Árvíz: megjelentek a pisztrángok Miskolcon
További Bulvár cikkek
Szombat este Diósgyőrött volt a legnehezebb a helyzet - a miskolci tűzoltóság szerint hat egységgel mentette a lakóépületeket ebben a városrészben. A Garadna patak és a Szinva áradása miatt Borsodban több települést is áradás fenyegetett, Diósgyőrben a lakóházak elé homokzsákokat pakoltak szombaton. Több garázst azonban így is elöntött a víz. Az egyik legsúlyosabb helyzet a Csóka utcában volt szombat este az Index információi szerint.
A tűzoltók szivattyúzták a vizet, amely a lezúduló és megáradt patakok miatt öntött ki. Lillafüred szombat délutánra már fellélegezhetett, Diósgyőrben viszont három miskolci, egy tiszaújvárosi, egy mezőkövesdi és egy kazinbarcikai egység dolgozott a mentésen. Kitelepítésre nem volt szükség a megyeszékhelyen - tudtuk meg a tűzoltóságtól -, a buzgárokkal azonban továbbra is küzdeniük kell.
Borsodban és Nógrádban a legrosszabb a helyzet
Borsodban és Nógrádban kell a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozni ahhoz, hogy a megáradt patakok ne öntsék el a falvakat, településeket - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Indexnek szombaton délben. Ugyanakkor az érintett településekről senkit sem kellett kitelepíteni - tette hozzá.
Dobsontól megtudtuk, hogy a Nógrád megyei Mátrakeresztesen a Csörgő patak medre telt meg, a házakat homokzsákokkal kellett megvédeni.
Viharkárok Bács-Kiskunban
Ugyanakkor Bács-Kiskunban a viharkárok okoztak problémát. Az alföldi megyében számos helyen kellett a tűzoltóknak pincéket, udvarokat, átereszeket szivattyúzniuk, miután az eső elöntötte azokat.
E három megyéből, vagyis Nógrádból, Borsodból és Bácsból összesen 150 riasztás érkezett a hajnali órákig a tűzoltókhoz.
Árad a Garadna, menteni kell Lillafüredet is.
Borsodban a Bükkből lefolyó víz fenyegetett házakat Tardonán, a veszély már megszűnt - közölte az Országos Katatsztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Ebben a megyében, Bükkaranyoson mintegy nyolcvan házat veszélyeztet az ár. Diósgyőr-Ómassa és Alsóhámor térségében, a Szinva és a Garadna patak mentén, szintén homokzsákokból épül gát.
Alsó- és Felsőhámort, Lillafüredet, valamint Ómassát védik a katasztrófavédelmi szakemberek és a helyi lakosok a megáradt Garadna pataktól - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Jelenleg is teherautókkal hordják a homokot a helyszínre, ahol négy rakodógéppel negyvenkét tűzoltó és huszonöt közmunkás segít az árvízi védekezésben - közölte Rétközi Ferenc. Péntek éjjel Bükkaranyoson és Tardonánál is folyamatosan védekeztek a hegyről lezúduló víz ellen, ott reggelre megszűnt a veszély, sikerült megvédeni a lakóépületeket.
Kisvasút megmaradt de egy pisztrántelepet elmosott a Garadna
Rétközi elmondta, hogy a veszélyeztetett helyszíneken összesen 217 épület található, amelyeket fenyegetett és veszélyeztet az áradat, de egyelőre egyik házba sem tört be a víz, és nem mosta el a lillafüredi kisvasút töltését sem.
A vasút nem károsodott a pataktól, de a megáradt Garadna majdnem teljesen elmosta a Lillafüred fölött található pisztrángtelepet. Pisztrángok százai kerülhettek az élő vízbe, a kár mértéke még nem ismert - mondta Hoisty György, a telep vezetője az MTI-nek.
Pisztrángok jelentek meg Miskolcon
A pénteki nagy esőzés annyira felduzzasztotta a pisztrángos mellett folyó Garadnát, hogy annak vize minden erőfeszítés ellenére betört a pisztrángos telepre - közölte a telepvezető. A medencékben található tenyészállatok, ivadékok, ívásra érett, értékesítésre szánt halak úgyszólván egy hatalmas, összefüggő "tengerbe" kerültek.
Nem tudni, hogy a Garadna mennyi halat vitt magával, a kár felmérése még tart - mondta Hoisty György. A patak szombat délutánra valamelyest szelídült. Az MTI tudósítója Miskolc belvárosában, a Szinvában már látott is pisztrángokat, minthogy a Garadna a Szinva patakba ömlik bele.
Tovább árad a Tisza
Tovább árad a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a sok eső miatt szombaton a Kraszna vízszintje is meghaladja a készültség elrendelését indokló magasságot - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese.
A Tisza vásárosnaményi, záhonyi és tiszaberceli részén elsőfokú az árvízvédelmi készültség, a folyóba torkolló Lónyay-főcsatorna gátjainál is figyelőszolgálatot tartanak a vízügyi dolgozók - mondta Szamos Ferenc.
Tiszabercelnél várhatóan a másodfokú készenlét magasságát is elérni majd az árhullám. A Lónyay-főcsatornán a Tisza visszaduzzasztó hatása is emeli a vízszintet, emiatt a gávavencsellői torkolati szakasztól - egészen a Nyíregyházával szomszédos Kótajig - elsőfokú készültséget kell fenntartani.
Egyre több helyen van belvíz
A Krasznán is folyamatosan nő az ár, a számítások szerint szombaton készültség bevezetésére lesz szükség a töltéseknél - közölte a helyettes sajtóreferens. A Szamoson és a Túron kisebb az árhullám, ott a készenléti színt alatt marad a víz magassága.
Az utóbbi 24 órában a belvíz által elöntött terület 9000 hektárról 12 ezer 500 hektárra nőtt Szabolcsban. A Rétközben, Kisvárdától egészen Tiszabercelig, illetve az Ecsedi-láp környékén másodfokú a belvízvédelmi készültség.