Senki sem felelős Steve Ballmer megdobálásáért

2008.06.09. 12:00
Steve Ballmer esetét a magyar tojásdobálóval lehet ugyan a vicces oldaláról nézni (ahogy például remixversenyünk indulói tették), de onnan is, hogy a világ egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb emberét úgy támadták meg az előadása közepén, mintha semmilyen biztonsági személyzet nem lett volna a környéken.

A videón jól látni, ahogy Ballmer fedezék mögé menekül, elrepül a három tojás, majd a dobáló egy erőtlen felszólítás (még ez sem a biztonságiaktól származik, hanem az egyetem egyik tanárától az első sorokból) után kikászálódik a padsorból, elsétál a kijáratig, és csak ott csatlakoznak hozzá testőrkülsejű emberek. Ha a tojás helyett valami mással támadják meg a Microsoft-vezért, a biztonságiak ezzel a tempóval aligha tudtak volna bármit is tenni érte.

A Corvinus egyetem rendezvényszervezői kérdésünkre elmondták, hogy az előadás biztosítását a Microsoft végezte, akik az egyetem által adott plusz öt biztonsági embert a termen kívül, a folyosóra állították. Az előadásra az egyetem diákjai regisztrálhattak, vagy a Microsoft oldalán online regisztrációval egy egyszerű felhasználónév-jelszó párossal, a személyazonosság felfedése nélkül gyakorlatilag bárki. Ez volt az első, és egyben az utolsó eset, hogy az egyetem kiadja a kezéből bármilyen rendezvényének biztosítását - vonták le a tanulságot az egyetem kommunikációs irodáján.

A magyar Microsoftnál megerősítették, hogy az előadáson a biztonsági embereket a cég adta. Ballmert a saját testőrei védték (azaz nem védték), akik minden útjára és előadására elkísérik. További információt arról, hogy lett-e az esetnek következménye, találtak-e felelőst, és egyáltalán hogyan történhetett meg az egész incidens, nem kaptunk.



  • Hírek
  • Megtakarítás