Rendeletben tiltatná a sózást a Főkert

2008.01.13. 19:34
Rendeletben tiltaná meg a Főkert, hogy sózzák a járdákat. A cég vezetője szerint a legtöbb kárt az okozza, hogy a társasházak előtt egyre kevésbé lapátolják el a havat. A közös képviselők azzal védekeznek, hogy szárazon kell tartaniuk a járdát, a jelenlegi rendelet ugyanis ezt írja elő - számolt be az RTL Klub Híradója.

A Főkert szerint egy átlagos tél után másfél kiló só marad a fák gyökére körül. Számításaik szerint évente 4-500 fa pusztul ki csak Budapesten a sózás miatt. Évek óta próbálnak más megoldást kínálni a hótakarítóknak, a Fővárosi Önkormányzat viszont csak most állt melléjük.

A Főkert vezérigazgatója bazaltőrleményt ajánl. Ez nem olyan mint a só, de megtapad rajta az autó és a cipőtalp is. A közös képviselők egyesületének elnöke szerint viszont azért muszáj sózni, mert a járdákon a jelenlegi szabályok szerint nem lehet jég, és ezt csak a sóval lehet elérni.

A sózás nem azért történik, mert nem lapátolták el a havat, hanem mert nem lehet felszárítani a járdát. Ha csak egy pici hó rajta marad és kisüt a nap, akkor jégkéreg marad a sómentes járdán - mondta az RTL Klub Híradójának Fürjes Árpád, a Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke.

A sózás elleni rendelet elvileg már jövő télre megszülethet. Ausztriában, Svájcban, vagy a skandináv országokban például évtizedek óta kőőrleményt, homokot, forgácsot, vagy hasonlót használnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

30 perce

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Elmondása szerint nem volt ilyen terv.

1 órája

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

1 órája

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

2 órája

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.

március 1., 13:02

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20

  • Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.

március 1., 12:55