MSZP-s adatbázist leplezett le a Fidesz

2006.03.09. 13:16
Választási csalásra készül az MSZP, jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója. Deutsch-Für Tamás egy párttársának az MSZP szolnoki központjában tett látogatásáról készült felvétellel bizonyította, a számítógép monitorján lévő személyek legszemélyesebb adatai olvashatók.

Az Indexnek nyilatkozó szolnoki szocialisták szerint minden megyében rendelkezésükre áll egy szavazói adatbázis, amely a párt támogatóinak adatait tartalmazza. "De csak azoknak az adatait, akik ehhez hozzájárultak", mondta el Jauernik István, Szolnok megyei szocialista vezető, akinek a megyéjében zajló "választási csalásra" Deutsch-Für Tamás fideszes politikus csütörtökön hívta fel a figyelmet.

Baráti látogatás

A Fidesz állítása szerint képviselőjelöltjük néhány napja a szolnoki MSZP-központban járt (korábban azt az információt kaptuk, hogy egy meghívásnak tett eleget, a legújabb verzió szerint viszont helyreigazítási-kérelmet nyújtott át). A kampányeseményt az egyik helyi televízió stábja is megörökítette. A felvételeket később alaposabban szemügyre véve a fideszeseknek feltűnt az íróasztalon lévő számítógép bekapcsolt monitorján vibráló excel program.

fideszfrakcio.hu

A bekapcsolt monitoron nevek, lakcímek, személyi számok sorakoznak. "Ma Magyarországon lényegét tekintve egyetlen olyan közkézen forgó okirat van nagy tömegben, ahol a választópolgároknak a személyi számukat fel kell tüntetniük, az ajánlószelvény" - mondta Deutsch-Für. A Fidesz ezek alapján állítja, az MSZP illegális, tilos nyilvántartást készít azokról, akik 2006-ban ajánlószelvényükkel támogatták az MSZP jelöltjeit.

R.-ékhez bekopogott a kampány

Deutsch-Für Tamás szerint az adatbázis létrehozása "feltehetőleg későbbi választási csalás előkészítése érdekében" történt. A monitoron olvasható nevek közül felhívtuk a szajoli R. Pál-t és feleségét, hogy ellenőrizzük, valóban szoros kapcsolatuk van-e a párttal. Az asszony meglepve értesült arról, hogy az országos politika foglalkozik adataival, és határozottan cáfolta, hogy bármilyen kapcsolatban állna az MSZP-vel. "Édesem, semmilyen akcióban sem vettünk részt", mondta az asszony. Ugyanakkor R.-ék azt is cáfolták, hogy az MSZP-től valaha keresték volna őket. Arra viszont élénken emlékeznek, hogy nemrég egy Orbán Viktor fényképével ellátott aláírt levelet kaptak.

Deutsch-Für szerint nem lenne példa nélküli az ajánlószelvények megsemmisítése helyett további felhasználásuk. Emlékeztetett arra, hogy néhány hete egy miskolci szeméttelepen az 1998-as önkormányzati választásra kitöltött ajánlószelvények fénymásolatait találták meg. Ezek az iratok szocialista képviselők nevére voltak kitöltve.

Ez nagyban úgy megy

A pártok több ciklus óta élnek azzal az illegális lehetőséggel, hogy az összegyűlt és kitöltött szelvények alapján címlistát állítanak össze a lehetséges támogatókról. Információink szerint a listákat leggyakrabban az irodavezetők, vagy az országos központ állítja össze. A képviselőjelöltek csak azután adják le az összegyűlt cédulákat, ha a pártban elvégezték az adatrögzítést.

A törvénytelen módon összeállított névsor hasznos eszköz a politikai szervezetek kezében: lényegében összeáll választókerületenként az a támogatói vagy szimpatizánsi kör, amelyet egy-egy biztos szavazat érdekében érdemes a választás napjáig hátralevő időben a párt kiadványaival, látogatásokkal koncentráltan "bombázni", nem utolsó sorban pedig a választás napján a mozgósításkor vehetik hasznát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

Magyar Péter a nőknek és az önkormányzatoknak is ajánlatot tett

A Tisza Párt elnöke Szentesen tartott politikai rendezvényt.

tegnap, 21:44

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Címlapon
Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Hiába az Atlético álomgólja, a Real Madrid került közelebb a BL-negyeddöntőhöz

Az Arsenal 7–1-es gálával gyakorlatilag már a legjobb nyolc között.

tegnap, 22:54

  • Címlapon
Von der Leyen és Friedrich Merz késhegyig menő küzdelmet folytat Európa koronájáért

Von der Leyen és Friedrich Merz késhegyig menő küzdelmet folytat Európa koronájáért

Még mindig Angela Merkel a királycsináló.

tegnap, 20:23

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Címlapon
Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?

Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?

Azt jártuk körbe, hogy csökkenhetnek-e az árak a boltokban, és áfacsökkentés helyett miért csak a nyugdíjasoknak jön áfa-visszatérítés.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22