Árpád
-2 °C
9 °C

Nem forgott veszélyben a PVSK győzelme

2001.12.13. 22:10
A magyar bajnok PVSK az olasz Comóval játszott az Euroliga-sorozat ötödik játéknapján, és a második negyedben mutatott remek teljesítményével biztosan nyert. Az egész hazai csapat jól játszott, és csak az volt kérdéses, hogy milyen arányú győzelmet aratnak.
Nem indult jól a PVSK számára az idei Euroliga-sorozat, hiszen alulmaradtak a szlovák Ruzomberokkal szemben, jóllehet tavaly veretlenül zárták a sorozatot a négyes döntőig. Azóta azonban három győzelmet is begyűjtöttek, de ugyanezt a mérleget produkálta a mostani ellenfél, az olasz Como is, így kulcsfontosságú volt az előkelő helyen való továbbjutás szempontjából a meccs kimenetele.

Tuvics az elején nem tudott hibázni

A tét nagyságának megfelelően mindkét csapaton érződött a feszültség, de a hazaiak nyugodtak meg hamarabb, és az első negyed félénél állva hagyták az olaszokat. 8-8 után hét pontos előnyre tettek szert, és ha ez csökkent is, már tíz perc után vezetett a Pécs.

A második negyed elején aztán Melvin és a litván Streimikyte vezérletével egy pontra is felzárkóztak a comóiak, ám ezek után ismét egy eredménytelen periódus következett a játékukban. Tuvics kiemelkedő játékával kihasználta ezt a PVSK, 30-21-re módosult az eredmény. A többiek, Csák, Ujvári és Iványi is kitettek, magukért, csak Károlyi volt némiképp szürkébb.

Mivel a csapat ezek után is átlagon felülit nyújtott, az olaszok csak néhány percig tudták tartani a lépést, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy szemvillanás alatt tíz pont fölé tornászták a különbséget. 38-24-gyel térhettek pihenőre a csapatot.

A végére nem maradtak izgalmak

A Pécs továbbra is lendületben maradt, Iványi - végül ő lett a gólkirálynő - és Csák kosaraival még nagyobb előnyre tett szert a magyar bajnok, a záró tíz perc 50-34-es magyar előnnyel kezdődött. A Pécs a hajrában nem is vigyázott másra, minthogy tartsa tizenöt pont körüli előnyét, és mivel ez sikerült is, nem forgott veszélyben a győzelmük. A végén tizenegy pont különbség volt a két együttes között.

A PVSK ezzel a Comóval szemben mindenképpen előnybe került, de a francia Bourges továbbra is vezeti a nyolcas csoportot. A négy továbbjutó hely valamelyikére azonban mindenképpen esélyes a jelenleg második Rátgéber-társulat.

Jegyzőkönyv
Pécsi VSK-Como (olasz) 68-57 (22-17, 16-8, 16-12, 14-20)
Pécs, 3500 néző, V: Bubalo (jugoszláv), Dadugin (orosz)
Pontszerzők:
Pécs: Ujvári 5/3, Iványi 21, Csák 8, Tuvic 16, Pechova 8, Delmis 1, Kalmár-Nagy 9, Károlyi 0
Como: Fernandes 6, Ballabio 0, Masciadri 0, Streimikyte 16/3, Melvin 19, Zara 5, Cirone 0, Paparazzo 2, Macche 9

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.