1100-szor vonultak a tűzoltók a vihar miatt

2007.01.30. 07:21
A hétfői vihar miatt ezeregyszázszor riasztották a tűzoltókat fakidőlésekhez és kisebb épületkárokhoz. Az erős szél öt könnyebb sérülést is okozott. A százkilométeres széllökések Pest megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében okozták a legtöbb problémát, 13 embert telepítettek ki. A szlovák hegyek útjai járhatatlanok, a Magas-Tátrában összeült a válságstáb.
Ezeregyszáz tűzoltói beavatkozásra volt szükség hétfőn a viharos szél miatt, ami 9-10-szerese az átlagos napi beavatkozásoknak - közölte a katasztrófavédelem szóvivője kedd hajnalban. Ezzel nem lépték túl a korábbi rekordot, amely 1200 riasztás volt 24 óra alatt.

A hétfőn napközben még erős széllökések ereje estére mindenütt enyhült. A tűzoltók kedd hajnalban már nem kaptak újabb riasztást a szél miatt.

    Fontosabb részletek:
  • A vihar miatt 13 embernek kellett elhagynia otthonát
  • 20 esetben riasztották a mentőket könnyebb sérültekhez
  • 1100 riasztást kaptak a tűzoltók
  • A vihar Közép- és Északnyugat-Magyarországon tombolt leginkább
  • Budapesten a IX. kerületben egy tetőszerkezetet a villamossínekre sodort a szél
  • A biztosítók becslése szerint 30 milliós károkat okozott a vihar, de még gyűjtik a bejelentéseket
  • A legerősebb szelet, 110 km/h-t Budapesten, Dél-Budán mérték

Főként Pest megyében okozott eddig károkat a szeles időjárás hétfőn. A szél a legtöbb esetben fákat döntött ki és tetőket bontott el. A vihar Északnyugat-Magyarországon és Közép-Magyarországon – a főváros és Pest megye térségében – tombol a leghevesebben.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében két családi ház lakhatatlanná vált, mert a szél megrongálta a falakat és a tetőszerkezetet Jászkiséren. A településen hat ember maradt fedél nélkül. Ebben a megyében két önkormányzati tulajdonú épület is viharkárt szenvedett. Szolnok városában a Hetényi Géza Kórház rendelőintézetének tetején lévő bádoglemez-borítást bontotta meg több négyzetméteren a szél, míg Tiszaföldváron az idősek otthonának tetejét tépázta meg a vihar.

A Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon egy házra fő dőlt, ezért a benne lakó háromfős családot ki kellett telepíteni. Szentendrén egy háromszintes lakóépület tetejét bontotta meg a szél, az omlásveszélyt tűzoltók hárították el. Sopronban, Győrszentivánon és Seregélyesen is egy-egy templom tetőszerkezete rongálódott meg, ott is tűzoltók dolgoznak a veszély elhárításán.

Kihulló téglák, felborult idős emberek

Az Országos Mentőszolgálat közölte, Budapesten ötször, országosan 20 esetben riasztották a mentőket olyan könnyű sérülésekhez, amelyeket a vihar okozott. Köztük volt olyan sérült, akit egy tűzfalból kihulló tégla talált el, de volt olyan is, akit egy faág sebesített meg. Előfordult olyan eset is, hogy idős embereket borított fel a viharos szél.

A Havariapress szerint a VIII. kerületi Illés utcában egy háromemeletes ház tűzfalát bontotta meg a heves szél, a meglazult épületelemek egy szomszédos autóparkolóra borultak le. A parkolóba épp akkor állt be egy motoros, akit az egyik lezuhanó tégla fejen talált. A sisak ugyan rajta volt még, de a sérülései még így is nyolc napon túl gyógyulóak.

A X. kerületi Bolgár utcában ugyancsak egy tűzfalat bontott meg az erős szél, a csepeli piac épületében pedig ugyancsak komoly kárt okozott a viharos erejű szél, a tűzoltóknak több meglazult épületelemet kellett visszabontaniuk.

Óvodára dőlt egy fa

Budapesten villamossínre sodort egy tetőt a szél a IX. kerületben. A Havariapress jelentése szerint a Gubacsi út és az Illatos út kereszteződésben egy 200 négyzetméteres tetőszerkezetet sodort le a vihar, ami a Gubacsi út úttestjére és az ottani villamossínekre esett, emiatt az útszakaszt teljes szélességében le kellett zárni.

