A jobboldaliakat jobban sújtja a drasztikus HÉV-tarifa-emelés

2007.01.09. 12:27
Az Index összesítése szerint szinte kizárólag jobboldali irányítású településeket sújt a Fővárosi Közgyűlésben elfogadott HÉV-tarifa-emelés és bizonyos HÉV-bérletek megszüntetése. Mint ismeretes, Pest megye a BKV-nál, a Fidesz a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál tiltakozott a döntések ellen. A főváros cáfolja, hogy pártpolitikai alapon döntött volna, és ezért emelték bizonyos esetekben négyszáz százalékkal a tarifákat.

Megvizsgáltuk pártpolitikai szempontból azt a 16 települést, amelyet súlyosan érint a HÉV-tarifák drasztikus emelése, illetve bizonyos HÉV-bérletek megszüntetése. Felmérésünk szerint az érintett 16 település közül hétben jobboldali a polgármester (Ráckeve, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Pomáz, Szentendre, Budakalász, Tököl), négyben jobboldali támogatású vagy jobboldali beállítottságú független politikus (Kerepes, Csömör, Szigetújfalu, Mogyoród) az első ember. Két településen nem sikerült pártkötődést találnunk a független polgármesternél (Szigetszentmárton, Kistarcsa), egynél szocialista megyei listán indult 2002-ben a jelenlegi polgármester (Szigetcsép) és mindössze csak kettőben (Szigethalmon és Dunaharasztiban) van balliberális első ember.

Az átlagosnál is sokkal inkább fideszes települések

Ha a testületek összetételét nézzük, akkor nyolc helyen jobboldali többség van, egy helyen a túlnyomórészt függetlenekkel feltöltött testületben csak fideszes pártjelöltek vannak (Mogyoród), egy helyen a függetlenek mellett a Fidesz a legnagyobb pártfrakció (Kistarcsa), három helyen csak függetlenek vannak (Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu), egy helyen, Szigethalmon balliberális a többség, két helyen döntetlen körüli az állás (Dunaharaszti és Szigetszentmiklós).

Politikai erőviszonyok
Érdemes tudni, hogy a tavaly októberi önkormányzati választásokon a jobboldal, illetve a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Somogyot és Hevest kivéve az összes megyében jobboldali többség van, így Pest megyében is. Ugyanakkor a szavazati arányok a HÉV által érintett településeken sokkal inkább a Fidesz javára billennek, mint Pest megyében általában. A HÉV által érintett településeken ugyanis 107:49 a megválasztott jobboldali/baloldali pártképviselők aránya (2,2-szer több a jobboldali), egész Pest megyében viszont a Fidesz/MSZP arány viszont csak 43:28 a megyei közgyűlésben. Ha a Fidesz és az MDF mandátumait összeadjuk a közgyűlésben, akkor ez a két párt 47 mandátumot szerzett, míg az MSZP és az SZDSZ együtt 33-at. Vagyis a mostani fővárosi intézkedések a Pest megyei átlagnál sokkal jobboldalibb településeket sújtják, hiszen a megyei közgyűlésben csak 1,4-1,5-szörös a jobboldali többség.

Vagyis a testületeket is a Fidesz vagy a jobboldal valamilyen formációja uralja, amit az is bizonyít, ha a 16 településen pártszínekben megválasztott képviselők számát vetjük össze. Ezek szerint a jobboldal 107 pártjelöltet jutatott be a HÉV által érintett települések képviselőtestületeibe, a baloldal sikeres jelöltjeinek száma ennek felét sem éri el, 49-et tesz ki. Vagyis ezeken a településeken 2,2-szer több fideszes választott politikus van, mint balliberális. (Az egyébként fideszes irányítású Pest megyében, pontosabban az átlagot reprezentáló megyei közgyűlésben viszont csak 1,4-1,5-szörös a jobboldali mandátumtöbbség.)

Nem sietnek

Nem állítjuk, hogy politikai szempontú döntés született most a Fővárosi Közgyűlésben, de az, hogy a fővárosi és a kormányzati politikusok nem sietnek rendezni az ügyet, talán magyarázható azzal, hogy az érintett településeken a balliberális koalíció már nem veszíthet sokat. Igaz ugyanakkor, hogy Hagyó Miklós, fővárosi főpolgármester-helyettes a gazdasági miniszterrel tárgyalásokat kezdeményezett. Hagyó kedden úgy nyilatkozott, hogy a fővárosi önkormányzat kész tárgyalni az érintett agglomerációs településekkel a BKV-járatok finanszírozásához való hozzájárulásukról, és az agglomerációs közlekedés finanszírozását illetően nyitott a kormányzattal való egyeztetésre is. A szocialista politikus kifejtette, hogy azon 17 agglomerációs település közül, ahová HÉV jár, idén 16 helyen olcsóbbak, méghozzá esetenként háromezer forinttal is olcsóbbak a teljes árú bérletek.

Fővárosi illetékesek korábban hangsúlyozták, hogy a BKV fél évig lenyelte a többletköltségeket (Hagyó szerint 400 milliót vesztett emiatt tavaly a fővárosi cég), amelyeket a tavaly júniusban lecsökkentett állami támogatás jelentett. Éppen ezért érdekes, hogy az októberi önkormányzati választás után emelték drasztikusan a díjakat, és elsősorban azokon a járatokon, amelyeken az átlagosnál fideszesebb településekről érkeznek az emberek Budapestre.

A főváros cáfolja a politikai szempontokat

Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az ügyről elmondta, a HÉV-bérletek tarifaváltoztatásakor semmilyen pártpolitikai szempont nem játszott szerepet. Az igaz, hogy a pesti városatyák elsősorban a fővárosi lakossággal foglalkoznak, de ez pártsemlegesen igaz a koalíciós és a jobboldali városatyákra. Így például Nyáry szerint a fővárosi közgyűlési vitákban a fideszesek többféle bérletfajtát is bíráltak, de a Pest megyét érintő tarifaváltozásokról nem volt szó.

Nyáry szerint tehát általános problémáról van szó: a BKV tarifáiról csak a Fővárosi Közgyűlés dönt, viszont ezek a döntések óhatatlanul érintik az agglomerációs településeket. A mostani furcsa helyzetet szerinte azonban nem ez idézte elő, hanem az, hogy az állami támogatások drasztikusan csökkentek a helyközi közlekedésben.

Nyáry emlékeztetett arra, hogy a kedvezményes BKV-bérletek tarifáit úgy képzik, hogy a teljes árból levonják az állami árkiegészítés összegét. Ezért a teljes árú HÉV- és buszbérletek ára alig növekedett, sőt esetenként csökkent is. A tanulóknál viszont az eddigi állami árkiegészítés 90 százalékról 69 százalékra mérséklődött a buszokon, a HÉV-en pedig mindössze 55-60 százalékra zuhant.

Gémesi György levelét megírta

Gémesi György levélben fordult a főpolgármesterhez, hogy függessze fel a HÉV-viteldíjak megemelt áráról szóló rendelkezését, adjon tájékoztatást a változásokról, és azok okairól, valamint azonnal kezdjen konzultációt az érintett települések vezetőivel és a kormány képviselőivel a megoldás lehetőségéről. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke közleményben ismertette álláspontját az MTI-vel kedden.

Gémesi György közlésében felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV megszüntette a nyugdíjas-diák kedvezményeket a HÉV teljes vonalán. A gödöllői polgármester kifogásolta azt is, hogy az érintett településeket előzetesen nem tájékoztatták a változásról, és így még esélyt sem adtak a tárgyalásokra.