Megőrjítette a villamosokat egy kiskamasz

2008.01.11. 12:17
Egy 14 éves lengyel fiú kisklatott négy villamost és kettő egymásnak futott, amikor házilag barkácsolt készülékével váltókat állított át. A fizikából kiváló tanuló bíróság elé kerül.

Egy 14 éves fiú összezavarta a villamosközlekedést a lengyelországi Lodzban, számolt be az Inforádió. A tanárai által elektronikai zseninek nevezett gyerek épített egy szerkezetet, amivel a villamosokat és a váltókat is képes volt irányítani. A kütyü ránézésre egy tévé távirányítójához hasonlított.

Az akciót kedden hajtotta végre. Úgy kezdődött, hogy az egyik villamos balra kanyarodott, pedig vezetője jobbra "kormányozta" a járművet. A szerelvény utolsó kocsija leugrott a sínről és összeütközött egy szembejövő kocsival. Később még három villamos siklott ki a városban.

A helyi rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a fiú teljesen úgy kezelte a városi villamoshálózatot, mintha az az otthoni vasúti terepasztala lenne, és nem számolt a következményekkel. Csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg.

A 14 éves fiú alaposan felkészült: hosszú időn keresztül járt a villamosremízekbe, hogy összegyűjtse az akcióhoz szükséges információt és berendezéseket.

Hamarosan a fiatalkorúak bírósága előtt kell felelnie tettéért.