Amerikai mintára ideiglenes miniparkokat telepítenek a civilek szombaton 10 és 16 óra között a budapesti Nagykörúton. Egy autó számára kijelölt parkoló 2,5 méter széles és 5 méter hosszú, ami 12,5 négyzetméter alapterületű, vagyis egy átlagos fél szoba méretével megegyező,aszfaltozott földterületet jelent. Néhány ilyen parkolóhelyet vesznek birtokba az aktivisták, hogy a közterület ismét az embereké legyen. A fiatalok gyepszőnyeget terítenek le, amit dézsás növényekkel díszítenek, padokat, asztalokat, nyugágyakat, könyvespolcokat visznek ki, és a füvön piknikeznek, sakkoznak, társasjátékoznak, minigolfoznak majd - mondta a Független Hírügynökségnek Radnóthy Szabolcs, a PARKoló akció egyik szervezője.
A Nagykörút közterületnek számít, de a járókelők nem tudják őket élvezni az óriási forgalom miatt, mert túl nagy a zaj, a szmog és alig vannak növények. A zöldítéssel a civilek új értelmezést szeretnének adni ezeknek a helyeknek. Radnóthy Szabolcs nem tart attól, hogy kivívják az autósok haragját, hiszen az akció nem ellenük irányul. Véleményük szerint túl sok kocsi van a városban, és sokak szerint kevés a parkolóhely, de ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon, egész bérházakat kellene lebontani és mindenhová mélygarázsokat kellene építeni. A nagykörúti megmozdulással éppen arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem lenne szabad mindent alávetni az autóknak, és érdemes lenne átgondolni, hogy merre tartson a főváros a jövőben- tette hozzá.
A szombati akció során a jelenlegi tervek szerint 8 körúti parkolóhelyet alakítanak át civilek, és erre engedélyt kaptak a rendőrségtől is. A szervezők délelőtt 10-kor látnak munkához, és délután 4-ig veszik birtokba az ideiglenes miniparkokat. Utána azonban mindent visszaállítanak eredeti állapotukba, vagyis a parkolóhelyeket újra elfoglalhatják az autósok. Mivel idehaza ez az első ilyen megmozdulás, a szervezők még nem tudják, hogy pontosan hányan csatlakoznak majd hozzájuk. Ha azonban sikeres lesz a szombati nap, akkor jövőre újra birtokba veszik a parkolóhelyeket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
tegnap, 11:22