A Muosz elítéli a Tilos rádió karácsonyi műsorát

2003.12.27. 14:02
A szervezet ugyanakkor indokolatlannak tartja az érintett Tilos Rádió megszüntetésére irányuló követeléseket.
A MÚOSZ elítéli a gyűlöletet kifejező újságírói magatartást; szombaton nyilvánosságra hozott állásfoglalásában visszaélésnek nevezi a sajtószabadság adta lehetőséggel, ha valaki gyűlöletét fejezi ki embermilliók ellen azok vallási meggyőződése miatt. A szervezet ugyanakkor indokolatlannak tartja az érintett Tilos Rádió megszüntetésére irányuló követeléseket. "Mindannyiunkat mélységesen felháborít tehát, ha valaki ezeket az alapvető állampolgári jogokat, a nemes alapelveket semmibe véve, gyűlöletét fejezi ki embermilliók ellen, azok vallási meggyőződése miatt. Ez nem a véleménynyilvánítás szabadsága, hanem visszaélés a sajtószabadság adta lehetőséggel! Elítéljük a gyűlöletet kifejező újságírói magatartást!" - írja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.

A dokumentum egyben a szervezet kezdeményezése is, hogy az Etikai Együttműködési Testület (EET) is foglaljon állást ebben az ügyben.

A közlemény kitér arra, hogy a magyar nyelven író újságírók szervezetei által létrehozott Etikai Együttműködési Testület megdöbbenéssel értesült Tilos Rádióban elhangzottakról. December 24-e estéjén elhangzott műsorban az egyik műsorvezető olyan kijelentést tett, amely teljes joggal háborítja fel mindazokat az állampolgárokat - legyenek bármilyen vallási felekezethez tartózók, vagy azokon kívüliek -, akik alapvető emberi jognak tartják a vallásszabadságot is. A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt."

Az állásfoglalás az újságíró szervezetek által kidolgozott és az EET működését megalapozó Közös Etikai Alapelvek 8.parafusát idézi, mely kimondja: "Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó! Kötelessége fellépni a terrorizmus, a bármilyen szempontú - faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor stb. miatti - gyűlöletkeltés ellen." Leszögezi: "Elvárjuk minden felelős szerkesztőtől, hogy határozottan lépjen fel - miként ez a Tilos Rádióban is megtörtént - a gyűlölet kifejezőjével, terjesztőjével szemben."

A MÚOSZ állásfoglalásában kitér arra, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem sértheti az alapvető jogokat és a közerkölcsöt. Alapvető állampolgári jogainkat minden állampolgárnak belső meggyőződésén alapulva kell gyakorolnia. A sajtószabadsággal ellentétes az előzetes cenzúra, tehát előfordulhat, hogy a belső meggyőződés hiányában, önkontroll gyakorlása nélkül - sőt ittas állapotban - nyilvánosságra kerüljön olyan nyilatkozat, vélemény, amely megsérti a törvényeket és az etikai követelményeket.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elismeréssel szól arról, hogy a Tilos Rádió vezetői késedelem nélkül felléptek a jogok és az etikai alapelvek megsértőjével szemben, és eltávolították a rádiótól.

A MUOSZ ezért indokolatlannak tartja azokat a követeléseket, amelyek szerint a "Tilos Rádió" egészét el kell hallgattatni, működését meg kell szüntetni. "Az ilyen intézkedések éppen úgy sértenék a sajtószabadságot, az alapvető állampolgári jogokat, mint ahogyan sértette az - értesülésünk szerint - illuminált újságíró felelőtlen kijelentése" - fogalmaz az állásfoglalásban.

Az Etikai Együttműködési Testület elvárja az ORTT-től - ha ilyen kérés érkezne a testülethez -, hogy elutasítja azt, és csak a sajtószabadságot már megsértő újságíró esetével foglalkozik.