A hírszerző rendezni kezdte a küszöb alatti 'hadsereget'
További Belföld cikkek
- Megdicsérte Magyar Pétert az elemző, akit pár napja még megrohamoztak a Tisza Párt szimpatizánsai
- Menczer Tamás majdnem félrenyelt, amikor meghallotta, mit mondott Magyar Péter
- Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak
- Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor hosszú, tragikus hatalmát a Magyar Péter-félék betonozták be
- Embertelen hideg érkezik, akár mínusz húsz fok is lehet
A két nagy párt közismerten profi csapatokkal indul neki a 2006-os kampánynak. Ön meglepetésszerűen és újoncként bukkant fel, mint kampányigazgató. Milyen erőket tud felvonultatni, ami meggyőzte az MDF vezetését arról, hogy Önre bízzák a választási előkészületeket?
A megbízás szerint kampányigazgatóként az a dolgom, hogy az MDF-nél is összehozzam azt a profi társaságot, akik aztán tényleg hivatásszerűen foglalkoznak a kampánnyal. Nem kell messzire menni, hogy találjunk reklámszakembereket, illetve olyan embereket, akik már levezényeltek kampányokat az MDF-hez hasonló méretű alakulatokban. És persze figyelembe vesszük a nemzetközi tapasztalatokat is. Nem azon a szinten, hogy sok száz millióért megbízunk egy céget, erre az MDF-nek nem telik. De tartunk tapasztalatcseréket. Én is utazok jobbra-balra. És ezeket az információkat megpróbáljuk összerakni, hogy egy ütőképes stáb jöjjön létre.
![](http://index.hu/cikkepek/0509/belfold/foldi1.jpg)
Fotók: Barakonyi Szabolcs
A megkeresés első lépcsőjében nem mondtam igent. Ilyenkor az ember fejében nagyon sok dolog lepörög. Akarok-e médiaszereplő lenni, amikor évekig béke volt körülöttem? Olyan feladat-e, amiben van tapasztalatom? Tudok-e azonosulni bizonyos tartalmi elemekkel? Miután ezeket magamban lerendeztem, igent mondtam. Egyetértek azzal, hogy nem lenne jó, ha politikai életünk két szereplőre egyszerűsödne. Legalább négy pártra van szükség. Ami a szakmai részt illeti, itt is szervezni kell valamit. A korábbi tevékenységemnek a Defendnél szintén ez volt a lényege, erről szólt az életem is, hiszen volt nekem egy tisztességes foglalkozásom. A feladatom az, hogy megtaláljam az alkalmas embereket, integráljam a tevékenységüket, adott esetben irányítsam őket. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy kampányról, pártról, vállalatról vagy a Hivatalról beszélünk. A nagy különbségek a tartalomban vannak, nem a formában.
Majdnem olyan, mint a műveleti igazgatói munka az Információs Hivatalnál?
Mit tanultunk tudományos szocializmusból? A munkásmozgalom története hálózatépítés. Hogy néz ki a titkosszolgálat? Hálózat. Egy klasszikus párt hogyan néz ki? Mint egy titkosszolgálat. A modern politika alakulatai hálózati rendszerben épülnek fel és működnek. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bizonyos rendszerelméleti helyzetek kezelésében nem szabad nagy különbségeket feltételezni, mert nincsenek.
A pártok erről ritkán nyilatkoznak ilyen nyíltan, pont ezt a hasonlóságot akarják leginkább takargatni, holott az MSZP és a Fidesz komoly hálózatot épített ki a választók mozgósítására.
Az MDF-nek is van azért strukturált háttere. Az elmúlt két hónapban végiglátogattam az összes megyei szervezetet, arra voltam kíváncsi, milyen a hadsereg állapota. Olyan állapotban van, amilyen egy 2-3 százalékos párttól elvárható, és amire a következő hónapokban fel lehet építeni egy jó, tartalmi elemeket hordozó kampányt, és el lehet érni a parlamenti küszöböt.
A Fidesz és az MSZP egy-egy személyre fog összpontosítani. Az MDF is favorizálja majd Dávid Ibolyát?
