Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!

A sikeres flash mobhoz állítólag hozzátartozik, hogy az egybegyűltek akciója meglepetést okozzon. Definíciók engem nem különösebben érdekelnek, annál jobban az emberi irracionalitás.

Az akció önmagukat Radikális Gyalagosoknak nevező kigondolói körülbelül egy hónapja terítik mindenféle internetes újságokban, hogy a Bajcsy - Andrássy kereszteződését pár percre lefoglalják, mert itt nem lehet a túloldalra átérni egy lámpaváltás alatt. Céljuk "nem az autósok szívatása", hanem egyszerűen szeretnék kifejezni, hogy elegük abból, hogy "a gyalogos megtűrt közlekedési résztvevő"; Budapest légszennyezettsége elképesztően magas; az autósok pedig a járdán parkolnak.

És mi az, hogy radikális gyalogos? "A Radikális Gyalogos az az ember, aki szeretne Normális Gyalogos lenni, de nem hagyják!"

Az autósok persze meglepődnek. A rendőrség viszont nem, ami azt bizonyítja, hogy a rendőrök is olvasnak újságot. A mai lapok már előre megemlékeztek az eseményről, és ha véletlenül nem jutott volna el minden kereskedelmi televízióhoz a hír, a biztonság kedvéért az MTI tükörbe is betetették az eseményt.

Háromnegyed ötkör a kereszteződésben a lámpák sárgán villognak. Rendőr irányítja a forgalmat, ami önmagában is tisztes dugót okoz. Körös-körül további harminc kollégája áll, mint később kiderül, az állomány azon tagjai, akik az anyatejjel szívták magukba a sztoikus filozófusokat. (Pedig a reggeli lapokat olvasva már magam előtt láttam a Vasprefektus mosolyát, és hallani véltem, ahogy a közlekedési szabálysértési osztály dolgozóinak fejében vidáman csilingel a pénztárgép.)

A Gödör mellett érkezésemkor egy szervező éppen azt magyarázza a megjelenteknek, hogyan kell viselkedni, ha valamelyik rendőr nem értené az akció leglényegét. A résztvevőknél gázálarc, maszk, gerbera, szegfű, rengeteg fényképezőgép és kamera.

A sajtó teljes létszámban megjelent, az operatőrök és fotósok lőállásban. Van olyan forgatócsoport, amelyik a sarkon álló irodaház tetején rendezkedett be, de lemosta őket a tíz perces zápor.

Öt órára elvonul a felhő, és döcögősen megindul az akció.

"Maradjanak! Álljanak meg! Menjenek vissza!" - állítja meg egy rendőr három tőmondattal a radikális gyalogosok azon részét, akik nem ismerik középen álló kollégája karmozdulatait. A másik irányba viszont megindul a kétszáz fős csoport, de meglepetésükre a rendőr egészen addig vár, míg szinte mindenki átér a túloldalra.

A koncepció mintha 30 másodperc alatt darabjaira hullott volna.

"Most mi a fasz van? - kérdezi mellettem egy csaj a barátnőjétől. - Nem az van, hogy egyszerre kellene elindulni mindenhol?"

De, az van, és lassan tényleg az van. A rendőrök nem tesznek semmit. Az egyik szervező bekapcsolja mikrofonját:

"Megkérek mindenkit, hogy sétáljon körbe-körbe, és érezze magát kedves gyalogosnak."

Megszólalnak az autók dudái, és a résztvevők átszellemült mosollyal gyalogolnak körbe. Egyetlen kései virággyermeket sem láttam, aki odadta volna egy dühödt autósnak a magával hozott szál virágot, mellyel azt kívánta kifejezni, hogy jogaiért békés eszközökkel kíván kiállni.

Öt óra három perckor újra megindul a forgalom. De nagyon nehéz kiszakadni a sikeres kollektív cselekvés mámorából. A lelkesebbek tovább vonulnak körbe-körbe, de most már betartva a közlekedési játékszabályokat.

"Vége van. Valahogy jelezni kéne!" - mondja társának egy szervezőféle. De nincs szükség semmiféle jelzésre. Lassan a leglelkesebbek is távoznak a helyszínről.

Minden bizonnyal megszárítkoznak valahol; megnézik, hogyan sikerültek a felvételek; elgondolkodnak azon, hogy az autósok állítják-e be a lámpákat, és hogy nem másokat korlátozva fejezték-e ki véleményüket.