Uborkaszezoni szervercsaták
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Feljelentette a Jobbik a Matula Magazint az Internet Zsidó Database (IZsDb) miatt a Fővárosi Főügyészségen. A pártot a héten értesítette a hatóság, hogy az ügyet átadták az I.-XII. Kerületi Ügyészségnek, mondta az Indexnek Nagy Ervin, a Jobbik választmányi elnöke. A kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást, de többet nem lehet tudni az ügyről, nyilatkozta érdeklődésünkre az ügyészség igazgatási osztályának munkatársa, Dr. Mátyás Tünde.
Az IZsDb-be táplált magyar közszereplőkről azt lehet megtudni, hogy zsidók-e avagy sem. "Az számít zsidónak, aki szerintünk az" - írják a matulások a honlap mellé rendelt eligazításban.
A Matula Magazin pedigréje
A Jobbik szerint a Matula Magazin törvénytelenül gyűjtött adatot, és a "lista közzététele" az adatvédelmi törvénybe ütközik. "Jellemző, hogy akik az elmúlt időben antiszemitizmust kiáltottak, azok e lista esetében mélyen hallgatnak. Úgy tűnik, hogy a matula.hu-nak megfelelő a pedigréje; adatgyűjtésük nem zavarja a zsidó szervezeteket" - nehezményezi a Jobbik közleményében a felelősségre vonás elmaradását.
Nem ez az első eset,hogy a nemzeti radikális kispárt az ügyészséghez fordul Matula-ügyben: kifogást emeltek a főügyészségen a haldokló II. János Pál pápáról szóló fiktív riport miatt is. Ezt a megkeresést azonban elutasította az ügyészség, méghozzá a Jobbik szerint "nevetséges jogi érveléssel". Az ügyészség akkor azzal magyarázta döntését, hogy képzelt riportról van szó, tehát "fogalmilag kizárt II. János Pál pápa emlékének sérelme", illetve hogy a Matula nem sajtótermék, így tehát a leírtak magánvéleménynek tekinthetők.
A Jobbik reméli, hogy az IZsDb miatti feljelentés esetében "már győzni fog a jogállamiság a politikai érdekek felett, és a matula.hu végre megkapja jogos büntetését".
A Matula Magazin egyik szerzője, Tamás Bence az Index munkatársa.
Kettős állampolgárság kontra Para-Kovács
Néhány órára leállt június 17-én a Kettősállampolgárság.hu, miután a weboldal május 26-án közzétette Para-Kovács Imre lakcímét és fényképét azzal a kommentárral, hogy: "Aki esetleg személyesen kívánja átadni jókívánságait PKI-nek:...".
"Szerintem ennek az oldalanak a készítői kis rosszcsontok, akik most tanulják a határaikat" - nyilatkozta az Indexnek Para-Kovács, aki személyiségi jogi pert indít a Kettősállampolgárság.hu ellen. A ráaggatott jelzők és az írások stílusa még belefér a szabad véleménynyilvánításba, de az viszont nem, hogy hetekig kint volt az oldalon a lakcíme, mondta a publicista. Igaz, a nyilvános lakcím ellenére eddig senki sem zaklatta otthonában.
A Magyar Hírlap publicistája dr. Bodolai Lászlót bízta meg, hogy járjon el az ügyben. "Ez a fanzinszerű weboldal nem sajtótermék, így a helyreigazítás-kérés nem volt járható út" - mondta Bodolai. Az impresszumban csak emailcím szerepel, márpedig emailben nem lehet hivatalos felszólítást küldeni. A domain.hu-n feltüntették a szolgáltatót és a tulajdonost, egy, Para-Kovácstól egyébként nem messze lakó férfit. A jogász hivatalos megkeresésére - amelyben egyébként nem volt szó a Kettősállampolgárság.hu lekapcsoltatásáról, csak ügyfele lakcímének a weboldalról való eltávolítására kérte a szolgáltatót - az illető nem reagált, az Externet pedig azt válaszolta, hogy valójában nem ők működtetik a weboldalt, de szólnak a tényleges üzemeltetőnek. Nem igaz tehát a weboldalon olvasható állítás, hogy Para-Kovács úgy "kapcsoltatta ki" a szájtot, hogy egyből az üzemeltetőt, és nem a készítőit kereste meg, mondta az erről szóló postai feladóvény birtokában Bodolai.
Bodolai szerint a szolgáltatónál valaki túlreagálta az ügyet, mert szerdán tényleg órákra kikapcsolták a Kettősállampolgárság.hu szerverét. Az azóta újra üzemelő weblap ezért cenzúrával és a sajtószabadság korlátozásával vádolja Para-Kovácsot és ügyvédét, a jogász szerint viszont Para-Kovács Imre címének és fényképének közlése sérti személyiségi jogait, az őt minősítő jelzőkkel becsületsértést követtek el, és a megverésére való burkolt biztatás bűncselekményre való felbújtásnak minősülhet.
Gyűlölet, beszéd
Para-Kovács Imre egyébként azzal váltotta ki a Kettősállampolgárság.hu szerzőjének haragját, hogy egy cikkében kiforgatta a Székely himnusz szövegét, mégpedig így: Maroknyi náci porlik, mint a teveürülék. "Egy Soros-pénzen megzsírosodott friss lakástulajdonos soha sem sértene meg 700 ezernyi székelyt még akkor sem, ha a liberálisok privilégiuma mások következmények nélküli leköpése. Imrének ezúton kívánjuk, hogy ha mégis sikerült akárcsak egyetlen székely embert is megbántania, akkor az kérgesre dolgozott tenyerével úgy vágja szájon nyegle és tiszteletlen stílusáért, hogy orrváladéka - amely fajtájának szubsztanciáját adja - a fülcimpájáig fröccsenjen" - áll a cikkben, amelynek végén megadták Para-Kovács lakcímét.
A cikket azóta eltávolították, és a weboldal újra működik. Egy Molnár Balázs nevű szerző "alázatosan bocsánatot kér" Para-Kovácstól, amiért "csak ily csekély mértékben voltak képesek megsérteni becses személyisége elidgeníthetetlen jogait".
Para-Kovács Imre ügyvéde, Dr. Bodolai László az Index jogi képviselője is.