Más nem is tehetnek: a Fidesz gyakorlatilag Orbán Viktor, és Gyurcsány Ferenc ugyanezt akarja az MSZP-vel. Dávid Ibolya nem az MDF. Dávid Ibolya mint pártelnök biztosan megjelenik majd, ugyanakkor olyan tartalmi elemeket kell tudnunk megfogalmazni, amelyek a pártot megkülönböztetik a többi párttól. Meg kell döbbentenünk, meg kell lepnünk a közt.
![](http://index.hu/cikkepek/0509/belfold/foldi2.jpg)
Lehet, hogy furcsán hangzik, de ha az MDF el tudja érni, hogy a Magyarországon kialakult negatív élethelyzet változzon, de mondjuk, nem jut be a parlamentbe, mert elvérzik ebben a harcában, akkor megtette történelmi kötelességét. Nagyon fontos lenne megérteni, rettenetes lesz, ha két pártra egyszerűsödik a politika. A kisegítő pártok kontrollja nélkül gyakorlatilag esélye se lesz annak, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon. Ez a fajta hadigazdálkodási logika nagyon rossz, bénítja az unióban való érvényesülésünket is. Azokban az országokban, melyek az unióban nyertesek lettek, például Írországban vagy Portugáliában, volt közös gondolkodás, kohézió. Egységes országként kaparták ki maguknak a gesztenyét.
Meddig marad a pártnál?
A választásig kértek fel, és ezt szeretném tartani. Az én olvasatomban a következő tíz hónap a kampányról szól. Ha rosszul sikerül, utána nincs miről beszélni. Itt az MDF létéről van szó. Egy parlamenten kívüli párt ma Magyarországon nem tud labdába rúgni.
Belépett az MDF-be?
Nem.
Mit szól a konspirációs elméletekhez? Ha az MDF nem jut be a parlamentbe, biztosan lesz, aki azt mondja, a jó fideszes kapcsolatokat ápoló Földi elvégezte, amiért küldték.
Két dolgot szoktak mondani. Az egyik, hogy Fidesz-kém vagyok, a másik, hogy Boross Péterrel arra szövetkeztünk, hogy betoljuk az MDF-et a szocialista párt alá. Nagyon szeretném, ha az MDF bejutna 2006-ban. Ez lenne a legegyszerűbb válaszom a spekulációkra.
A dolog egyébként egyszerűbb. Azt gondolom, valamit megígérni nehéz. Utána már csak meg kell csinálni. Én elkövettem egyszer azt a butaságot, hogy ígéretet tettem valakinek, aki most számon kérte rajtam. Boross Péter volt, ő kért fel, hogy segítsek, ha tudok. Tehát ő a szürke eminenciás ebben az ügyben.
Ami a Fideszt illeti, mitől lennék én fideszes? Sok mindenkit ismerek, de az MSZP-ben még többet. Volt egy Defend nevű cégem, igen. De hát könyörgöm, az egy 80 százalékos állami tulajdonú cég volt a Fidesz-kormány alatt. És az állami megrendeléseknek kevesebb, mint 10 százalékával rendelkezett. Tudok mondani olyan MSZP-identitású cégeket, amelyek az Orbán-kormány éveiben 15-20 százalékot vittek a piacból.
Így kívülről nézve jó üzletnek tűnt, és felmerül a kérdés, miért volt mégis veszteséges?
Amikor az ember megkap egy piacot, rengeteg költsége van. Nem arról szólt a történet, hogy elszaladtunk a bevétellel. Két és fél évig folyt a vizsgálat a Defend ellen, és minden ügy le van zárva. Nem azért, mert kedvezett a politika, hanem azért, mert nincs eltűnt pénz.
Ha végignézzük az élettörténetét 97-től, az ember arra számítana, politikusoknak többé a közelébe se megy.
Néha én is megkérdezem magamtól, teljesen normális vagyok-e. Nem akarok a politikusok között maradni, nem tervezek politikai pályát. Ezt a munkát egyrészt azért vállaltam, mert megkértek rá. Másrészt szeretném magam kipróbálni, meg tudom-e csinálni. Nem várok érte semmit sem, és nem is ígért senki semmit.
