Csodaesélyes Alhambra: a mór megtette kötelességét

Tizenkilenc hét múlva dől el, hogy mely ember alkotta építményeket nevezhetjük majd a világ hét új csodájának. Legutóbb görögben jártunk csodanézőben, ezúttal spanyolba vetődünk el, egész pontosan az Ibériai-félsziget déli felébe, a Sierra Nevada lábaihoz. A granadai Alhambra ugyanis egyike annak a 21 építménynek, amikre telefonon vagy interneten szavazni lehet, hogy 2007. július 7-ére összeállhasson az új hét csoda.

Az Alhambra

A káprázatos arab - azon belül is a mór - építészet legcsodásabb európai műemléke az egykori királyi palota, a Vörös Erőd (al Hamra arabul annyit tesz, "a vörös", ami feltehetőleg a védfalak vörös tégláira utaló elnevezés). Granada délkeleti részén,a városközponttól két kilométerre magasodik a város felé a pazar épületegyüttes, a 740 méter magas, sziklás dombra épült, fallal erődített palotacsoport 12 hektáron terül el. A kedvelt turistacélpont leginkább burjánzó belső díszítéséről és falfestményeiről híres, de a zegzugos udvarok, az épületeket visszatükröző medencék, a mediterrán kertek, a nyurga pálmák és örökzöldek, az egymásba szövődő árkádok egyedülálló együttese is méltán vívja ki a látogatók csodálatát.

A délről folyóval, keletről hegyekkel védett, sűrű erdőkkel körülvett szikla Granada egyik legöregebb negyedében található. Az Alhambrát eredetileg katonai célokra tervezték, de a 13. század közepén a cordobai kalifátus területéről elűzött mór király és udvartartása rezidenciája lett. Mohammed ibn Juszuf ben Naszra király (1236-76), a Naszrid-dinasztia alapítója emeltette itt az első palotát 1238-ban.

Az Alhamar néven közismert mór uralkodó utódai, I. Juszuf, V. Muhammad és I. Ismail folytatták az építkezést - különös módon a tervező építészek neve nem maradt fenn. A mór uralkodók igencsak kedvelhették a pompát és a művészeteket, kifinomult ízlésük az arab kultúra fejlettségével párosulva a középkor egyik leglenyűgözőbb európai építészeti alkotását eredményezte. A paloták, pavilonok, mecsetek, medencék, fürdők, temetők és kertek zárt uralkodóvárosa a mór birodalom kulturális és közigazgatási központja volt.

Az Alhambra 1354-ben átmenetileg keresztény kézre került, ennek megfelelően nagy részét szét is dúlták a műértő és -kedvelő európai hadak. A kasztíliai királyok által sokáig megtűrt, békés és gazdag granadai emirátust - az iszlám világ utolsó európai bástyáját - 1492-ben győzték le végleg a katolikus spanyol uralkodók, Ferdinánd és Izabella.

Az épségben maradt arab részek két nyitott udvar körül csoportosulnak, az itt lévő medencék, szökőkutak, márványoszlopok csarnokai, széles ereszű tetői árnyékot és felüdülést nyújtanak, a szél szabadon lengedez a szobákban, az ablakokon bevetülő napsugarak kék, vörös és aranysárga díszeken játszanak. Az épületek külső egyszerűségét az arab építészet és diszítőművészet legszebb boltívei, árkádjai, mennyezetei és ablai, és ezek geometrikus díszítésének faragott és festett ritmusa ellenpontozza. A Pallas nagy lexikona így ír minderről: "művészi fölépítése a legkönnyebb és a legkedvesebb, ami csak épületben képzelhető. Csodálatosan harmonikus minden, de kicsiny; sehol azok az unalmas, hideg óriási termek, mint a többi európai királyi kastélyokban. A karcsu oszlopokat graciózus oszlopfők, csipkézett szélü archivoltok koronázzák, a termek mennyezetét a legszövevényesebb stalaktitos kupolák képezik, a sima falfelület egy-egy arabeszk szőnyeg, a padlózat márványmozaik. Mindezen végigömlik a végtelen gazdag, de minden ízében harmonikus polikróm diszítés, melynek az építőművészetben alig találhátó párja".

A keresztény hódítók azonban lassan, de biztosan felülírták az arab ízlést. A termek díszítéseit bevakolták, a berendezést megsemmisítették vagy eltávolították. V. Károly (1516-1556) német-római császár lebontatta a téli palota nagy részét, hogy legyen helye az ő reneszánsz palotájának, ami végül sosem készült el teljesen. V. Fülöp (1700-1746) itáliai ízlés szerint alakíttatta át a termeket. Ezekben a századokban a komplexum leginkább citadellaként funkcionált, magas fal és tizenhárom bástya védte a két fő részét: az alcazabát - azaz a katonai épületeket, a királyi gárdisták kaszárnyáit, illetve a medinát - azaz a királyi udvart, a királyi és nemesi palotákat. Az erődítmény ekkorra nagyban hasonlított már a korban szokásos európai várakhoz, falai egyszerűek, magasak, fölül fogazott élű párkánnyal, csak a négy főkapunál kaptak gazdagabb diszítést.

A következő századokban a mórok művészete egyre inkább eltünedezett az Alhambrából, 1812-ben pár épületet fel is robbantottak, Napóleon pedig az egész palotaegyüttes megsemmisítését tervezte. 1821-ben földrengés, a XX. század elején tűzvész pusztította. Az 1984-ben a világörökség részének nyilvánított épületeggyüttes jelenleg az arab építészetet bemutató múzeumként látogatható.