Pénzügyi válságforgatókönyvet készít a főváros
Ikvai-Szabó Imre elmondta, hogy a stáb három szempontból figyeli a történéseket. A főváros hitelállománya 150 milliárd forintos, de hosszú lejáratú, jó feltételű hitelekből áll, egyelőre nagy károk nem érhetik, de a veszély fenyegető. Idén és jövőre Budapest nem számol újabb hitel felvételével, sőt a jelenlegi hosszú távú tervek szerint erre 20011-ig nem is kerül sor.
A főváros hitelminősítési ugyan lehet rosszabb a következő időszakban, de mivel hitelfelvételi szándék nincs, ez egyelőre csak pénzpolitikai, bizalmi kérdés. Az árfolyammozgások azonban jelenetős kihatással lehetnek a törlesztésekre. Ikvai-Szabó közölte, hogy az idei költségvetés is tartalmaz kétmilliárd forint kockázati céltartalékot, amit remél, hogy nem kell felhasználni.
A jövő évi költségvetés tervezésekor a főváros azzal számol, hogy a központi adóbevételek nominálisan nem változnak, reálértékben ez csökkenő adóbevételt jelent. A gazdaság lassulása az iparűzési adóbevétel stagnálását, esetleg csökkenését vetíti előre.
Várható az is, hogy a válság miatt az uniós támogatások kiutalása lassul, az EU ugyanis valószínűleg aggályosabb, lassabb lesz, ami ilyen esetben természetes. A 4-es metró várva várt uniós támogatásáról egyelőre semmi rossz hír nem érkezett Brüsszelből, ahol az év végéig döntenek a pénz odaítéléséről.
Ha a lelassuló folyamatok miatt idén mégsem kötnék meg a támogatási szerződést, az kínosan érinteni Budapestet, ugyanis a 2008-as költségvetésben már hétmilliárd forint idén befolyó összeggel számoltak. Ezt a pénzt a főváros már kifizette, arra számítva, hogy az év végén visszajön.
Ikvai-Szabó szólt arról is, hogy a legrosszabb esetre készülve készítenek egy válságforgatókönyvet is, ami azzal számol, hogy minden pénzügyi pozíció romlik. A főváros működésével ebben az esetben sem lesz probléma, legfeljebb az eredmény csökken, de a fejlesztések megsínylik a válságot.
Ez azt jelenti, hogy több beruházás késni fog, nem indul el, esetleg törölve lesz. Hozzátette, hogy a 4-es metró viszont jövőre biztos, hogy tovább épül, a jövő évi költségeket előteremtik.