A fiatal liberálisok a tisztújítást pártolják

2008.03.24. 17:09
Az SZDSZ Új Generáció az SZDSZ ügyvivőinek és országos tanácsának is azt javasolta állásfoglalásában, hogy tartsanak rendkívüli tisztújítást. A párt ifjúsági szervezete úgy véli, az SZDSZ becsületén esett csorbát mihamarább ki kellene köszörülni.

Az SZDSZ Új Generáció azt javasolta a párt legutóbbi ügyvivői testületi ülése előtt, hogy a csalásgyanús elnökválasztás miatt a párt becsületén esett csorbát egy rendkívüli és teljes tisztújítással köszörüljék ki. A liberális párt ifjúsági szervezete szerint "a modernkori magyar liberálisok a demokratikus ellenzék utódaiként és örököseiként mindig különös fontosságot tulajdonítottak a demokratikus intézmények és azok alapvető szabályainak tiszteletben tartásának".

Leszögezik, büszkék voltak mindig arra, hogy minden megmérettetés alkalmával több jelölt közül, tiszta eszközökkel kerültek kiválasztásra a legalkalmasabbak. "Mára egyedülivé vált az SZDSZ a magyar politikai pártok közül abban, hogy legutoljára is két elnökjelölt és számtalan ügyvivő- és országos tanács tagjelölt közül választhattunk" - írják állásfoglalásukban a szabad demokrata fiatalok, akik a felmerült visszáságokat teljes körű tisztújítással feledtetnék a liberálisok választóival.

Az Új Generáció szerint a párt központi apparátusának a befizetett tagdíjak alapján kellene megállapítania, hogy hány küldött vehet részt a tanácskozáson. Szorgalmazzák, hogy a tisztújítás előtt a jószolgálati és etikai bizottságnak le kellene zárnia a folyamatban lévő vizsgálatokat, különös tekintettel a baranyai beléptetésekre és kizárásokra.

A visszaélések elkerülésére a választási törvény eljárását javasolják alkalmazni, vagyis a szavazáshoz a küldöttnek igazolnia kellene személyazonosságát, illetve a küldötté választást is dokumentálni kellene. A javaslat szerint a szavazatszámláló bizottságokba az elnökjelöltek 10-10, az ügyvivőjelöltek 1-1 tagot delegálhatnának. A dokumentumot az SZDSZ Új Generáció a párt múlt csütörtöki üt ülésére készítette, ám a pártvezetés akkor nem fogadta el az ifjak javaslatát, esély mutatkozik ugyanakkor arra, hogy az anyagot keddi ülésén megtárgyalja a párt összevont frakció és üt ülése.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor bejelentette a repülőrajtot

Orbán Viktor bejelentette a repülőrajtot

1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak.

január 22., 13:23

  • Belföld
Elővásárlási joggal állítaná le Karácsony Gergely a mini-Dubaj-beruházást

Elővásárlási joggal állítaná le Karácsony Gergely a mini-Dubaj-beruházást

Osztatlan közös telek esetén a másik nem állami tulajdonost, a Stockton Zrt. is megilleti az elővásárlási jog.

január 22., 14:15

  • Belföld
Novák Előd kismama-szépségversenyt hirdetett, lesifotókat is lehet küldeni az édesanyákról

Novák Előd kismama-szépségversenyt hirdetett, lesifotókat is lehet küldeni az édesanyákról

A Mi Hazánk politikusa szerint a pályázat célja az anyaság megbecsülése.

9 perce

  • Belföld
Magyar Péter reagált az alelnökéről kikerült hangfelvételre

Magyar Péter reagált az alelnökéről kikerült hangfelvételre

A Tisza Párt elnöke köszönetet mondott.

január 22., 13:18

  • Belföld
Karácsony Gergely tárgyalásra hívta Lázár Jánost: Beszéljünk végre komolyan

Karácsony Gergely tárgyalásra hívta Lázár Jánost: Beszéljünk végre komolyan

Közben Nagy Márton kiosztotta a főpolgármestert.

január 22., 14:47

  • Belföld
Budapesti főispán: A főváros továbbra is köteles befizetni a szolidaritási adót

Budapesti főispán: A főváros továbbra is köteles befizetni a szolidaritási adót

Sára Botond szerint a főpolgármester félretájékoztat a hozzájárulásról.

január 22., 12:15

  • Belföld
Különös kegyetlenséggel végzett nagyanyjával egy veszprémi férfi

Különös kegyetlenséggel végzett nagyanyjával egy veszprémi férfi

Az elkövető felmentését indítványozta az ügyészség annak beszámíthatatlansága miatt.

január 22., 15:39

  • Címlapon
Így lép be a ringbe Európa Trump Amerikája és Kínával szemben

Így lép be a ringbe Európa Trump Amerikája és Kínával szemben

12-15 ezer milliárd eurónyi fejlesztésről jelentett be egy tervet az Európai Bizottság elnöke.