Ingyen dolgozik?
![](http://index.hu/cikkepek/0509/belfold/foldi3.jpg)
Igen. Ez számomra fontos. Lehet, hogy furcsán hangzik, de szeretném bebizonyítani, hogy a Defend nem az állami megrendelésekről szólt, hanem esetleg értettünk valamihez. Szeretném megmutatni, hogy nem egy politika által felépített figura voltam.
Csak a kormányváltás után derült ki, milyen közeli kapcsolatban állt Csintalan Sándorral, aki az MSZP-alelnökség és az Orbán-bizalmiság között félúton a nehéz hónapokban átvette Öntől a Defendet. Milyen most a viszonya Csintalannal?
A Sanyival mindig is jópofa kapcsolatunk volt, ez most sem változott.
Egykori szakmabeliként, és mint egy másik elhíresült titkosszolgálati ügy főszereplőjeként, mit gondol a kis magyar kémtörténetről? Mucuska-ügyként is emlegetik, bár állítólag ez a név valójában nem fordult elő a lehallgatási jegyzőkönyvekben.
Emögött pontosan az van, amiről az elején beszéltünk. Ha ez a két pólus teret nyer, akkor innentől kezdve mindenkinek tartoznia kell valakihez. És az éppen ellenzékben lévőkhöz lojálisak el fogják árulni a kormányon lévőket. Ez egyrészt nem európai dolog, másrészt a titkosszolgálatnál ez a halál.
Több problémája van ennek az ügynek. Amennyiben felmerült a gyanú a házaspár ellen, végig kellett volna vinni a jogállami keretek között. Azt, hogy valaki kém vagy nem kém, nem az operatív tiszt dönti el, hanem a bíróság. Ha ügy volt, akkor át kellett volna adni az ügyészségnek, az ügyészségnek nyomoznia kellett volna, a bíróságnak pedig kimondnia a verdiktet. Ha kém, akkor el kell ítélni, ha nem, akkor elnézést kell kérni, hogy tévedtünk. De nincs semmi olyasmi, hogy "kiszorítás", ami ráadásul III/III-as eljárás volt. Az átkosban valakire rámondta a szolgálat, hogy a Népköztársaság ellensége, nem volt semmiféle eljárás, bizonyítás, hanem egyszerűen kiszorították a munkahelyéről.
Egy jogállamban a házaspárnak is kell, hogy legyen jogi védelme. Mondják meg nekik feketén-fehéren, milyen gyanú merült fel velük szemben. A polgári pereket meg fogják nyerni. És most már a szolgálat nem mondhatja, hogy mégis csak van ügy. Mert ha azt mondja, akkor a szolgálatnál mindenkit el kell vezetni, aki illetékes volt, mert nem végezték a kötelességüket.
A másik, ennél is súlyosabb probléma, hogy kikerülhettek eredeti források. Ha tényleg azok. Mert ugye fikcióról beszélünk. Aki a szakmában ilyesmire vetemedik akármelyik oldal kedvéért, az elvetemült gazember. Ilyen szinten a titkosszolgálatot, de az egész államigazgatást nem lenne szabad bevonni a politikai ütközetbe. Magyarországon azt kellene elérni, hogy a társadalomban, a gazdaságban, az államigazgatásban legyen béke. A politika lehet háború, rendben van. Az MDF-nek az a feladata többek között, hogy vigyük vissza. a politikát oda, ahová való, a parlamenti háborúskodáshoz, meg a pártok egymás közötti csatájához. A társadalmat pedig hagyjuk békén.
A politika nem hagyja békén a gazdaságot, és a gazdasági szereplők is törekszenek politikai befolyásra. Ráadásul a pártfinanszírozás teljesen homályos terület.
![](http://index.hu/cikkepek/0509/belfold/foldi4.jpg)
Nem véletlenül beszéltem hadibeszállítók rendszeréről. Ha Magyarországon a jelenlegi rendszer marad, akkor a gazdasági szereplők vagy azt csinálják, hogy mindenkinek fizetnek folyamatosan, mint valami védelmi pénzt, vagy kiválasztanak maguknak valakit, és őt próbálják hatalomra segíteni. Ezt a rendszert fel kell robbantani.
