Orbán 14. havi nyugdíjat is ígér

2006.01.20. 18:39
A Fidesz járulékcsökkentési programja révén 14. havi nyugdíjat is lehetne fizetni, állt elő újabb kampányízű felvetésével Orbán Viktor Egerben. A szocialisták szerint a tb-járulék csökkentése valójában elvinné a 13. havi és további három havi nyugdíj fedezetét.

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj is lehetővé válhat a Fidesz járulékcsökkentési programja révén. A Fidesz elnöke erről Egerben beszélt, a városi sportcsarnokban tartott nagygyűlésen.

Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja, mondta a volt miniszterelnök a Változás 2006 című országértékelő beszélgetésen. A pártelnök szerint 600 ezer új munkahely jöhetne létre, ha a járulékcsökkentés eredményeképpen minden családi vállalkozó akár csak eggyel több embert tudna foglalkoztatni.

Ha és amennyiben

A pártelnök szólt arról is, hogy a Fidesz az alkotmányba foglalná, hogy Magyarországon az állam elismeri a gyermeknevelés költségeit. "A mai magyar adórendszer olyan, hogy ha az ember úgy dönt, hogy mondjuk állatot tart, mondjuk nyulat, annak a költségeit leírhatja az adójából, ha úgy dönt, hogy gyermeket tart azt nem írhatja le (...) ezért családellenes az adórendszer."

"Ha módunk lenne (...) a mintegy kétharmados többségű parlamentet elővarázsolni" akkor az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy Magyarországon az állam elismeri a gyermeknevelés költségeit. Orbán Hozzátette, hogy aki egyedül él, pont háromszor annyi adót fizessen, mint aki három gyereket nevel.

Orbán Viktor január 16-án Dombóváron arra tett ígéretet, hogy választási győzelmük esetén júliustól 29-ről 19 százalékra csökken a tb-járulék. A pártelnök ettől a lépéstől a kis- és középvállalkozások megerősödését és több tízezer új munkahely létrejöttét várja.

Kampányízek

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a Fidesznek van adóssága a nyugdíjasokkal szemben: kormányzása alatt összesen 50 milliárd forinttal rövidítette meg őket. A szocialista párt szóvivője szerint a mostani javaslat nem kárpótlás, inkább szemfényvesztés, mivel a munkaadói társadalombiztosítási járulék tíz százalékos csökkentése 650 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Ez azt jelentené, hogy eltűnne a 13. havi és további három havi nyugdíj fedezete. Nyakó elmondta, hogy az idén 149 milliárd forint van elkülönítve a 13. havi nyugdíj költségeire.

Orbán Viktor korábban kifejtette, hogy a járulékcsökkentés miatt kieső bevételeket a létrejövő új munkahelyekből lehetne pótolni. Ha viszont nem csökkentik a tb-járulékot, akkor a munkahelyek megszűnése miatt folyósított többlet munkanélküli segély újabb súlyos kiadásokat jelentene a költségvetésnek.

Emlékezetes, hogy január 16-án Kóka János gazdasági miniszter egykulcsos, egységesen húszszázalékos jövedelemadó, társasági adó és áfa bevezetését javasolta. Gazdasági elemzők szerint mind Orbán, mind Kóka felvetése inkább tekinthető a kampány részének, mint komoly, megfontolt javaslatnak.