A XVII. kerületben, a Péceli úton egy nagyfeszültségű vezetékre, a XIV. kerületben a Kerékgyártó utcában pedig egy óvoda épületére dőlt fa, a VI. kerületben a Podmaniczky utcánál a posta épülete rongálódott meg, a IX. kerületben a Hentes utcában pedig több száz négyzetméter tetőszigetelést bontott meg az erős szél - sorolta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI érdeklődésére. A Gubacsi úton délelőtt nem közlekedett a 30-as villamos, mert törmelékek állták útját.


Klikk a képre!

A Gubacsi úton több hasonló akadály is gátolta a villamosforgalmat, emiatt a 30-as járat a vonal teljes hosszában autóbuszok közlekedtek. Az Alagút Attila úti bejáratánál cserepeket sodort le a szél egy háztetőről.

Győrszentivánban és Sopronban is templomtetőt bontott meg a szél, mintkét településen tűzoltók hárítják el az omlásveszélyt. A legsúlyosabb épületkért Szentendréről jelentették, ahol egy háromemeletes társasház tetejét bontotta meg a szél harminc méter hosszan.

A Havariapress jelentése szerint Miskolc külterületén tarlótüzet okozott egy vasúti felsővezeték, amit a vihar tépett le az éjjel. A tüzet is hamar eloltották, és a vezetéket is helyreállították, így a baleset nem okozott nagyobb fennakadásokat. A megye területén egész éjjel és hajnalban is 100-110 kilométeres széllökéseket mértek.

Az M1-es autópálya 110-es kilométerszelvényénél, Győr irányában egy, a szél miatt felborult kamion miatt állt a forgalom.

Több tízmilliós viharkár

Hétfő kora délutánig 135 kárbejelentés érkezett az Allianz biztosítóhoz. A társaság ügyfeleinek az előzetes kárbecslések szerint legalább 7,5 millió forintnyi káruk keletkezett. A K&H Biztosítónál – a volt Argosznál – várhatóan csak kedd reggelre összesítik a hétfői kárbejelentéseket.

Több mint 160 kárbejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz – közölte a társaság. A bejelentést tevő ügyfelek által becsült kárérték meghaladja a 10 millió forintot, a káresetek túlnyomó része cserép- vagy vakolatkár. A legtöbb kárbejelentést eddig Budapestről, Egerből és Miskolcról kapták. A múltkori, január 19-20-i nagy vihar után az Aegonhoz összesen kétezer kárbejelentés érkezett, a biztosító ügyfelei akkor 107 milliós kárt szenvedtek.

Az eddigi kárbejelentések főleg lakossági ügyfelektől érkeztek. A biztosítók általános tapasztalata, hogy az intézmények 2-3 nappal a káresemény után jelentkeznek csak, ennek gyakran az az oka, hogy nem találják a biztosítási kötvényt vagy nem tudják, hogy a biztosításuk pontosan mire terjed ki.

Az előzetes becslés szerint hétfőn 150-200 kárbejelentés érkezhet a Generali-Providenciához. A biztosítótársaság eddigi tapasztalatai szerint az átlagos kárérték 80-100 ezer forint, ami azt jelenti, hogy az ügyfelek összesen nagyjából 15 millió forint körüli kárt szenvedtek. A leggyakoribb káresemény a Generalihoz beérkezett bejelentéseknél a tetőszerkezet megrongálódása és a cserepek lerepülése, de gyakoriak a fakidőlés okozta károk is.

Válságstáb a Magas-Tátrában

Szél- és hóvihar tombol vasárnap estétől a szlovákiai hegyvidéken is: a Magas-Tátrában az utak csak nehezen, helyenként egyáltalán nem járhatók, de az ország területének nagyobbik részén is hófúvások, jégbordák nehezítik a közlekedést. Hétfő reggel a Magas-Tátrában összeült a válságstáb, mert Poprád és Ótátrafüred, illetve Gerlachfalva és Tátraszéplak között járhatatlanok az utak, az alacsonyabb fekvésű helyeken ugyan lehetséges, de igen veszélyes gépjárművel közlekedni.

Mivel nem várható, hogy az időjárás a következő órákban megszelídül, a válságstáb sem az autósoknak, sem a turistáknak nem ajánlja, hogy útnak induljanak, a hegyi mentők pedig a lavinaveszély miatt különös óvatosságra intik a Magas-Tátra és a nyugati nyúlványok térségében tartózkodó turistákat. Az ország nagyobbik részén havazik, s a sík vidékeken is végigsöprő széllökések erőssége helyenként meghaladja az óránkénti száz kilométert.