Hiller már nem akar túlságosan bemenni a hétköznapokba

2006.08.23. 18:13
Az MSZP a jövő szombaton egy nagy rendezvénnyel indítja hivatalosan kampányát, amely - ha rajtuk múlik - nyugodt lesz.

A szocialista párt önkormányzati választási kampánya szeptember 2-án, szombaton egy budapesti rendezvénnyel indul, jelentette be Hiller István szerdán, Érden, egy polgármester-ajánló fórumon. Az országos rendezvényre a települések szocialista polgármestereit, polgármester- és képviselőjelöltjeit várják.

A kampány során a párt országos elnökségének vezetői - Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István és Szekeres Imre - országjáró körútra indulnak. Gyurcsány Ferenc a múlt héten bejelentette, hogy a kampányba maga is beszáll, és 3 tucat települést felkeres, valamint Budapesten is aktivizálja magát.


Az MSZP vezetői

A szocialisták kampánya elsősorban a megszorítások és reformok magyarázatával foglalkozik. Plakátokon és az internetes oldalukon orvosi példákkal értelmezik, hogy miért kell akkor is intézkedéseket hozni, "ha fáj".

Hiller szerdán arról beszélt, hogy az MSZP 2006-ban megszerzett pozícióit - amelyek messze a legeredményesebbek a pártok közül - megerősítsék, és minél több szocialista polgármestert és egyéni képviselőjelöltet tudjanak az önkormányzatok élére segíteni. A Medián éppen szerdán közzétett legrissebb közvélemény-kutatása szerint a szocialisták lemaradása a Fideszhez képest az elmúlt két évben a legnagyobb.


A MSZP elnöke

"Nyugodtabb hangvételű kampányt szeretnék, mint amilyen tavasszal a parlamenti választások idején volt, amikor valóban egy nagyon felfokozott politikai légkörben a politika túlságosan is bement a hétköznapokba" - mondta. A pártelnök kifejtette: helyi tervekről, elképzelésekről szóló vitákra van szükség, ahol a különböző jelöltek tehetségét összemérik. A szocialista pártnak van országos területfejlesztési programja, amelyik országos, regionális és az egyes településekre szólva is konkrét ajánlásokat tesz, mondta.