'Tetves cigányozás' és pénzgyűjtés TGM-nek
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
"Két hete vérvád hangzott el a magyarság ellen" - kezdte beszédét Molnár Balázs szervező. Megtudhattuk tőle azt is, hogy a rendezvény előtt rendőrök szólították fel a Magyar Televízió kisebbségi műsorának munkatársát, hogy hagyja el a helyszínt. Állítólag a megjelenteket provokálta.
Az első szónok Molnár Tamás, a Jobbik nevű párt tagja, aki pártja világképét ismertette 1919-ről, az iraki-háborúról és a "mai baloldal válságáról". De legtöbbet az SZDSZ-szel, a "deviáns bástyákat erősítő megszálló párttal" foglalkozott.
Molnár nem kímélte Gyurcsány Ferencet sem, aki szerinte "illegitim miniszterelnök", és Kunos Pétert, a "priuszos bankárt" sem, aki a felszólaló bejelentése szerint szombaton ráadásul még a sakkszövetség elnöke is lett. Innen gratulálunk neki.
Az újságokat helyreigazítási és személyiségijogi-perekben elmarasztaló bírói gyakorlat miatt a továbbiakban eltekintünk Molnár beszédének Wekler Ferencre, Geszti Péterre, Magyar Bálintra vonatkozó részeitől.
Az egykori demokratikus ellenzék tagja azt kérte a cigányvezetőktől, hogy szakadjanak le a pártoktól, és állítsák vissza a vajdarendszert. Molnár úgy látja, hogy "ha a cigányok tisztelik a hazát, nem lesznek konfliktusok".
Molnár beszéde végén elszégyellte magát, hogy jobboldali politikusok verték az asztalt, hogy itt rasszista bűncselekmény történt. "Nem történt", mondta a 21-es buszon kis híján gyilkosságba torkolló eset másfél héttel ezelőtti fordulatára utalva.
A rendezvényen felszólalt Polgár Tamás, a két héttel ezelőtti antirasszista tüntetésen megvert bloger is, aki legkevesebb háromszor "tetves cigányokról" beszélt. Azt állította, hogy a leszúrt és "bűnöző" fiú apja pisztolyt tartott egy pap fejéhez, aki a fiát egy "katolikus iskolából" ki akarta rúgni.
Gyermekeinket nem lehet kiengedni az utcára, mert megtámadják őket, mondta a fiatalember, aki szerint a cigányok jelentős része "élvezi a mocskot, a fertőt, amelyben fetreng".
Polgár szerint nem vagyunk elég felkészültek, mert még azt sem tudjuk, hogy "a késsel fenyegető cigányt jogosan le lehet ütni, meg lehet ölni". A megoldás, ha minél többen belépnek a polgárőr szervezetbe, javasolta az alkalomhoz méltón fekete bakancsban, fekete nadrágban és pólóban lévő rövidhajú fiatalember.
Polgár szerint a gyilkossági kísérlettel vádolt Mortimer szülei takaros cigányok, mélyen vallásosak, "nekik nem jár a homlokukra c betű".
A tüntetésen kiderült, Polgár nem bocsátott meg Tamás Gáspár Miklósnak, és azt ajánlotta neki "hogy húzzon vissza Romániába, ahonnan Ceausescu idején ide ette a fene". Sőt, vonatjegyre pénzgyűjtésbe kezdett hallgatói között, hogy Tamás Gáspár Miklós meg se álljon, és vissza se jöjjön. Mind a nyolcvanan éljeneztek, aztán vége lett a tüntetésnek.