Rabbi felügyelheti az El Al járatait
A megállapodás aláírásának közvetlen közelébe kerültek az El Al izraeli légitársaság vezetői és az ultraortodox zsidó közösség képviselői, mellyel lezárulhat az egy hónapja tartó vita, írja a Haarec. December elején az El Al szakítva több évtizedes politikájával sábeszkor indított járatot. Mivel a zsidó vallás törvényei szerint a hét hetedik napján, azaz sábeszkor tilos egyebek mellett az utazás is, az ultraortodox közösségben óriási felháborodást okozott a döntés.
A vallásosok az El Al bojkottjára szólítottak fel, és követelték, a légitársaság adjon ki nyilatkozatot, hogy ilyen soha többé nem fordul elő. Amerikai üzletemberek azzal fenyegetőztek, hogy konkurens légitársaságot indítanak. Az El Al utasainak 20-30 százaléka ortodox zsidó, elvesztésük jelentős veszteséget termelne a cégnek.
A két érdekcsoport közti megegyezés tervezete szerint az El Al kinevezne egy rabbit, ő döntene azokban az esetekben, ha valamiért sábeszkor kéne járatot indítani. Legutóbb az izraeli általános sztrájk miatt nem szálltak fel időben a gépek, a cég pedig nem akarta hiába várakoztatni utasait.
Az El Alnak a megegyezés értelmében továbbra is ragaszkodnia kell korábbi politikájához, hogy nem repül sábeszkor, ennek a felügyeletét egy, a vezetőséggel együtt dolgozó rabbi végezné. Ha mégis mérlegelni kéne járatok indítását a tiltott időszakban, úgy a döntést a rabbi hozná meg.