Nem a Microsoft felé hajlott az állam keze a 25 milliárddal

2008.09.01. 12:07
A Fővárosi Bíróság döntése szerint nem volt törvénybe ütköző a Microsoft nevének használata abban a közbeszerzésben, amellyel az ország eddigi legnagyobb értékű, 25 milliárd forintos szoftvervásárlását akarták nyélbe ütni. A Gazdasági Versenyhivatal néhány nappal az első fokú ítélet előtt szintén ítéletet mondott az állami üzlet lebonyolításáról: szerintük a MEH-hez tartozó Központi Szolgáltató Főigazgatóság megsértette a versenysemlegességet.

A Központi Szolgáltató Főigazgatóság január elején írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények szoftverlicenszeinek beszerzésére. A négy évre szóló keret-megállapodásra 25 milliárd forintot szántak. Az ajánlati felhívás a nyertesek kihirdetése ellenére a bíróság és a gazdasági fórum elé került, mert a tárgymeghatározásának eredményeként az eljárásban csak a "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű termékek forgalmazói" vehettek részt.

A bíróság Steve Ballmer, a Microsoft ügyvezető igazgatójának budapesti látogatásakor májusban elnapolta az eljárás megkezdését, a második tárgyalási nap így szeptember 1.-re csúszott. A Fővárosi Bíróságon folyó perben meg is született a nem jogerős ítélet, amely szerint a KSZF joszerűen használta a beszerezni kívánt szoftverek körülírásához a Microsoft nevet.

A Gazdasági Versenyhivatalnak a Közbeszerzések Tanácsába delegált tagja 2008. január 28-án a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult az eljárás felfüggesztését kérve. A KDB nemleges döntése után fordult a bírósághoz a KT-s delegált a határozat felülvizsgálatát kérve. Az elsőfokú ítélet most ezt a kérelmet utasította el.

Néhány nappal az ítélet előtt a Gazdasági Versenyhivatal is egyértelműen állást foglalt az ügyben. A párhuzamos GVH-nyilatkozat szerint a jelenlegi formájában a kiírás sérti a versenysemlegességet, mert az a Microsoft termékeit részesíti előnyben és olyan igényeket is e cég érdekeltségi körébe tartozó vállalkozásokkal elégítene ki, amelyekre más piaci szereplők termékei is alkalmasak lennének. A versenyhivatal azt állítja, hogy a kiírásba csempészett Microsoft márkanévvel lényegében megszűntette az ajánlattevők esélyegyenlőségét, jóllehet ezt a a közbeszerzésekről szóló törvény második alapelve előírja.

A GVH augusztus 29-i nyilatkozata szerint a közbeszerzésekről szóló törvény főszabálya szerint nem szabad konkrét márkára hivatkozni a beszerzés tárgyának meghatározása során, és a 25 milliárdos üzlet előkészítésénél is megállt volna a saját lábán a "szoftver-licenc" kifejezés a beszerzés tárgyaként.

A GVH-nyilatkozat és a bírósági döntés ügyében megkerestük a Központi Szolgáltató Főigazgatóság vezetőjét, Schäffer Istvánt, de a főigazgató egyelőre nem reagált.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

február 9., 06:10

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről

A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.

február 8., 17:48

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros

Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.

február 8., 08:02

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja

Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.

február 8., 11:55

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Belföld
Tüntetés 2025. február 8-án

Tüntetés 2025. február 8-án

február 8., 15:20