24 perce

  • Belföld
A szülőktől kér pénzügyi támogatást a budapesti Madách Imre Gimnázium

A szülőktől kér pénzügyi támogatást a budapesti Madách Imre Gimnázium

Az összeget a termek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére is fordítanák.

január 22., 14:36

  • Belföld
Győrfi Pál szerint az új ügyeleti rendszer kiszámítható

Győrfi Pál szerint az új ügyeleti rendszer kiszámítható

A vidéki mentősöknek csak néhány alkalommal kell évente Budapesten dolgozniuk.

január 22., 11:42

  • Belföld
Ismét összeült a kormány, fontos döntést hozhatnak

Ismét összeült a kormány, fontos döntést hozhatnak

Tuzson Bence jelentkezett be.

január 22., 11:50

  • Belföld
Putyin háborújában a gyerekek játékait is gyilkolásra tuningolják

Putyin háborújában a gyerekek játékait is gyilkolásra tuningolják

Jönnek az autonóm fegyverek, amelyek önállóan „döntenek” arról, kit és mit pusztítanak el.

január 22., 17:14

  • Belföld
Egyre nagyobb területen várható ónos eső, vastagabb jégpáncél is kialakulhat

Egyre nagyobb területen várható ónos eső, vastagabb jégpáncél is kialakulhat

A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok között alakul.

január 22., 06:14

  • Belföld
Orbán Viktor prímások körében, koccintásra emelt pohárral köszöntötte a magyar kultúra napját

Orbán Viktor prímások körében, koccintásra emelt pohárral köszöntötte a magyar kultúra napját

A Himnusz születésének napját ünnepeljük január 22-én.

január 22., 09:33

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: A főpolgármesternek semmi sem szent

Szentkirályi Alexandra: A főpolgármesternek semmi sem szent

Szerinte Karácsony Gergely a Főtávval akarja megvásárolni a rákosrendezői területet.

január 22., 11:06

  • Címlapon
Elszámolta magát a kormány a repülőtérrel kapcsolatban

Elszámolta magát a kormány a repülőtérrel kapcsolatban

Nem kell megijedni, sőt még örülhetünk is.

2 órája

  • Belföld
Egy MSZP-s polgármester fia vezeti mostantól Magyar Péter kampányát

Egy MSZP-s polgármester fia vezeti mostantól Magyar Péter kampányát

Szerinte sokkal több a közös pont közte és a Tisza Párt elnöke között, mint a különbség.

január 22., 09:15

  • Belföld
Százhússzal csapódott a szalagkorlátnak egy pick-upos az M5-ös autópályán

Százhússzal csapódott a szalagkorlátnak egy pick-upos az M5-ös autópályán

A sofőr nem vette elég komolyan az útviszonyokat.

január 22., 11:38

  • Belföld
Vitézy Dávid: Kiharcoltuk, hogy a költségvetésben 4,1 milliárd forintos útfelúíjtási keret jöjjön létre

Vitézy Dávid: Kiharcoltuk, hogy a költségvetésben 4,1 milliárd forintos útfelúíjtási keret jöjjön létre

Szerinte pártpolitikai csatatér helyett valódi városfejlesztés kell.

január 22., 10:33

  • Belföld
Bejelentésre készül Orbán Viktor, hamarosan jó hírrel érkezik

Bejelentésre készül Orbán Viktor, hamarosan jó hírrel érkezik

A kormányfő a Facebookon tett ígéretet.

január 22., 10:25

  • Címlapon
A szakma döbbenten nézi, kihez juthatott Gobbi Hilda öröksége

A szakma döbbenten nézi, kihez juthatott Gobbi Hilda öröksége

A Magyar Színházi Társaság magyarázatot vár: ki a felelős ezért?

4 órája

  • Belföld
Döntött a DK, Gyurcsány Ferenc marad a párt elnöke

Döntött a DK, Gyurcsány Ferenc marad a párt elnöke

A tagok 97 százalékos többséggel választották meg ismét vezetőnek.

január 22., 10:20

  • Belföld
Vádat emelt az ügyészség a kuncsaftjait zsaroló prostituált ellen

Vádat emelt az ügyészség a kuncsaftjait zsaroló prostituált ellen

Több mint ötven férfitől kért pénzt.

január 22., 15:35

  • Belföld
Gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel a rendőrség

Gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel a rendőrség

A patikavezetők is benne voltak az üzletben.

január 22., 12:11

  • Címlapon
Megmértem a vérnyomásom. Egy okosórával

Megmértem a vérnyomásom. Egy okosórával

A Huawei Watch D2 életeket menthet.

6 órája

  • Címlapon
Elárulta a kormány, hány tanár keres egymillió forint felett

Elárulta a kormány, hány tanár keres egymillió forint felett

Megtudtuk a legmagasabb igazgatói bért is.

4 órája