Ifjabb Hegedűs Lóránt fenntartja a 'galíciai jöttmentek' kirekesztését
Az ügy úgy került ismét elő, hogy a Kossuth Rádió egyik élő választási műsorában szerdán Gusztos Péter szabad demokrata képviselő azt a kérdést tette fel ifjabb Hegedűs Lórántnak, fenntartja-e azt a véleményét, hogy "a hazai zsidóságot, az úgynevezett galíciai jöttmenteket ki kell rekeszteni, mert különben ők lesznek azok, akik kirekesztenek bennünket".
"Természetesen minden egyes szavamat fenntartom. Abban a pillanatban, amikor úgy fogom vélni, hogy a magyarság a társadalom és közakaratképzés legdöntőbb pozícióiból nincsen kirekesztve ebben az országban, akkor természetesen elgondolkodom azon, helyes-e amit eddig fenntartottam" - hangzott a MIÉP-es politikus válasza.
Hegedűs hozzátette: nem szereti, ha akár őt, akár bárkit ebben az országban "azok oktatnak az emberi méltóság védelméből, akik pártjuk soraiban megtűrnek olyan embereket, akik teljes mellszélességgel védelmükbe veszik (...) azon felmenőiket, akik vérbírók voltak és a többségi magyarsággal szemben emberi méltóságukat megalázva léptek fel".
Ezt követően Gusztos elmondta: ha előre tudta volna, hogy Hegedűs Lóránt lesz a vitapartnere, akkor jelezte volna a szerkesztőknek, hogy "a nevezett úriemberrel nem akar leülni vitatkozni bármiről". "Vannak olyan eszmék, vannak olyan nézetek, amelyekkel és amelyek képviselőivel az SZDSZ szerint nem lehet közösséget vállalni, nem lehet egy asztalhoz leülni" - mondta a szabad demokrata politikus, hozzátéve: az a nézet, hogy a hazai zsidóságot ki kell rekeszteni a magyar nemezt közösségéből, egy ilyen nézet.
Ezután Gusztos Péter felállt és elhagyta a stúdiót, majd megjegyezte: így tiltakozik, "a minősíthetetlen és a történelem szemétdombjára való megnyilvánulás" ellen.