Százhússzal hajtott a buszra várók közé egy BMW Érden

2005.09.15. 18:04
Egy 39 éves nő meghalt, heten - köztük egy állapotos asszony - megsérültek, amikor csütörtök reggel egy BMW 120 kilométeres sebeséggel a buszra várók közé hajtott Érden. A vétkes sofőrnek nem volt jogosítványa.

Egy régebbi típusú BMW Budapest felől hajtott Érd belvárosa felé, amikor eddig ismeretlen okból előbb áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd vissza a saját sávjába, ahonnan végül az út mentén lévő buszmegálló épületébe csapódott a Bajcsy-Zsilinszky és a Riminyáki utcánál lévő kereszteződésben, mondta el Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa az Indexnek. Az autó sofőrjének nem volt jogosítványa, tette hozzá a rendőrségi sajtós. A balesetet okozó autó legalább 120 kilométer/órás sebességgel száguldott, tájékoztatta egy rendőr a helyszínen az MTI-t.


A baleset helyszíne (Forrás: terkepcentrum.hu)

Egy halott, hét sérült

A mentők öt rohamkocsival vonultak ki a balesethez, és egy motorkerékpáros orvost is a helyszínre küldtek, tudtuk meg Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől. A mentők egy 39 éves nő életét már nem tudták megmenteni, rajta kívül még hét sérültje van a balesetnek.

Négy buszra váró állapota súlyos, közöttük van egy kismama is, de a magzat életben maradt. Hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek. A mentők a János kórházba, a Merényi kórházba és az országos Baleseti intézetbe vitték a hét sérültet, tette hozzá a szóvivő.

Fékezés nélkül

Egyelőre nem tudni hogy miért csapódott a várakozók közé az autó, a baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Az MTI úgy értesült, hogy a forgalomból már kivont kocsi fékezés nélkül rohant a buszmegállóba. A sofőr, egy 29 éves budapesti férfi, karcolás nélkül szállt ki az autóból, őt a rendőrségen előállították, míg utasát, aki szintén nem sérült meg, elengedték, jelentette a hírügynökség. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök délután azt közölte, hogy a baleset okozóját kihallgatása után kiengedik, ellene az érdi rendőrkapitányság indít büntetőeljárást halálos baleset gondatlan okozása gyanúja miatt.

Lincshangulat

A buszmegállóban lévő esővédő pavilon "a felismerhetetlenségig összetört", az azt tartó betonoszlop és a megállót jelző tábla kidőlt, az autó egy darabon beszakította a megálló mögötti téglakerítést. A jármű totálkáros lett, áll az MTI helyszíni tudósításában. Szemtanúk a helyszínen elmondták: az áldozat egy közeli házban lakott. A balesetet okozó autót már korában is többször látták a városban "száguldozni". A zokogó hozzátartozók között "lincshangulat uralkodott", amikor a sofőr az autóból kiszállt.

Hatályos törvények szerint legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt. Azonban ha jogosítvány nélkül okoz valaki balesetet, akkor sokkal súlyosabb, akár 5 évig tartó büntetésre is számíthat.