A vadállományt pusztítja az ár

Teljesen elöntötte a megáradt Duna vize Magyarország legszebb és legnagyobb ártéri erdejét, a gemenci erdőt. A bajához közeli, csaknem húszezer hektáros ősvadon a Duna-Dráva Nemzeti Park védett természeti területének része, és mint ilyen, kedvelt kirándulóhely. De az utóbbi napokban rá sem ismerni a turistaösvényekre: másfél-két méteres víz borít mindent egészen a töltésekig, és a Duna Bajánál még árad, a tetőzést 943 centivel péntekre várják. A gátakon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Mindenhol a Duna van

A Szekszárdtól a Gemenci-erdőhöz vezető út, amelyen máskor áprilisban turistabuszok mélyítik a nyomvályúkat és kátyúkat, kihalt, két-három személyautó fordul vissza az erőszéli Keselyűs csárdától, ahol egy autó kilincséhez kötött "rendőrség" feliratú műanyag szalag állítja meg az érdeklődőket. Hiába a sajtóigazolványunk, itt nekünk is véget ér az út, sokáig legalábbis úgy tűnik. "Ott, egy kilométernyire, a fehér oszlopoknál már a Duna gátja van", indokolja egy biztonsági őr kinézetű férfi, miért nem mehetünk tovább.

Körülnézünk, és arra jutunk, hogy akkor tulajdonképpen semeddig nem mehetnénk - sőt, már itt sem lehetnénk -, mert már itt is mindenhol a Duna van. Az erdei vasút keselyűsi megállóhelye jó méteres víz alatt, lelki füleinkkel halljuk, amint a bakter bemondja, hogy csónak érkezik az első vágányra. A helyzet persze korántsem ilyen vicces, derül ki, amikor végre mégis megkapjuk az engedélyt, és beléphetünk az erdő területére. Amikor elindulunk, a telefonáló őr éppen arról beszél, hogy Bátánál átszakadt a gát - később kiderül, hogy csak a nyári gátról van szó, az ideiglenes töltés megtartja a vizet.

Odavesztek a vadmalacok

A Gemenc Rt. szekszárdi erdészet vezetője, Máté Béla szerint a vaddisznó-szaporulat 95 százaléka a vízbe veszett, a kis csíkosok nem bírták a dermesztően hideg (alig pár fokos) vizet. A szarvasok jobban érezték a veszélyt, náluk 10 százalékos lehet az állomány vesztesége. Legutóbb a 2002-es árvíz idején volt hasonlóan elöntve az erdő, de akkor augusztus volt, nem volt ennyire hideg a víz, nem tett ekkora kárt a vadállományban - ami egyébként a gímszarvasokon és vaddisznókon kívül vidrákból, hódokból, rókákból és más kisebb testű ragadozókból is áll.

Az állatok mentése érdekében az 56-os út egy részét is lezárták, bár azt mindenki tudja: a 4-9 kilométer szélességű, teljesen víz alatt lévő ártérben menteni már nem lehet, csak a saját erőből szárazra evickélő, életben maradt állatokról lehet gondoskodni. Az erdő teljesen víz alatt van, a legészakibb területektől egészen Bátáig, a legtöbb helyen le sem ér az állatok lába, mondja Máté Béla, aki szerint addig nem is lehet mit tenni, amíg legalább másfél métert nem apad a víz.

Halál az ártéren

A vasúti sín csak a gát két-háromszáz méteres közelben emelkedik ki a vízből, egyik végénél szarvast látunk, a sínek közé kukoricát szórtak ki az erdészet emberei. Három erdészt találunk csónakoknál, amikből a vizet merik ki. Ezekkel járnak a mesterséges vadvédelmi dombokhoz, etetni az ott rekedt vadakat - főleg szarvasokat, mivel a vaddisznó-állományt jobban megtizedelte az ár. A csónakokat a lehető legtöbb takarmánnyal rakják meg, épp csak annyi hely marad, hogy beférjen két ember. A vizijárművek akkor is jó szolgálatot tettek, amikor legyengült állatokat kellett kimenteni, a csónakban álló erdész még egy szőrcsomót is mutat, ami a csónak szélébe akadt: egy elalélt szarvast húztak ki a vízből.

Az apadás sajnos még odébb van: az árhullám csak péntek tetőzik, az esősre fordult idő sem kedvez a védekezésnek, a szakemberek lassú levonulásra számítanak. Ráadásul ha le is megy az ár, a most víz alatt lévő fű kirohad, így a megmaradt állatokat is még hónapokig etetni kell, mondja az egyik erdész, aki azonban hangsúlyozza, hogy ebben a helyzetben nem tudnak segíteni a lelkes állatbarátok, mivel ilyen nagytestű vadaknál csak szakemberek tudnak némileg könnyíteni a szorult helyzetbe került állatok gondjain.

Nem jobb a helyzet Bárányfoknál, az erdei vasút végállomásánál, a tanösvény kezdeténél sem. A tanösvény csaknem kétméteres információs táblájának csak a teteje látszik, a végállomásból semmi. Az itt lévő, már a gát ármenesített részén lévő Gemenci Kirándulóközpont is üres, hacsak a sátrak helyét, az udvarokat betöltő és a faházakat itt-ott az ablakokig, a büfét majdnem a pultig ellepő vizet nem számítjuk. Itt ma nem iszunk bort, biztos nagyon vizezik, buggyan fel bennünk egy közhelyes humor, és nem akarunk arra gondolni, mennyire morbid most a szabadidőközpontban lévő kiállítás címét látni: "Élet az ártéren".