20-30 évre elegendő parlagfűmag van a föld alatt

2008.08.25. 13:34
A magyarországi földekben még körülbelül 20-30 évre elegendő pollenmag bujkál, így a pollen-allergia tüneteit csak enyhíteni lehet, teljesen megszüntetni nem. Szeptember közepén jön az újabb pollendózis. Ezúttal az aratás utáni tarlók jelentik majd a legnagyobb veszélyt.

Folyamatosan javul hazánkban a pollen aránya, mondta Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, ezért a jó arányért a kormány évek óta keményen küzd, többek között bírságok kiszabásával. Kiemelte, hogy a kormány feladata csakis az állami területek mentesítése, az összes többi területért a tulajdonosok felelnek. Jelenleg körülbelül 20-30 évre elegendő parlagfű van a földben, így az allergia nem szüntethető meg teljesen, enyhíteni lehet a pollen jelenlétét, és csökkenteni a fertőzött területek számát.

Idén a „parlagfűmentes település” elnevezésű akció nyertese Kisbajom lett. A versenyt azzal nyerte meg, hogy az egész települést sikerült megtisztítani a parlagfűtől. A felhívásra idén is lehet jelentkezni, az első tíz helyezett település 200 000 Ft-os jelképes összegben részesül. Újságírói kérdésre, hogy ez az összeg elég motiváló-e, Péterfia Éva azt a választ adta, hogy szerinte még sok is, hisz ez elvileg mindenkinek kötelessége lenne, nemhogy még külön jutalmat is adjanak érte.

Idénre a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton környékének megtisztítását tűzték ki célul, az utóbbinál nem volt sikeres a környező településekkel az együttműködés, így nagy eredményeket nem tudtak felmutatni a balatoniak.

Péterfia Éva szerint az európai országok hozzánk jönnek tanulni a parlagfű irtást, hazánkban rendezik meg szeptember 10-13.-a között a téma európai konferenciáját is. A bírságokról elmondta, hogy folyamatosan nőnek, a legkisebb 20 000 Ft-os tételtől, a legmagasabb 5 millió Ft-ig, bár ilyen magas összeget még nem szabtak ki.

A legtöbb bírság az önkormányzati területeket sújtja. Az összes kiszabott bírság mértéke a tavalyi évben 200 millió forint körül volt. A kiszabott bírságokat jó arányban hajtják be, ebben segítségükre van az APEH is. Azok a gazdák, akik aratás után nem tüntetik el a parlagfüvet földjeiken, szintén súlyos bírságokra számíthatnak.

Évente 6 milliárd forintnál még nem költöttek kevesebbet a parlagfűmentesítési kiadásokra, ezt már a Budai Bernadett kormányszóvivő mondta el. A Nemzeti Fejlesztési Tervben helyet kapott az az előírás, hogy az új beruházásoknál a pályázat elnyerésének egyik feltételeként szabják ki a kötelező parlagfűmentesítést az adott területen.

Péterfia Évától hasznos tanácsokat kaptak az allergiától szenvedők. Az ágynemű és a törölköző heti egyszeri cseréje, a rendszeres sportolás (legjobb az úszás, mert kitisztítja a tüdőt), és a reggeli hajmosás helyett az esti, mindenképpen enyhíthetik a tüneteket.

Az augusztus közepi után, még egy hullámra számíthatunk majd, szeptember 10-e körül, akkor a tarlók fogják jelenteni a legnagyobb veszélyt.