USA 2008: Clintonné és a többiek

Hillary hazatalál

Minden normális számítás szerint 2008-ban a demokratáknak kéne nyerniük az elnökválasztást. A 2006-os időközi törvényhozási választáson a kongresszus mindkét házában többséget szereztek, Bush pedig azóta se lett népszerűbb.

Elvileg minden adott lenne Hillary Rodham Clinton diadalmenetéhez. Clintonné elnöki vágyaival a 2004-es választás előtt már három cikkben is foglalkoztunk. A helyzet azóta annyival lett egyértelműbb, hogy Clintonné már hivatalosan is bejelentette jelöltségét, és már jókora pénzeszsákokat is felhalmozott kampányközpontja raktárjában. Az utóbbi időben centrista nyilatkozatokkal igyekezett magát elfogadhatóbbá tenni, hiszen méretes rajongótáborát talán csak gyűlölői tábora múlja felül. Mégis, ha valakit igazi esélyesként emelnénk ki, az ő lenne, és nem csak azért, mert a legfrissebb kutatások szerint 41 százalékkal vezeti a demokrata jelöltek versenyét.

Ettől persze még könnyen bajba kerülhet. John Edwars, aki John Kerry 2004-es kísérletének egyetlen fénypontja volt, kisfiús bájaival, déli keresztény származásával még megnyerheti az igazi Amerika (értsd: a New York és Los Angeles közötti, sokak szerint csak átrepülésre szolgáló vidék) szavazóinak a szívét – legalábbis Clintonnénál nagyobb eséllyel. A párton belül 11 százalékos a támogatása a legfrissebb mérések szerint.

Ugyancsak a vidéki Amerikát szólíthatja meg Bill Richardson, az ország első hispánó kormányzója. Richardson egyrészt a legdinamikusabban növekvő választói csoport tagja, másrészt pedig a hagyományosan libertariánus-republikánus Új-Mexikóban tudott demokrata kormányzó lenni. Az biztos, hogy nem tudják majd rásütni a lagymatag keleti-parti liberális bélyegét a republikánusok.

Nem úgy Al Gore-ra, aki, ugye, a nagyember, Bill Clinton alelnöke volt, így még nem is vennénk biztosra, hogy tényleg harcba száll az elnökségért Clintonnéval szemben. Pedig az utóbbi időben az aktivitása már-már elnöki vágyakat sugall. Kérdés, hogy harcos környezetvédőként lehet-e esélye egy, az olajipar korlátlan pénzügyi támogatását élvező republikánus jelölttel szemben. A párton belüli támogatottsága 10 százalék.

A komolyan vehető jelöltek sorában az utolsó Barack Hussein Obama. Fiatal, afroamerikai, egyértelmű politikai tehetség – nem csoda, hogy Bostontol Baltimore-ig csorog a liberális megmondóembrek nyála, ha a nevét hallják. Sok esélyt mégsem látunk a megválasztására, és ebben, bármilyen csúnyán hangzik is, fiatal kora mellett afroamerikaisága igen is szerepet játszik. Nehezen elképzelhető, hogy az Egyesült Államokat Georgiától Colorádóig uraló white trash/redneck népesség megválasztaná, politikai korrektség ide vagy oda. (Igaz, ugyanez a jelöltnőkről is elmondható.) A párton belül népszerű, 17 százalékos a támogatottsága.

A maradék élére Joe Biden kívánkozik. A veterán delaware-i szenátor a Szenátus külügyi bizottságának a vezetője, korábban pedig a bírói bizottság elnöke volt. Hivatalosan még nem jelöltette magát, de már többször is nyiltan beszélt elnöki terveiről. Bidden ideális szenátor, Delaware közel van Washingtonhoz, így gyakran hazajár választóihoz. Viszont hiába népszerű az egyik legkissebb tagállamban, országosan nincs kiépített bázisa. De pénzt már ő is gyűjtött, a sajtóhírek szerint nem is keveset.

Dennis Kucinich már 2004-ben is próbálkozott, a michigani előválasztáson szerepelt a legjobban 17 százalékkal, de jellemzően három százalék körüli eredményeket ért el. Nem is igazán értjük, miben reménykedik. Politikusi karrierje csúcsa a clevelandi polgármesterség volt 1977-79 között. Ez idő alatt népszavazást rendeztek leváltására, és csődbe ment a város. Mostanában törvényhozási képviselő, és szerepelt Eminem Mosh című számának klipjében.

