Jogszerűen lőtte agyon a fatolvajt a természetvédelmi őr

2008.09.05. 18:55
Két figyelmeztetőlövést, majd szóbeli figyelmeztetést követően lőtte le a társára baltával támadó fatolvajt tavaly októberben egy természetvédelmi őr, állapította meg a Legfőbb Ügyészség. Az eljárást megszüntették.

Jogerősen, immár a Legfőbb Ügyészség döntése szerint is megszüntették az eljárást azzal a természetvédelmi őrrel szemben, aki még tavaly októberben lőtt le egy fatolvajt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fonyban. Az ügyészség szóvivője, Martossy György szerint 2007. október 20-án az őr jogos önvédelemből lőtt.

Az őr és társa két illegális favágót ért tetten aznap az erdőben. Az egyik őr felszólította a két férfit, hogy mutassák az engedélyüket, és hagyják abba a favágást, de ennek nem tettek eleget. "Szétváglak baltával" - fenyegetőztek.

Az idősebb férfi kezében a fejszével, a fia pedig a fűrésszel indult az egyik őr felé, aki lefújta őket gázspray-vel, de ez sem állította meg a támadókat. Az őr ezért két figyelmeztető lövést adott le a föld felé, ekkor kissé megrettentek, letették a favágásnál használt eszközöket. A fiatal férfi azonban felkapta apja fejszéjét, és a másik természetvédelmi őrre támadt. Ekkor a szolgálatban lévő őr már közölte, hogy fegyverhasználat következik. Célzott lövést adott le, ebből az egyik halálos volt, szíven találta a támadóját.

A nyomozást - a természetvédelmi őr ellen - emberölés bűntette miatt rendelték el. A Borsod megyei ügyészség első körben megszüntette az eljárást, mivel a jogtalan támadást és az élet kioltására irányuló fenyegetést bizonyítottnak és valósnak találta, tehát a történteket jogos önvédelemként értékelte. A férfi apja fellebbezett a döntés ellen, a Legfőbb Ügyészség azonban szintén az eljárás megszüntetése mellett döntött.