Akik suttyomban az MSZP szekerét tolják

Az MSZP-SZDSZ koalíció 2008. május elejei felbomlása után jogosan hihettük, hogy a kisebbségi kormány a parlamenti szavazásokkor komoly problémákkal szembesülhet, de a nagy pofonok valahogy mindig elmaradtak.

A Republikon Intézet most publikált elemzést arról, hogy ki hogyan szavazott a parlament tavaszi ülésszakában az interpellációkra adott válaszokra. Érdekes megállapítások születtek, az MDF valószínűleg tudatosan alkalmazott egy olyan módszert, amivel burkoltan az MSZP-t segítette.

Lehetne a kormányt támadni

Az interpelláció (képviselő kérdez, miniszter vagy államtitkár válaszol, kérdező eldönti, hogy elfogadja-e a választ, ha nem, akkor a parlament szavaz róla) olyan vitaparlamenti műfaj, amelynek elsődleges célja a kormányhoz való viszony kifejezése.

Az interpelláció leszavazásának szakpolitikai következménye nincs: ha egy miniszter válaszát leszavazzák, a kérdés a parlament illetékes szakbizottsághoz kerül, de más „szankció” a minisztert vagy programját nem éri. Hasonlóképpen az interpellációs válasz parlament általi elfogadásának sincs különösebb szakmai következménye.

Az interpelláció a kormány politikai értelemben vett támadására alkalmas eszköz: a parlament ellenzéki pártjainak az interpellációs miniszteri válasz el nem fogadása az egyik legfontosabb módszere saját ellenzékiségük, a kormánnyal kapcsolatos kritikájuk kifejezésére.

Amikor a kormánynak többsége van, az interpellációs szavazások tétje kicsi, hiszen a kormányzati többség automatikusan megszavazza a miniszterek által adott válaszokat.

Az elemzésben emlékeztetnek rá, hogy a kormány többségi támogatottságának megszűnése azonban új helyzetet hozott: a kormány többé nem számíthatott automatikusan arra, hogy minisztereinek interpellációkra adott válaszait a parlament elfogadja. A Republikon Intézet szerint éppen azért, mert a miniszteri válasz elfogadása nem bonyolult szakpolitikai kérdés, ahol az ellenzék megosztottsága kézzel fogható, hanem egyszerű „igen/nem” választ igényel, méltán lehetett feltételezni, hogy a kormány sok esetben szenved majd vereséget e szavazásoknál.

A kisebbségi kormányzás első hónapjában ilyen azonban alig volt. A kisebbségi kormány megalakulása és a parlament tavaszi ülésszakának vége között eltelt bő egy hónapban összesen 31 interpelláció volt, amiből 27-et a kormány megnyert. Vagyis, mindössze négyszer tudta az elvileg ellenzéki többség leszavazni a kormányt.

Hogyan menekült meg a kormány?

Az SZDSZ az esetek többségében a kormányt támogatta az interpellációs szavazásoknál. Ez azonban különösebben nem újszerű és nem is meglepő állítás: az SZDSZ maga deklarálta a szavazások jó részénél, hogy igent mond majd a kormányzati válaszra.

A Republicon Intézet elemzése szerint a 31 szavazásból 12 esetben, vagyis e szavazások több mint egyharmadánál az SZDSZ frakciója nem támogatta a kormányt. „Ha csak az SZDSZ-en múlt volna a kormány támogatása, akkor háromszor annyi interpellációs választ szavazott volna le a parlament, mint amennyivel ez ténylegesen megtörtént” – áll az elemzésben.

Az interpellációs szavazások részletes áttekintése megadja a választ, hogy hogyan tudta a kormány mégis elfogadtatni nem egy esetben az SZDSZ határozott „nem” szavazatai ellenére interpellációs válaszait: az MDF biztosított ehhez burkolt támogatást.

A konkrét parlamenti erőviszonyokat tekintve, az Országgyűlésben ma 190 kormánypárti és 196 ellenzéki képviselő van. Teljes kormánypárti létszámot feltételezve bármilyen kormánypárti javaslat átmegy akkor, ha hét – vagy több – ellenzéki képviselő távol marad a szavazástól.

Burkolt támogatás

De nézzük meg, mit jelent egy-egy szavazat az interpellációknál. Az egyértelmű, hogy az interpellációs szavazásnál az „igen” szavazat a válasz elfogadását, a „nem” szavazat annak elvetését jelenti. Egy parlamenti képviselő azonban még két dolgot tehet: tartózkodhat, és távol maradhat. Az interpellációs szavazásnál a tartózkodás a válasz elutasításával, a távolmaradás – ellenzéki képviselő esetén – burkolt támogatásával egyenértékű.