Chris Dodd neve valószínűleg nem sokat mond önöknek. Pedig már 1980 óta Connecticut egyik szenátora, úgy, hogy közben uruguayi és Costa Rica-i nagykövet is volt Bill Clinton idején. Specialitása Latin-Amerika, az ottani baloldali mozgalmak híve. A nyolcvanas években a szandinistákkal is kapcsolatot tartott, mostanában Hugo Chávezzel barátkozik. Amerikában már-már szélsőbaloldalinak számító nézetei miatt nem számít komoly esélyesnek. 2004-ben is indulni akart, aztán meggondolta magát.

Tom Vilsack 1998 óta Iowa kormányzója, akiről talán még annyit sem hallani, mint Chris Doddról. Pedig már tavaly novemberben bejelentette, hogy indul a választásokon. Mivel az első előválasztás Iowában lesz, még meglepetést is okozhat. 2004-ben Kerry iowai győzelme akkora lendületet adott, hogy végül ő szenvedhetett vereséget Bushtól. Nagy küzdő, 1992-ben hajszálnyi előnyel nyerte meg az állami szenátusi választást, 1998-ban pedig esélytelenként indulva diadalmaskodott a kormányzóválasztáson, pedig Iowa előtte 30 évig stabilan republikánus volt - és az elnökválasztásokon mostanában is az.

UPDATE: Tom Vilsack nem bírta a pénztarhálási versenyt, a kampányköltségvetés tarthatatlansága miatt kiszállt a versenyből. Bővebben>>

Akik Bush szűk cipőjére pályáznak

George W. Bush katasztrofális népszerűségét örökölve elindulni a 2008-as választásokon nem túl kecsegtető ajánlat. Mégis, meglepően nagy a tolongás a Republikánus pártban a jelöltségért. Ráadásul egészen színvonalas is a mezőny.

A házi népszerűségi verseny két éllovasa közül John McCainnel kezdjük. Ugyanis John McCain neve az elmúlt pár választáson rendre felbukkant ebben az időszakban. A republikánus fősodortól balra álló, liberális konzervatív szenátort a liberális véleménysajtó ilyentájt mindig nagy esélyesként tartja számon, hogy aztán vagy el se induljon a jelöltségért, vagy vereséget szenvedjen az előválasztásokon. Pedig McCain ideális jelölt. Bizonyítottan együtt tud dolgozni a demokratákkal is, de közben még a republikánus keménymag számára is megnyugtatóan háborúpárti. Vietnami hős, piszkos ügyeket eddig nem tudtak előásni róla, pedig már számos kampányt végigcsinált. De valószínűleg a demokraták jobban kedvelik, mint saját párttársai. A Washington Post felmérése szerint Hillary Clinton megverné, de ezzel nincs egyedül a republikánus jelöltek között.

Hiszen Clintonné Rudy Giulianit is legyőzné a Post felmérése szerint. New York 2001. szeptember 11-én legendássá lett polgármestere mindenesetre kemény harcra kényszeríthetné hazai pályán, New York államban Clintonnét. Giuliani a sajtóhoz is eljutott titkos kampányterveiben már most elképesztő összegekkel számolnak, de az is kiderült, hogy több, a kampánystábjába kiszemelt szakértőt leszerződtetett előle két fő riválisa, John McCain és Mitt Romney. Giuliani nézetei talán közelebb vannak a republikánus fősodorhoz, de McCain vietnami múltja ezt talán ellensúlyozza. A pillanatnyi állás szerint kettejük között dőlhet el a republikánus elnökjelöltség.

Aki ebbe a jelöltségüket hivatalosan is bejelentők között beleszólhat, az Mitt Romney. Massachusetts kormányzója azonban két hatalmas hátránnyal indul. Hívőként a keresztény jobboldalt akarja megszólítani, de vallása szerint mormon, ilyen erővel pedig akár muzulmán is lehetne a pünkösdista újkeresztények szemében. Ráadásul egy nemrégiben a YouTube-ra is felkerült, 1994-es videón éppen egy nő jogát védi az abortuszhoz, ezzel pedig még jobban elidegenítheti megcélzott választóit. A 2002-es, Salt Lake City-i téli olimpia szervezőbizottsága sem túl jó ajánlólevél, ha még emlékeznek az olimpiát körüllengő vesztegetési botrányra. Ráadásul választási tapasztalata sincs sok, 2006-ban nem indult újra a négy évvel korábban elnyert kormányzóságért, 1994-ben pedig vereséget szenvedett Ted Kennedytől a szenátorválasztáson.

Hármukkal be is zárult a jelöltségüket indulási szándékukat már bejelentő, az elnökjelöltségre minimális eséllyel pályázó jelöltek névsora. A kansasi Sam Brownback legfeljebb a vallási fanatikusok szavazataira ácsingózó Mitt Romneyt tudja megszorongatni. Bár neje révén multimilliomos, boldogulását Romneyhoz hasonlóan hite nehezítheti. Bár Brownback metodistának született majd egy felekezeten kívüli evangéliumi protestáns (gyakorlatilag a leggyorsabban növekvő amerikai gyülekezet) híve volt, 2002-ben az amerikában liberálisnak és haladónak számító katolikus egyházhoz pártolt - és a republikánus keménymag javát adó pünkösdista újkeresztények a katolikusokat csak kicsit tartják többre a mormonoknál.

