70 milliós állami támogatás tűnt el a Dél-Dunántúlon
Több tízmilliós csalást leplezett le a Nemzeti Nyomozóiroda a Dél-Dunántúlon, a csalók megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vettek fel támogatást, azonban a legyártott termékek egy része a műhelyben maradt, soha nem tudták eladni. A Nyomozóiroda az ügyet vádemelési javaslattal átadta a Baranya megyei Főügyészségnek.
A csalók - a nyomozók adatai szerint - két céget alapítottak. Az egyikben négyszáz embert foglalkoztattak, ők fizetést is kaptak, alkatrészeket kellett összecsavarozniuk. Ezek egy részét el is adták a cégalapítók. A másik cégben viszont már nem is dolgozott senki, nem is gyártottak semmit, csak az állami támogatást vették fel. Összesen csaknem 70 millió forintot.
A pénzt egyelőre nem tudni hova tették, azt a nyomozás alatt nem találták meg. A nyomozóknak így nem sikerült zár alá venniük a cégek vagyonát sem, mondta Simon Róbert a Nemzeti Nyomozó iroda pénzügyi nyomozója.
A cégeket ketten alapították meg, ők vették fel az állami támogatást. Majd amikor ellenük az adóhatóság vizsgálatot indított a cégeket eladták fiktív papírokkal négy másik embernek. Akik ezt pénzért meg is tették, ezért bűnrészességet vállaltak. Az ügyben 6 embert gyanúsítanak, ők jelenleg szabadlábon védekezhetnek, büntetésük akár 5 év börtön is lehet.