A Republikon Intézet azzal is kalkulált, hogy természetesen a gyakorlatban mindkét oldalon vannak állandó hiányzások – egészségügyi állapotuk miatt a parlamenttől tartósan távol lévő képviselők – és eseti hiányzások is. Ezért nehéz megkülönböztetni az eseti hiányzást attól a stratégiai hiányzástól, amikor egy adott párt, vagy egy adott képviselő kifejezetten a kormány támogatása érdekében nem jelenik meg, vagy nem nyom gombot.

Az elemzés szerint viszont az MDF a májusi és a júniusi parlamenti szavazásokkor stratégiailag alkalmazta a hiányzás eszközét.

Miközben a párt többségi – és egyben hivatalos – álláspontja az interpellációs szavazásokkor – egy kivétellel – a miniszteri válasz elutasítása volt, tényleges gyakorlata szerint a képviselők többsége ugyan valóban ellenezte e válaszokat, ám kisebbségük – általában 3-5 fő – távolmaradt.

Nem lehet véletlen

A 31 interpellációs szavazásból 27 esetben legalább három, 20 esetben legalább négy MDF-es képviselő távol maradt a szavazástól. 14 esetben - az interpellációs szavazások csaknem felében - legalább 5 MDF-es – a frakció majdnem fele – távol maradt a szavazástól. 8 olyan eset volt, amikor a „nem” válasz nem volt többségi álláspont az MDF-ben.

Egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor a párt teljes frakciója, egységesen nemmel szavazott volna a kormány interpellációs válaszára.

A Republikon Intézet szerint ha egy frakció eldönti, hogy nemmel szavaz, az, hogy ezt képviselőinek csak 80-85 százaléka hajtja is végre, betudható eseti körülményeknek. Ám az, ha ez az arány csak 50-60 százalék, már aligha. Különösen akkor, ha mindez tendencia-szerűen érvényesül.

Néhány esetben persze elképzelhető lenne, hogy az MDF-es képviselők véletlenül maradnak távol, és így nem tudnak „nem” gombot nyomni. Az azonban aligha valószínű, hogy egy párt, amelyik határozottan ellenzéki akar lenni, 31 szavazásból csak 4-ben tudja ehhez frakciójának teljességét kiállítani.

A 2008. május 5-i szavazásokon nyilvánvaló, hogy az MDF-es képviselők nem eseti körülmények miatt voltak távol, hanem a távolmaradást mint stratégiai opcióit szavazásonként mérlegelik. Máskülönben aligha lehetséges, hogy egyetlen órán belül az egyik szavazásnál 9, egy másiknál viszont csak 3 képviselő hiányzott.

Szekértolók

Az MDF frakcióban világosan látszanak olyan képviselők, akik zömmel „nemmel” szavaznak a kormány interpellációs válaszaira, s olyanok, akik gyakrabban élnek a távolmaradás kormányt támogató módszerével.

Dávid Ibolya, a párt elnöke a 31 interpellációs szavazásból mindössze 5-ben vett részt. “Eltekintve attól, milyen kérdéseket vet fel, ha egy ellenzéki párt elnöke szisztematikusan távol marad az interpellációs szavazásoktól, látható, hogy a távolmaradással burkoltan a kormányt támogató stratégia egyik gyakorlati megjelenítője Dávid Ibolya volt.” A párt elnöke mellett a Tisztelet Társasága által delegált Vas János járt még élen a távolmaradásokban.

Rajtuk kívül Csapody Miklós élt gyakrabban a távolmaradás, mint a szavazás eszközével. Ők hárman a kisebbségi kormány első hónapjában több interpellációs szavazástól maradtak távol, mint amennyin részt vettek.

Ezzel szemben bizonyos képviselők, első helyen Csáky András, vagy éppen Boros Péter, Pettkó András, Katona Kálmán vagy Karsai Péter csak ritkán maradtak távol. Ugyanakkor az is látható: nem volt olyan MDF-es képviselő, aki minden interpellációs szavazáson részt vett volna – így olyan sincs, aki mindegyik szavazáson következetesen „nem” gombot nyomhatott volna.

Fontos lehet ősszel

A Repulblikon Intézet szerint e burkolt támogatás jelentősége felértékelődhet a kormánynak az ősszel. Hogy mást ne említsünk, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az adótörvények és a költségvetés megszavazásától tette függővé lemondását). A tanulmány készítői hangsúlyozzák, hogy bár elemzésük az interpellációs szavazásokra vonatkozott, logikája minden parlamenti szavazásra, így a költségvetésre is érvényes: ahogyan egy interpellációt, úgy a költségvetést sem csak „igen” szavazatokkal, hanem távolmaradással is lehet támogatni.