További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
A Karthago frontembere, Szigeti Ferenc is rajta van az ügynöklistán. Szigeti az Indexnek elmondta, "egyáltalán nem voltam semmiféle ügynök, soha senkiről nem jelentettem semmit, nem írtam alá semmit, és kellőképpen utáltam is az egészet". Ugyanakkor azt elismerte, hogy 1988-89-ben, útlevéligénylése idején megpróbálták beszervezni.
Rockegyüttes énekesének befolyásolása
Az Andrássy úton "egy fiatalember előadta, hogy ne ijedjek meg, nincs semmi baj, "meglesz" az útlevelem, csak kérnek "egy kis" szívességet tőlem. Közölte, hogy szeretnének megbízni egy ismert kollágám, egy másik rockegyüttes énekesének némi "befolyásolásával". Azt hallották ugyanis, hogy az illető az SZDSZ-nek kampányol a koncerteken. Arra kért, próbáljam meg "jobb belátásra" bírni, és hagyjon fel ezzel a bulikon" - mondta a Karthago gitárosa. Szigeti ezt megtagadta, és megtagadta mindannyiszor, amikor a férfi találkozott vele. Szerinte a neve úgy kerülhetett a listára, hogy a férfi a találkozókról jelentést készített. 2001-ben Szigetit az átvilágítóbírák "mint televíziós személyiséget" leellenőrizték és megállapították, hogy "az Etv 1. paragrafusban meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek tagja nem volt, a paragrafus szerinti konjuktív feltételek nem igazolhatók".
"Nem működtem együtt"
Bodolay Géza, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében cáfolja, hogy jelentett volna. Mint írja, "nem tudom pontosan, melyikünket akarnak lejáratni a nyilvánvalóan szelektív listával: az apámat vagy engem. Az anonim "szakértő" listája ezen a ponton aljas módon és felületesen megvádol két embert. A Cserkészszövetségnek apám volt az elnöke, 1990-ben ő volt "dr.". Biztosan tudom, hogy nem volt soha senkinek ügynöke. Ő már nem védekezhet az alantas listagyártók ellen, de szerencsére úgyis nekem kell, mert az én születési dátumom, és édesanyám neve van megadva a gépelt lapon az ő neve mellé."
Mint Bodolay írja, "1977-ben engem megpróbáltak beszervezni egy államellenes "izgatási" ügy kapcsán. NEM sikerült. Ennek biztos van valahol írásos nyoma is. Egy évre itt hagytam az egyetemet, utána pedig már nem tudtak zsarolni. Soha NEM működtem együtt semelyik állampárti hatósággal. Másokkal sem. A jogi teendőm az lesz, hogy rágalmazásért feljelentést tegyek ismeretlen tettesek ellen. A történet persze nagyon érdekes, és nagyon jellemző a korra. Most kérni fogom az átvilágításomat a Történeti Hivatalnál, és csak remélhetem, hogy előkerülnek a dokumentumok arról, hogy mi mindent jelentettek rólam a rendszer kollaboránsai, akiket mindenkor mélyen megvetettem, a listáikkal együtt."
Dombóvári és Győri Béla is cáfol
Dombóvári Gábor, az MTV műsorvezetője az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy "felháborító hazugság ez az egész, soha életemben nem volt közöm a titkosszolgálatokhoz". Kérdésre válaszolva elmondta, hogy személyi adatai ugyan egyeznek a listán szereplővel, de soha nem próbálták meg beszervezni, egyetlen külföldi útja kapcsán sem keresték meg, hogy tegyen jelentést. A műsorvezető egyelőre még nem tudja, hogy tesz-e feljelentést az ügyben.
Győri Béla, a MIÉP szóvivője az Indexnek az ügynöklistára kerülésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "meg vagyok döbbenve. Előkelő társaságba kerültem, és holnap bemegyek a Történeti Hivatalba, és kikérem a papírjaimat". Arra a kérdésre, hogy személyi adatai megegyeznek-e azzal, ami felkerült az internetre, a szóvivő elmondta, "stimmelnek az adatok". Győri Béla tanácsadóival konzultál az ügyben, mielőtt jogorvoslathoz folyamodna.
Stangl Márta, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának felelős szerkesztője a lista megjelenését követően az Indexet felhívta és közölte, hogy "2001-ben átvilágítottak, a határozatban az állt hogy "a törvényben meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezetek tagja nem volt."
Szintén szerkesztőségünknél jelentkezett Gombár János, az MTV Ablak című műsorának egykori főszerkesztője közölte, "éveken át zaklattak, megkeserítették az életemet, lehet hogy megnyitották a kartont, de soha nem írtam alá beszervezési nyilatkozatot és nem jelentettem semmit."
A szakértő szerint hiteles
Az Indexnek név nélkül nyilatkozó szakértő szerint a lista hitelesnek tűnik, és az MSZP alakulása előtt készülhetett. Mint mondta, a listán csak kizárt, tehát 89-ben már nem aktív hálózati személyek vannak, kivéve az egyházi méltóságokat. Véleménye szerint az összeállító a hatos kartonból dolgozott, amelyen a meghiúsult beszervezési kísérletek is rajta vannak, így kerülhettek a listára olyanok is, akik nem írtak alá és nem jelentettek.
Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: egyelőre nem érkezett a rendőrséghez feljelentés a lista miatt, de ha érkezik, akkor azt érdemben meg fogják vizsgálni. Megjegyezte: a listán olyan különleges, személyes adatok szerepelnek, amelyeket az adatvédelmi törvény véd, így nyilvánosságra hozataluk adatvédelmi szempontból aggályos lehet. Ezt minden bizonnyal az adatvédelmi biztos meg fogja vizsgálni - tette hozzá.