Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nem fogadták el Furulyás lemondását

2002.01.07. 20:29
Furulyás János, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a hétfői elnökségi ülésén napirend előtti felszólalásában felajánlotta lemondását, ám a tagok megerősítették tisztségében. Furulyás az ülésen tájékozatta a tagokat, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a Fradi TV beindításáról, ugyanakkor elismerte: a holt idényben a futballcsapatot működtető kft havi vesztesége 30-35 millió forint.
Eseménydús nap volt a hétfő az FTC labdarúgócsatának életében: a gárda garami József irányításával délelőtt elkezdet a felkészülést a tavaszi szezonra, a szurkolók pedig a székház előtt békés tüntetésbe és aláírásgyűjtésbe kezdtek azért, hogy tisztán lássanak a zöld fehér klub ügyeibe. Délután az egyesület tartott elnökségi ülést, ahol Furulyás János, az FTC elsőszámú vezetője napirend előtti felszólalásában a személyét ért támadások miatt felajánlotta lemondását. Az elnökségi tagok azonban ezt nem fogadták el: három tartózkodás mellett, tíz igen szavazattal elutasították a lemondást, és megerősítették a pozíciójában Furulyást.

Több figyelmet az egyeztetésekre!

A kilencedik kerületiek vezetőjét azért érték bírálatok, mert több, az egyesület érintő fontos kérdésben nem kérte ki a tagok véleményét. Furulyás megígérte, hogy a továbbiakban több figyelmet fog szentelni az egyeztetésekre, de egy-egy kérdésben - amikor sürgősen határozni kell - továbbra előfordulhat, hogy önállóan fog dönteni.

Az ülésen döntés született arról, hogy január 31-ére hívják össze a rendkívüli tisztújító közgyűlést. A tanácskozáson módosítják az alapszabályt és újraválasztják az elnökséget, illetve a felügyelő bizottságot. Az egyik módosító indítvány szerint a vezetőség létszámát a jelenlegi 15-ről 12-re vagy 7-re csökkentenék, továbbá felmerült az is, hogy az elnökválasztás jogát az elnökség helyett a közgyűlésre ruháznák.

Havi 30-35 milliós veszteség a futballcsapatánál

Furulyás a továbbiakban tájékoztatta a tagokat, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a Fradi TV beindításáról, ugyanakkor elismerte, hogy a holt idényben a futballcsapatot működtető kft. havi vesztesége eléri a 30-35 millió forintot is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.