Megtaláltuk a 6-os metrót!

A Gellért fürdőben japán turistákat kerülgetve haladunk a medence alatti folyósón az öltözőkbe, de ez még semmi. Mi még mélyebbre megyünk. Belépünk egy vasajtón, ami egyenesen az alvilágba vezet. Az első stáció az „Üzemi terület”, a Gellért szálló és fürdő pincéje. Csövek, csapok, villanyvezetékek között törünk előre a mélybe. Itt még van élet. Munkaruhás emberek, karbantartók, a hőközpont dolgozói járnak föl alá. Bekukkantunk az irodába, ahol a berendezést a nyolcvanas évek végéről ottfelejtett piros műbőr fotelek adják, az ablaktalan helyiségbe pedig egy (színes) Tátra televízión keresztül szűrődik be a felvilág. A szobában izzadság, hagyma és gyulai kolbász illata keveredik. Ezt az elegyet csak az tudja elképzelni, aki valaha életében járt már igazi tsz-irodában.

Nyuszifül!

Tekintse meg képeinket!

Újabb rejtélyes rendeltetésű csapok, tekerők és csövek mellett jutunk le abba az 1100 méteres alagútba, amely a Gellért fürdőtől a Rudason át egészen a Rác fürdőig húzódik. A lebetonozott, sima falú alagút közepén sínpár húz el a végtelennek tűnő sötétségbe. Ha a Lágymányosi híd és az Astoria között tervezett szakasz az 5-ös metró, akkor mi megtaláltuk a 6-ost - lelkesedünk. A sínek azért vannak - igazít ki alvilági kísérőnk, Magyar Zsolt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezető-helyettese, hogy ha különböző javításokhoz nagyobb súlyú csöveket, elemeket, vagy a búvárok felszerelését kell szállítani, egy csillét is be lehessen állítani. A meleg, félhomályos alagút alján itt-ott a föld mélyéből származó gyanús állagú gyógyvíz áll. Ebben tocsogunk előre.

A horrorisztikus hangulatot egy baljóslatú jel fokozza. A falra valaki minden bizonnyal fenyegető éllel a következő feliratot festette „Nyuszifül”.

A Gellért táróban vagyunk. A Duna vonalával párhuzamos alagutat 1968 és 1978 között építették ki, hogy a hegy lábánál lévő szökevény források (a Duna partja ezen a szakaszon soha nem fagyott be) gyógyvizeit összegyűjtsék és a fürdőkbe vezessék. A hatvanas évek végén nagy ívű tervek készültek a barlang hasznosítására. Felmerült, hogy a betegeket egy kisvasút szállítsa a különleges klímájú üregekbe, a hegy lábánál nyitott ablakokba pedig trópusi növényházakat képzeltek el. Az is felmerült, hogy a turistákat lift szállítsa fel egészen a Citadelláig. Hasonló tervek mindig fel-felmerülnek – mondja Magyar Zsolt, de ez ma már üzemi terület, a klímáját is inkább a fűtőcsövekből jövő meleg határozza meg, no és a kutakat is védeni kell.

Állatok nem, csak barlangászok

A tervekből végül nem lett semmi, az alagútba a gyógyfürdőket ellátó csőrendszert, majd a távfűtő művek hatalmas vezetékeit építették be. A táró fölött húzódik a nyolcvan négyzetméteres Aragonit-barlang, amelyet a hatvanas évek elején tártak fel. Akkoriban a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) kutatólaboratóriuma működött a sziklakápolnában, s egy kutatófúráskor bukkantak a hidrotermális ásványokkal bélelt üregre.

Az Aragonit barlanghoz egy merőleges vájatból lehet feljutni létrákon. Tovább mászunk egy teljesen sötét és szűk alagútban, amelynek végén kicsinyke fény dereng. - Szoktak itt lenni állatok? – kérdezem borzongó háttal. - Állatok nem, csak barlangászok – hangzik a válasz a sötétből. A kicsinyke fény egy parányi ablak résén szűrődik be, amely a Dunára néz. Kinyitnánk, de Magyar Zsolt végül eltekint a művelettől, mert az ablak zárján egy kicsinyke gyík tekintget vissza. Nem háborgatjuk, ő mégiscsak állat, és itthon van.