Jim Gilmore hivatalosan még csak érdeklődik a jelöltség iránt. A Republikánus Párt kvázielnöke – az Egyesült Államokban klasszikus, európai értelemben vett pártokról nem beszélhetünk, ezek választási pártok, Gilmore a Republikánus Nemzeti Bizottság vezetője – virginiai kormányzóként már bizonyította, hogy a klasszikus, adócsökkentő konzervatív iskola tagja. Mondjuk az 1997-es kormányzóválasztási kampányában ígért adócsökkentéssel kis híján csődbe vitte az államot, ezzel 2001-ben földcsuszamlásszerű győzelemhez segítette demokrata riválisát. Talán csak ő számol komolyan magával.

Tommy Thompson egyértelműen a legnevesebb esélytelen jelölt. Bár Bush egészségügyi és szociális minisztere is volt, és Wisconsinban még mindig ő tartja a kormányzóság rekordját négy választási győzelemmel, az amerikai politikai élet libertariánus undergroundjának képviselőjeként nincs esélye a republikánus keménymag megnyerésére. Az ő esetében a legvalószínűbb, hogy a republikánus jelöltségtől visszalépve esetleg a választásokon önállóan is induló libertariánusok jelöltjeként lássuk viszont.

A libertariánus szubkultúra másik jelöltje Ron Paul, aki 1988-ban libertariánus színekben indult az elnökválasztáson, kevés sikerrel. 1997-ben úgy nyerte el texasi körzetében a kongresszusi képviselőséget, hogy pártja egy, az 1994-es republikánus forradalom idején átált demokratát támogatott. A fentebb már ismertetett okokból neki sem adnánk sok esélyt, ráadásul Thompsonnal egymás esélyeit is rontják.

Duncan Hunter a republikánus paletta másik végletét képviseli. A konzervatív politikust kaliforniai körzetében a helyi laktanya katonái választották meg először, de a hispánó és a demokrata szavazók többségének a támogatását is maga mögött tudhatja. Ezt talán szociálisan konzervatív nézeteinek köszönheti, bár ezek pont ugyanazok, ami miatt semmi esélye sem lenne a választásokon. Az legalábbis elég nagy botrányt kavart, amikor az egyenjogúság bajnoka a 2006-os védelmi költségvetést egy olyan javaslattal egészítette ki, ami megtiltotta volna a nők harci bevetését. A New York Times számításai szerint ez 22 ezer katonanőt érintett volna.

Tom Tancredo szintén a republikánusok naciokeresztény szárnyához tartozik, országos ismertségre az illegális bevándorlókkal szembeni kemény fellépésével tett szert. Az amerikai jobbszélen határozottan népszerű álláspontja még Bush elnökével sem esik egybe, aki ebben a kérdésben inkább a demokratákkal együttműködve az illegális bevándorlók státuszának rendezésén dolgozik. Az biztos, hogy Tancredo nem számíthat a spanyolajkú kisebbség szavazatára, hiszen az illegális bevándorlók kitoloncolása mellett a kéttannyelvű oktatás bevezetésének megakadályozása a másik hobbija.

A republikánusoknál – talán a valószínűsíthető vereség miatt &ndash a szinte bizonyosan nem indulók tábora legalább olyan érdekes, mint a jelölteké. Azok közül, akiknek a nevét sokat emlegették, de már biztos, hogy nem jelöltetik magukat, Condoleezza Rice-t érdemes kiemelni. A külügyminiszter egy személyben lehetne az Egyesült Államok első fekete és első nő elnöke. Bár irányításával határozottan javult az amerikai külügyminisztérium teljesítménye - elődjéhez, Colin Powellhez hasonlóan ő is tárgyaláspártibb az elnöknél, de ő még meg is tudja győzni az igazáról Busht – személye mégis annyira kötődik a népszerűtlen George W-hoz, hogy még a párton belül sem számítana favoritnak.

Ugyanígy nem szorul magyarázatra Jeb Bush távolmaradása sem. Ezzel a névvel 2008-ban csak veszíteni lehetne. Azok közül, akiknek a nevét még emlegetik, Michael Bloomberg New York-i polgármester, George Pataki volt New York-i kormányzó és az 1994-es republikánus forradalom vezéralakja, az elmúlt hónapokban évek óta tartó tetszhalálból feltámadó Newt Gingrich kavarhat bele a republikánus háziversenybe.