Kitalációnak tartják a nyitrai magyarverést
További Külföld cikkek
- Putyin Ukrajna teljes megsemmisítésére törekszik – megszólalt egy nyugalmazott ezredes Moszkva terveiről
- Vádat emeltek a férfi ellen, aki megölelte Olaf Scholzot
- Orbán Viktor: Ideje, hogy a diplomaták átvegyék az irányítást a tábornokoktól
- Maratoni sajtótájékoztatót tartott Vlagyimir Putyin, bejelentette, kész találkozni Donald Trumppal
- Hátrahagyott fegyverekkel tömik ki az oroszok és az amerikaiak a dzsihádistákat
Csupán színlelte megveretését az a nyitrai, magyar származású diáklány, akit állítása szerint nemzetisége miatt ért bántalmazás, jelentette be belügyminiszterével közös keddi sajtótájékoztatóján Robert Fico szlovák kormányfő. Robert Kalinák belügyminiszter részletesen ismertette a rendőrségi nyomozás során megállapított, a lány vallomását cáfoló tényeket.
Ezek után a szlovák kormány "aktív ellenségeinek mérlegelniük kell, hogyan tovább" - fogalmazott Fico, aki elszomorítónak nevezte, hogy kormánya magyarázkodásokra kénytelen pazarolni az erejét azért, mert egy diáklánynak vizsgadrukkja volt. Fico hangsúlyozta: kormánya ezután is következetesen fellép a szélsőséges jelenségek ellen, de azok ellen is, akik koholmányokkal ártanak Szlovákiának.
Nem is telefonált
A lány, M. Hedvig azt állította, hogy augusztus 25-én ketten támadtak rá, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. Kalinák szerint a mobilszolgáltató adatai szerint a támadás napján a lány telefonjáról nem indítottak és nem fogadtak hívást. A lány azt állította, hogy kifosztották, majd elrabolt iratait postán visszaküldték neki. A rendőrség vizsgálata szerint DNS-mintákkal bizonyítható, hogy a lány saját maga postázta saját címére iratait, ráadásul igen suta módon, a szülőfalujával szomszédos Pozsonyeperjesről (Jahodná).
Fico közölte, hogy a kormány fellép azok ellen is, akik koholmányokkal ártanak Szlovákiának
A diáklány sérüléseiről - az első jelentések szerint a 23 éves, dunaszerdahelyi lány belső vérzéssel vonszolta be magát a nyitrai bölcsészkarra - a rendőrségi szakértők megállapították, hogy még az állítólagos támadás előttről származnak. A lány az első információkkal ellentétben agyrázkódást sem szenvedett, zúzódások és véraláfutások sem voltak a testén, a vérnyomok pedig a saját orrvérzéséből származó vér elkent nyomai, mert hogy bevallása szerint stresszhelyzetben orrvérzése van.
Az eljárás megszűnt, a nyomozás folytatódik
Kalinák azt nem tudta megmondani, hogy az ezek szerint hamisan valló diáklány ellen indul-e eljárás. Azt a lapértesülést viszont megerősítette, hogy az eredetileg ismeretlen tettes ellen indított eljárást megszüntették. A szlovák rendőrség szóvivője nem sokkal később annyit pontosított, hogy az eljárást ugyan megszüntették, de a nyomozást folytatják.
A már a keddi szlovák lapokban megszellőztetett bejelentés után Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is sajtótájékoztatót tartott. Mint mondta, az MKP-nak nem áll szándékában kétségbe vonni a rendőrségi vizsgálat megállapításait, de néhány gyanús körülményre fel szeretné hívni a figyelmet.
Bugár nem érti
Bugár nem érti, hogy hogyan készülhetett fantomkép a két feltételezett elkövetőről. "Próbáljanak önök egy nem létező elkövetőről leírást adni" - érvelt. A fantomképeket a diáklány vallomása alapján készítették.
Bugár azt is kifogásolta, hogy a lányt csak tíz nappal a támadás után vizsgálta orvosszakértő, pedig "tudvalevő, hogy a véraláfutások hét-nyolc nap múltán eltűnnek".
A magyar származású diáklány nyitrai esete után több, etnikai incidens is történt Szlovákiában és Magyarországon is. Az egyik incidenssel, a besztercebányai futballstadion lelátóján kifeszített, "Halál a magyarokra" feliratú transzparens - őrizetben levő - gazdái ellen a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján bírósági eljárás indul. A magyar kormány a magyarellenes támadások után arra szólította a poszonyi magyar nagykövetséget, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a szlovákiai történéseket.
Értesüléseink szerint a pozsonyi magyar nagykövetségen nem szolgál a rendőrségi ügyekért felelős rendőrattasé. A magyar diplomaták legfeljebb nyilvános forrásokból értesülhetnek a nyitrai ügy fejleményeiről, de mivel a megtámadott nyitrai lány szlovák állampolgár, semmilyen viszonyban nincs Magyarországgal, így a követség nem is léphetne fel ügyében, ami így tulajdonképpen szlovák belügynek minősül. A magyar külügyminisztérium délutánra ígérte hivatalos reakcióját a történtekre.