Béla és a csövesek

Nem sokkal odébb egy másik hasonló merőleges alagút végén egy propeller résein át szűrődik be a fény. Az ellenfényben az oda vezető poros úton lévő buckák árnyékai félelmetesen megnyúlnak, mintha nagyra nőtt patkányok lesnének áldozataikra. Az egész olyan vészjósló és misztikus, hogy a Kontroll második részét feltétlenül itt kellene leforgatni. Ezen a nyíláson is a Dunára lehet nézni. Militáns énem el is kalandozik egy pillanatra: milyen jól be lehetne lőni innen géppuskával az egész Duna-partot.

A föld alatti termálvíz források vizét itt termelik ki és csöveken vezetik el a fürdőkbe. Hamarosan kiderül, nem csak mi vagyunk a barlangban. Egy beugróban szembetaláljuk magunkat Bélával, a villanyszerelővel, akinek a fején egy picinyke lámpa világít. Béla érdekesen és gyorsan mesél, de csak minden második szavát értjük. Bauxit, feljött a víz, füst volt, baszodanyád – kezdetben csak ezeket a szavakat vesszük ki. Később kibontakozik a sztori.

Egyszer füstöt észleltek az alagútban, és senki nem tudta honnan jön. A füst csak gyűlt, csak gyűlt, először a barlang felső részén terjengett, aztán egyre lejjebb jött. Kiderült, hogy a barlangba csövesek költöztek, akik tiszta termálvizet ittak és a vacsorájukat is ott főzték meg. Tüzet raktak, na. Ezt azonban akkor még nem tudták. Gondolták, hogy kiszellőztetik a járatot, ezért bekapcsolták a szellőztető propellereket. Na erre tűz is lett. Hát eddig Béla története. Az alvilági villanyszerelő egyébként azt is tudja, hogy régebben az egyik vezérigazgató már akarta turistáknak mutogatni a helyet, de a víz állandóan feljön az alagútban, meg ugyebár védett övezetről van szó.

Fekete víz

Klikk a képre!

A védett övezet azt jelenti, hogy a kutak tisztaságát minden eszközzel biztosítani kell, úgyhogy bárkit nem engedhetnek a közelébe – meséli Magyar Zsolt. Elérjük az alagút kanyargós végét, amelyet a Rác fürdő felújítása miatt átépítenek. Ide most inkább nem megyünk fel, hátha megijednek a munkások a föld alól érkező fürdőgatyás és sáros papucsos fura lényektől.

Visszaérve a Gellérthez, benézünk még egy közel 100 százalékos páratartalmú, szűk alagútba, amely egy barlangterembe torkollik. Az itt terpeszkedő forrásmedencét ma már nem használják, régen innen nyerték ki a termálvizet. A boltíves, visszhangos tározóban most is van víz. Magyar Zsolt invitál minket, hogy ezt ne hagyjuk ki és fürödjünk meg. Beereszkedünk a negyven fokos, sötét gyógyvízbe. Előtörnek a gyermekkori parák, amikor félelmemben végigvisítoztam a miskolctapolcai barlangfürdőt. A hatalmas csarnok visszhangos, a víz sötét és kiszámíthatatlan, akár embernyi nagyságú, a tudomány által eddig még fel nem fedezett ismeretlen, melegvíztűrő hüllők is úszkálhatnának benne áldozataikra lesve, mindehhez két percenkét nagy dübörgéssel elhúz a fejünk felett a felszínen a Gellért téri villamos. Illendőségből uszikálunk egyet óvatosan, majd amikor fotósunk megjegyzi, hogy lassan kifőnek a tojásaink, lassan elindulunk vissza a napvilágra.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!