AZ OTP vezetője majdnem 200 helyet javított a Forbes listáján.
2016. augusztus 4., 10:26
A piac komolyan veszi a nem megerősített hírt, a cég részvényárfolyama nagyot ugrott.
A részvények egyetlen üzenetétől hatalmasat erősödtek. 4 százaléka van a cégben.
2014. szeptember 5., 06:56
Kiderült, hogy a Microsoft előző vezére írta a híres hibaüzenet szövegét.
A volt Microsoft-vezér a Los Angeles Clippers iránt érdeklődik, kétmilliárd dollárt fizetne érte.
Miután eladott 4,6 millió részvényt, Ballmer leelőzte.
Egyik vezérigazgató-jelölt sem szeretné, ha a régiek állandóan ellenőriznék döntéseiket.
Kiesett a legesélyesebb jelölt a vezérigazgatói posztra. A Nokia főnöke lehet Ballmer utóda?
Már megvoltak az első tárgyalások belsős és külsős jelöltekkel, de még sok a vita házon belül.
Sok a jelölt, az idő is sürget, sok kihívással kell szembenéznie az új vezérigazgatónak.
2013. szeptember 17., 15:49
40 milliárd dollárért vesz a cég saját részvényt, és megemelte a szokásos osztalék nagyságát is.
2013. szeptember 11., 15:13
A legnagyobb befektetőknek javaslataik is vannak, kit látnának szívesen a cég élén.
2013. szeptember 3., 07:27
Steve Ballmer utolsó üzletével megpróbálja behozni a hátrányt az okostelefon-piacon.
2013. augusztus 29., 13:57
A legesélyesebbnek a Nokia vezérét tartja a brit fogadóiroda, de házon belüli jelöltjeik is vannak.
2013. augusztus 26., 19:46
A Microsoftnak élt, de nem ismerte fel időben a trendeket és a cég végzetesen lemaradt a mobilpiac robbanásáról. Vajon ki lesz az utód?
2013. augusztus 23., 15:34
A Microsoft vezére 12 hónapon belül nyugdíjba vonul. Utódja egyelőre nincs, a tőzsde kilőtt.
A Microsoft keynote-ja a kütyüexpók fontos eleme volt szép és kínos pillanatokkal.
A Microsoft utoljára tartott nyitóbeszédet a CES-en, de emlékezetes búcsú helyett unalmas erőlködésre futotta csak. A twitterüzeneteket éneklő gospelkórus magyarázatát még várjuk.
2011. szeptember 15., 11:19
A Microsoft új rendszere csak félig van készen.
A cég dolgozóinak körében 30 százalék alatti Ballmer népszerűsége.
A befolyásos David Einhorn szerint a cégvezető miatt nem nő a Microsoft részvényárfolyama.
Steve Ballmer 1,3 milliárd dollárnyi részesedéstől szabadult meg, és még nyolcszor ennyi pénze van a vállalatban.
Alkalmazásboltot építene bele a Microsoft és gyorsítana a bekapcsolási időn.
Ray Ozzie meghatározatlan ideig még a cégnél marad, de új feladatkört kap.
Még nem tudni, mekkora lesz, ki gyártja, mire használható.
Nagyot bukott a cég a Kin mobillal és nem reagált elég gyorsan az Apple iPadjára.
„Kell egy új?” – írta a rá a Microsoft vezére.
A CES nulladik napján Steve Ballmer elárulta, hogy a Project Natal év végén érkezik, a HP titokzatos táblagépet készít a cégnek. Las Vegas más pontjain eközben a legújabb 3D-tévék feszültek egymásnak.
A cég vezérigazgatója szerint az ügyfelek javát szolgálja a sok bonyolult, apró betűs szöveg.
2009. szeptember 28., 07:16
Ballmer szerint a Windows Mobile-t jól elkúrták. Nem most először ostorozza magát a vállalat.
Ötszáz dollár sok egy menő logóért a válság közepén a Microsoft-vezér szerint.

A Surface hárommillió forintba kerül, de tényleg olyan, mint a reklámfilmeken: a futurisztikus érintésérzékeny asztal 52 ujj mozgását is képes lekövetni, pedig meglepően hétköznapi technika van a dobozban. Viszont kibírja, ha átesik rajta egy részeg.

A Közgáz szerint a Microsoft, a Microsoft szerint Ballmer személyi testőrei nem voltak a helyzet magaslatán.

A hétfői tojásdobáló mondatai már szállóigévé váltak, most az internet népművészein a sor, hogy remixekkel tisztelegjenek a szoftveróriás ellen kiálló magányos hős előtt. Csináltunk mi is párat, hogy önök megmutathassák, sokkal jobbat tudnak.
A hétfői tojásdobáló mondatai már szállóigévé váltak, most az internet népművészein a sor, hogy remixekkel tisztelegjenek a szoftveróriás ellen kiálló magányos hős előtt.
A tojással megdobált Steve Ballmer arról beszélt a közgázon a hallgatóságnak, hogy senki nem nézi meg az előadásait videón, és a Microsoft le fogja nyomni a Google-t.

A világsajtó a Bill Gates arcába nyomott tortához hasonlítja a Közgáz-előadás tojásdobálását.
A Microsoft vezérigazgatója nem zavartatta magát, megtartotta az előadását, és azt kiabálta: Yahoo!
Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatóját tojással fogadta egy néző a Corvinus egyetemen tartott előadásán.

Steve Ballmert, a Microsoft Corporation vezérigazgatóját tojással fogadta egy néző a Corvinus egyetemen tartott előadásán.