Mária
-6 °C
-2 °C

Győzött a New Jersey és a Colorado

2001.04.13. 22:10
Az NHL rájátszásának első fordulójában négy meccset játszottak csütörtökön. Valamennyi összecsapást a hazai csapatok nyerték, amely nem meglepetés, hiszen az előzetes latolgatások alapján a házigazdák voltak a meccsek esélyesei. Magabiztos győzelmet aratott címvédő New Jersey, míg szoros összecsapáson diadalmaskodott a Colorado és a St.Louis. Egy gól eset Wahigtonban, ahol a Capitals Peter Bondra találatával verte a Pittsburgh gárdáját.
Sakic és Drury góljaival nyert a Colorado

Az NHL alapszakaszának győztese a Colorado Avalanche alaposan megizzadt a Vancouver ellen, mindössze öt négyre nyertek. A vendégek háromszor egyenlítetek, sőt a meccs elején még vezettek is egy nullra Ohlund találatával. A denveriek elsősorban annak köszönhették sikerüket, hogy kiválóan használták ki az emberelőnyös helyzeteiket. A góllövésben Joe Sakic jeleskedet, két létszámfölényes helyzetet is értékesített. A "Lavinák" másik ásza Chris Drury volt, aki szintén kétszer késztette megadásra Cloutiert. A találkozót eldöntő gólt is ő szerezte, egy perccel a dudaszó előtt.

Simán nyert a címvédő

A tavalyi szezon legjobbja, a New Jersey Devils hazai pályán esélyeshez méltó játékkal verte a Carolina Huricanest öt egyre. A meccs egyetlen pillanatában sem volt kétséges az Ördögök sikere. Az első harmadban Brylin találatával szerezték meg a vezetést a házigazdák. A folytatásban cseh napot tartott a New Jersey, hiszen a második húsz percben Bobby Holik lőtt két gólt, míg a befejező játékrézben Petr Sykora és Parik Elias mattolta Irbét. A Hurricanes részéről Josef Vasicek , aki szintén cseh, szépített null ötnél, de ez már nem befolyásolta az eredményt.

Parázs befejezés St.Louisban

A Nyugati főcsoport bronzérmese, az alapszakaszban sokáig élen álló St.Lous Blues három egyre győzte le a San Jose Sharks gárdáját. A meccs hatalmas küzdelmet mintsem szép játékot hozott, az első felvonásban még gólt sem tudtak ütni a gárdák. A második harmadban is mindössze egy találat esett, a hazaiak centere Pierre Turgeon vette be Nabokov hálóját. A befejezés St.Louisnak sikerült jobban Young és MacInnis emberelőnyből lőtt góljával már háromra nőtt az előnyük, amelyre a Cápák csak Marleau révén tudtak válaszolni. A meccs utolsó harmada meglehetősen paprikás légkörben zajlott, amelye jól illusztrál a játékvezető által kiosztott tíz kisbüntetés.

Remekeltek a kapusok Washigtonban

A csatárok helyett a kapusok remekeltek Washingtonban, ahol a Capitals egy nullra verte a Pittsburgh Penguins. A hazaiak német légiós hálóőre, Olaf Kolzig a nap egyetlen shutoutját produkálta, de a vendégek kapusa, Heldberg sem panaszkodhatott , aki egy híján, szintén valamennyi próbálkozást hárított. Mindössze Peter Bondra emberelőnyös helyzetben leadott lövésével szemben volt tehetetlen a Pingvinek cerberusa, amely azonban éppen elegendőnek bizonyult, hogy vesztesen korcsolyázzanak le a jégről a Pittsburgh játékosai.

Eredmények

New Jersey Devils-Carolina Hurricanes 5-1( 1-0, 2-0, 2-1)
Colorado Avalanche-Vancouver Canucks 5-4 (2-1, 2-2, 1-1)
St. Louis Blues-San Jose Sharks 3-1 (0-0 1-0, 2-1)
Washington Capitals-Pittsburgh Penguins 1-0 (0-0,1-0, 0-0) Valamennyi győztes egy nullra vezet a négy győztes mérkőzésig tartó összecsapáson.