Félholtra verte négyéves lányát Rómában

2008.07.21. 16:08
Egy férfi a római II. Vittorio Emanuele emlékműnél négyéves kislányának esett, és addig verte a gyerek fejét a kőbe, míg kómába esett. Mikor a harmincas éveinek végén járó férfitól elragadták a gyereket, saját fejét kezdte a kőbe ütni.

Egy négyéves francia kislány állapota kritikus, miután édesapja többször egy emlékmű kövéhez ütötte gyereke fejét Rómában, írja a BBC. A férfit a járókelők és egy közlekedési rendőr fékezte meg, addigra azonban a kislány olyan sérüléseket szenvedett, hogy kómába esett.

„A kislány állapota stabil, de kritikus” – Mondta Daniela Perrotta, a Bambino Gesu kórház munkatársa.

A rendőrség beszámolója szerint a harmincas éveinek végén járó férfit őrizetbe vették. Közölték, a férfinél olyan gyógyszerek voltak, amelyek arra utalnak, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll.

Szemtanúk szerint a vasárnapi eset után egy nappal a II. Vittorio Emanuele-nél még mindig láthatóak a vérnyomok.

Vasárnap este az olasz fővárosba érkezett a gyerek édesanyja is, miközben a kislányon életmentő műtétet hajtottak végre. Az édesanya éppen szabadságát töltötte Törökországban, és nem is tudott arról, hogy partnere az ő távollétében Párizsból Rómába utazott a gyerekkel.

Anna Esposito közlekedési rendőr azt mondta, egy kanadai turista hívta fel a figyelmét arra, hogy egy férfi különösen viselkedik a kislányával. „A kislány karját tartotta, és a fejét a kőnek ütötte. Olyan volt, mint egy tomboló vadállat.” Miután a férfitől elvették a gyereket, saját fejét kezdte az emlékmű kövébe verni.