Botrány nélkül szónokolt Gyurcsány a ligetben

2007.05.01. 16:11
A miniszterelnök a szocialisták majálisán megköszönte mindenkinek, aki kitartott az MSZP mellett, és kifejtette, korai lenne temetni a baloldalt.

Erős baloldalt és erős Magyarországot teremtünk, ami sikerre viszi közös ügyünket - mondta Gyurcsány Ferenc kedden Budapesten az MSZP majálisán, a városligeti napozóréten. A kormányfő hangsúlyozta: tisztességes és szolidáris politikát akar. "Mi előre megyünk, és győzi fogunk" - mondta. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, felelősek az országért, az ellenzék politikájával pedig "küzdeni kell". Gyurcsány a tavaly őszi zavargások óta először mondott nyilvános eseményen beszédet, és bár több jobbos honlap paradicsomdobálásra mozgósított, végül csak pár keményebben kormányellenes nézeteket valló ember mint ki a ligetbe, így a balhé elmaradt. Csupán egy középkorú nőt vezettek el a rendőrök.


Klikk!

Emlékeztetett arra, hogy sokszor temették már a baloldalt, így például 1996-ban, 2002-ben és 2004-ben. "Nem érti a baloldalt, aki azt gondolja, hogy egy huszáros rohammal meg lehet minket futamítani" - mondta. A városligeti napozórétet csaknem teljesen megtöltő hallgatósága előtt a kormányfő köszönetet mondott mindazoknak, akik az utóbbi egy évben biztatták, támogatták és segítettek abban, hogy sikeresebb legyen az ország. Felidézte, hogy tavaly ilyenkor azt mondta: meg kell küzdeni egy jobb országért, s ez lehet, hogy nehéz lesz, de meg fogja érni.

A színpadon a Rólunk szól feliratú piros pólót viselő MSZP-aktivisták sorfala előtt beszélő miniszterelnök kitért arra is: hálás mindazoknak, akik "az embert próbáló év után" a baloldallal vannak. "Meg kell mutatni az országnak, hogy nem szállt inunkba a bátorságunk".


Tekintse meg képeinket!

A miniszterelnök előtt beszélő Burány Sándor budapesti MSZP-elnök rövid köszöntőjében kiemelte: nem tudták elvenni május 1-jét a baloldaltól, ez az ünnep a budapesti és a magyar családokról szól. A politikus úgy fogalmazott: május 1-je családi és baloldali ünnep. A tavaly őszi és a március 15-i fővárosi zavargásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a baloldalt nem tudták megfélemlíteni. "Itt az ideje, hogy rossz kedvünk tele véget érjen" - mondta Burány Sándor.