A mentelmi bizottság Fradi-ügyben nem adta ki Szabadit

2001.10.30. 15:45
Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága keddi ülésén nem javasolta Szabadi Béla volt kisgazda államtitkár mentelmi jogának újbóli felfüggesztését. Az ellenzéki SZDSZ és MSZP képviselői úgy foglaltak állást: a döntés előtt kiegészítő információkat kérnének a legfőbb ügyésztől, de ezt a kormánypári képviselők elutasították. Így az FTC-vel kötött reklámszerződések ügyében nem javasolták a mentelmi jog felfüggesztését, ami valószínűsíti, hogy a parlamenti plenáris ülés sem adja ki Szabadit, mert ehhez kétharmados többségre lenne szükség, ami az MSZP nélkül nincs meg.
Az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága keddi ülésén 6-5 arányban döntött arról, hogy azt javasolja az Országgyűlésnek, ne függessze fel Szabadi Béla független képviselő mentelmi jogát - tájékoztatta a zárt ülést követően Isépy Tamás az újságírókat. A képviselő mentelmi jogának fenntartása mellett az MSZP, az SZDSZ és a kisgazda képviselő, ellene a Fidesz és a MIÉP szavazott. Isépy Tamás (Fidesz) hangsúlyozta: a kormánypárti képviselők álláspontja megegyezett a korábbi gyakorlattal, mely szerint közvádas ügyekben a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolták.

Szabadi pórázon, bilincsben

Isépy Tamás szerint méltatlan és megalázó, hogy az ártatlanság vélelmével rendelkező országgyűlési képviselőt - azért, mert egy korábbi ügyben mentelmi jogát felfüggesztették, és így elhárult a büntetőeljárás folytatásának akadálya - az előzetes letartóztatás megszüntetése után, házi őrizet idején bilincsbe verve és pórázon vezessenek elő egy mentelemi bizottsági tárgyalásra, és valószínűleg ugyanígy akarják elővezetni a plenáris ülésre is, ahol felszólalási jog illeti meg. A mentelmi jog felfüggesztése ugyanis egyúttal nem jelenti a mandátum felfüggesztését. A politikus jogosult képviselői jogát gyakorolni, sőt egy jogerős ítélet sem minden esetben szünteti meg a mandátumát - jegyezte meg Isépy Tamás.

Dornbach: fel kel tárni korrekt-e az eljárás

Az ellenzéki képviselők nevében Dornbach Alajos (SZDSZ) többek között elmondta: javaslatot tettek a bizottságnak, hogy a testület hallgassa meg a legfőbb ügyészt, és kérjen kiegészítést, ezt azonban a kormánypártok leszavazták. Hozzátette: végül úgy döntöttek, hogy nem teljesítik a legfőbb ügyész kérését. Emlékeztetett arra, hogy a Szabadi Bélát érintő ügyekben számos esetben interpellált az ellenzék a legfőbb ügyészhez is, aki az interpellációkra adott válaszaiban mindent rendben lévőnek talált. Ez nincs kizárva, de akkor az a gyanú merül fel, hogy a büntetőeljárás a politika eszközévé silányul, és fel kell tárni, hogy korrekt eljárás folyik-e vagy nem - mondta Dornbach Alajos.

Terítéken a fradi reklámszerződései

A legfőbb ügyész azért tett újabb indítványt Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesztésére, mert az FTC-vel kötött reklámszerződések esetében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés bűntette alapos gyanúja és magánokirat-hamisításra való felbujtás vétsége merült fel.

Faragó mentelmi joga felfüggesztve

Faragó Péter MSZP-s politikussal szemben a számviteli fegyelem megsértése miatt indított eljárás miatt kezdeményezte a legfőbb ügyész a mentelmi jog felfüggesztését, amelyet a bizottság 6 igen, 3 nem és 2 tartózkodással javasolt. Isépy Tamás hangsúlyozta: ilyen vétség miatt először kezdeményeztek eljárást képviselő ellen, az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőkben ez eset kapcsán felmerült a gyanú, hogy zaklató jellegű eljárásról van szó.

Rapcsákot most sem adták ki

A testület nem javasolja az Országgyűlésnek Rapcsák András mentelmi jogának felfüggesztését, mert a testület megítélése szerint a fideszes képviselő a hódmezővásárhelyi városi televíziónak adott nyilatkozatában nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátjait.

Összeférhetetlenségi eljárás először

A mentelmi bizottság fennállása óta első ízben foglalkozik összeférhetetlenségi üggyel Rigler Zoltán fideszes képviselő esetében. A testület sorsolással felállította azt a háromtagú vizsgálóbizottságot, amelynek harminc napon belül kell lefolytatni az eljárást, és javaslatot tenni az ügyben. Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő azért kérte az összeférhetetlenség megállapítását, mert szerinte a fideszes politikus a képviselői munkája során szerzett információk birtokában szerzett meghatározó üzletrésztulajdont.