Hogyan lehet felrobbantani?
A két nagy, meghatározó párt játékterét csak egy dolog tudja befolyásolni, ha megjelenik egy harmadik erő. Itt az erőn van a hangsúly, tehát nem egy 5 százalékos pártról beszélek. Az nem erő. Ma a lakosság 40 százaléka ott tart, hogy nem kér a két nagy pártból. Közülük persze sokan nem mennek el szavazni, tehát nem azt gondolom, hogy itt van egy 40 százalékos szavazóbázis.
Mi azt mondjuk, hogy nem politikai kormányzásra készülünk, hanem innentől működtessék szakemberek a dolgokat. Ez furcsán hangzik, de említettem, hogy az MDF meglepő dolgokkal jön majd elő a kampányban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et
Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.
február 10., 09:35
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
tegnap, 21:14
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
tegnap, 19:28
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Belföld
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak: Gazemberek gyülekezetévé lettetek
A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.
február 10., 09:58
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Címlapon
Amerika kijelentette, Európa nem vesz részt az ukrajnai béketárgyalásokon
Ennek Volodimir Zelenszkij és az Európai Unió sem örülhet.
tegnap, 18:17
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Címlapon
Emmanuel Macron riadót fújt, sürgősen összehívta az európai vezetőket az új amerikai álláspont miatt
tegnap, 06:02
- Címlapon
Véletlenszerűen kezdte el szurkálni a járókelőket egy szíriai férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt a támadásban
Egy szemtanú szerint Allahot éltette a támadó, akit a rendőrség elfogott a helyszínen.
tegnap, 20:40
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Címlapon
Magyar Péter az Indexnek: Nem bántásból, de egy kismajomnak is több jóslata jön be, mint Nagy Mártonnak
„Azt hittem, az Index is ebben az országban él” – nyilatkozta lapunknak a Tisza Párt elnöke.
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Reese Witherspoon személyesen mondta el ifjú hasonmásának, ő kapta Elle Woods szerepét a Doktor Szöszi spin-offjában
tegnap, 16:10
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
tegnap, 14:36
- Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak
Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.
február 10., 10:24
- Belföld
Két embert is előállítottak a kitörés napján tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt
A rendezvényt szervező egylet szerint a jelképek csak a történelmi hűség kedvéért jelennek meg.
február 9., 20:40
- Belföld
Budapesttől Pécsig érne a sor, ha az alkoholfogyasztók gyermekeit egymás mellé állítanánk
Minden ötödik gyermekből láthatatlan árvát csinál az alkohol.
február 9., 20:58
- Címlapon
Embertelen hideg érkezik, akár mínusz húsz fok is lehet
Közeleg a rettenetes fagy.
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
tegnap, 13:07
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
A hét elején még napos idő várható, de kemény fagyokra is készülni kell
A jövő héten akár 18 fokos különbség is lehet egy napon belül.
február 9., 17:20
- Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor hosszú, tragikus hatalmát a Magyar Péter-félék betonozták be
Szentkirályi Alexandra szerint Brüsszelben megunták, hogy a baloldal bénázik.
tegnap, 20:16
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Késelésbe torkollott egy vietnámi csoport vitája Józsefvárosban
A rendőrség hajtóvadászatot indított.
február 9., 19:23
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
tegnap, 09:35
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Megdicsérte Magyar Pétert az elemző, akit pár napja még megrohamoztak a Tisza Párt szimpatizánsai
Szerinte a párt vezetője profi beszédet tartott.
tegnap, 22:01
- Belföld
Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet
Előre kitervelten, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, ami súlyosbítja a helyzetet.
február 10., 10:07
- Belföld
Fényes nappal gázolt át egy szarvascsorda Kisterenyén
A családi házak és a parkoló autók között rohangáltak a vadak.
február 9., 18:51
- Belföld
Hajszálon múlt, hogy nem égett benn az M7-es autópályán kigyulladt luxusautójában egy vállalkozó
A férfi csaknem fél éve harcban áll az autókereskedéssel.
február 9., 17:53