Demszky kétmillió budapesti főpolgármestere lesz

2006.10.13. 11:02
Talán az utolsó idei napos délelőttre voltak tekintettel a Fővárosi Közgyűlés képviselői, de az első napirendeket egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el. Így a napirendet és Demszky Gábor fizetését is abszolút egyetértéssel szavazta meg az ellenzék is. Tarlós István még gratulált is Demszkynek megválasztásához, Demszky pedig a pártpolitikától független konszenzusos városvezetést hangsúlyozta.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén 44 új városatya foglalta el a helyét pénteken az Újvárosházán. A Himnusz eléneklése után a képviselők, majd Demszky Gábor is letette az esküjét. Demszky még az "Isten engem úgy segéljen" kitételt is hozzátette esküje végén.

Demszky a határontúliak főpolgármestere is lesz

Aztán a főpolgármester beszédét hallgatták meg az egybegyűltek. Demszky ígértetet tett arra: kétmillió budapesti főpolgármestere lesz. "Azoké is, akik vetélytársaimra szavaztak, és azoké is, akik ugyan nem a város közigazgatási határain belül élnek, de itt dolgoznak, itt veszik igénybe a szolgáltatásokat, itt kulturálódnak, itt kapcsolódnak ki" - tette hozzá.

Demszky szerint legitimációjukat, mármint az összes képviselő és a főpolgármester legitimációját nagyban erősíti, hogy idén többen szavaztak, mint bármelyik önkormányzati választáson.

Közös minimum és a konszenzusos Budapest-politika

Demszky elmondta, hogy az önkormányzati választások eredményeként létrejött kiegyenlített erőviszonyok a kormánypártok és az ellenzék önkormányzati politikusaira egyaránt komoly felelősséget rónak. Egyúttal viszont történelmi lehetőséget is teremtenek. Meghatározhatják azt a közös minimumot, amelyben egyetértenek a főváros jövőjéről, és amelynek alapján letehetik egy konszenzusos Budapest-politika alapjait.


Tarlós István gratulált Demszkynek

Demszky ezután hangsúlyozta viszont, hogy a legszorosabb együttműködésre az MSZP-vel törekszik, amellyel 12 év után folytatni akarja a koalíciós városvezetést. Demszky előzőleg azt hangsúlyozta, hogy "a rendszerváltás óta immár ötödik szabad választásokon ötödször is bizalmat szavaztak a magyar fővárost sikeres, otthonos fővárossá fejleszteni kívánó városvezetésnek".

Vagy konszenzus, vagy vita

"Munkámban számítok a közgyűlés valamennyi frakciójának együttműködésére, ha lehet, konszenzussal, ha kell vitatkozva. Mindehhez hozzátartozik: az MSZP és az SZDSZ - ha Demszky és várhatóan Rajk László helyét új SZDSZ-jelöltek foglalják el, Demszky pedig főpolgármesterként szavaz - csak egyetlen fős többséggel rendelkeznek majd a testületben. A Fidesz és a KDNP harminc mandátumot szerzett, az MDF három képviselővel rendelkezik. A KDNP egyébként Bagdy Gábor vezetésével önálló frakciót alkot a Fővárosi Közgyűlésben.

A közgyűlés később egyhangúlag megszavazta Demszky Gábor főpolgármesteri illetményét is, ez 671 ezer forint, amihez 201 ezer forint költségátalány jár. A szavazás előtt Tarlós István - megváltoztatva korábban hangoztatott álláspontját - gratulált Demszkynek megválasztásához, és bejelentette, frakciója, a Fidesz támogatja az MSZP-SZDSZ-es előterjesztést.