Árpád
-2 °C
9 °C

Mandula Petrának egy gémre futotta a Roland Garroson

2005.05.24. 18:33
A tavalyi párizsi nyílt teniszbajnokságon még kiemelt Mandula Petra idén az első fordulóban búcsúzott a legrangosabb salakos tornán. A sérülései után a világranglista 255. helyére visszaeső magyar játékos a 34. helyen rangsorolt spanyol Garrigues ellen egy gémet nyerve, negyvenhat perc alatt vesztett. A nap szenzációját a '99-es győztes André Agassi szolgáltatta, aki öt szettben maradt alul a finn Nieminen ellen.
A páratlan években Mandula Petrának jól ment a játék a párizsi nyílt teniszbajnokságon, hiszen 2001-ben a selejtezőből indulva, hét győztes meccsel a háta mögött a legjobb nyolc közé jutott, és csak a belga Clijsters tudta megállítani. 2003-ban pedig a nyolcaddöntőben esett ki.

A selejtezőben biztatóan játszott Mandula

Tavaly ugyanezen a tornán még kiemelt volt, és harmincadik a világranglistán, de a második fordulóban meglepő vereséget szenvedett, azóta pedig sérüléseinek is betudhatóan, hosszú mélyrepülésbe kezdett, az elmúlt idény második felében nem ért el győzelmet. Az Austral Openen aztán megtört a rossz sorozat, ám a francia viadal előtt a 255. helyre csúszott vissza.

Párizsban a múlt heti selejtezőben biztatóan játszott, mindhárom mérkőzését megnyerte, játszmát sem veszített.

Ezek után a főtábla első körében a spanyol Garriguessel találkozott, aki a 34. a ranglistán - ez pályafutásának legelőkelőbb pozíciója -, de nem tartozik a legjobb salakos játékosok közé, hiszen a Roland Garroson egyszer, tavaly jutott be a második fordulóba.

Harmincnyolc ki nem kényszerített hiba

A huszonhét éves Mandula Petra az első játszmában gémet sem nyert, még fájóbb volt: saját adogatásainál sem volt komoly esélye, hogy sikeresen fejezzen be egy játékot.

A második szettben egy gémet nyert rögtön, meglehetősen kínlódva hozta adogatását, utána azonban nem termett számára babér. A huszonhárom éves Garrigues öt ki nem kényszerített hibát vétett, Mandula ennek majdnem nyolcszorosát, harmincnyolcat. Vagyis: a spanyolnak semmi különöset nem kellett mutatnia, elég volt csak visszaütögetnie a labdákat, Mandulának általában megoldhatatlan feladatot jelentett a pontos visszaütés.

Nincs versenyben már magyar

Ezt tökéletesen alátámasztja, hogy Garriguesnek mindössze nyolc nyerő ütése volt, a magyar pedig semmire sem ment azzal, hogy tizenötször kiváló ütést produkált.

"A derekam sajnos továbbra is fáj, ráadásul a meccs elején a vállamat és a hátamat is meghúztam. Eleve rosszul kezdtem, nem találtam a ritmust, ellenfelem pedig tudta, hogy nem fekszik nekem a játéka. El kell gondolkoznom a folytatáson, mert már nagyon unom, hogy egyszerre több sérülés is kínoz" - mondta az MTI-nek a játékos.

Mandula kiesésével már nincs versenyben magyar játékos Párizsban, hiszen Kapros Anikó és Kuti Kis Rita is elbúcsúzott a selejtezőben.

Agassi is búcsúzott

A nap szenzációját az egykori világelső, amerikai André Agassi szolgáltatta, aki tavaly és ezúttal is selejtezőből érkező ellenféllel szemben maradt alul rögtön az első körben. A 34 éves, hatodik kiemelt Agassi az első szett elvesztése után még fordított, de a soron következő két játszmában csupán egy gémben volt jobb finn riválisa, Jarkko Nieminen ellen.

Eredmények:
Kuznyecova (orosz, 6.)-Johansson (francia) 6:1, 6:1
Henin-Hardenne (belga, 10.)-Martinez (spanyol) 6:0, 4:6, 6:4
Bovina (orosz, 12.) - Vento-Kabchi (venezuelai) 6:0, 6:3
Llagostera (spanyol)-Szugijama (japán, 23.) 6:3, 4:6, 6:4
Maleeva (bolgár, 24.)-Fudzsivara (japán) 6:4, 6:2
Csakvetadze (orosz)-Suarez (argentin, 26.) 7:5, 1:6, 6:0
Koukalova (cseh) - Jugic-Salkic (bosnyák) 6:3, 4:6, 6:3
Beltrame (francia)-Spears (amerikai) 6:3, 6:1
Arvidsson (svéd)-Daniilidu (görög) 6:1, 7:6 (7-1)
Sarapova (orosz, 2.)-Linyeckaja (orosz) 6:7 (3-7), 6:2, 6:4
Petrova (orosz, 7.)-Washington (amerikai) 6:4, 6:2
Dulko (argentin)-Mirza (indiai) 6:3, 6:3
Benesova (cseh)-Parmentier (francia) 7:5, 6:4
Irvin (amerikai)-Pratt (ausztrál) 5:7, 6:4, 8:6
Garbin (olasz)-Sucha (szlovák) 6:7 (8-10), 6:1, 6:2
Stosur (ausztrál)-Talaja (horvát) 6:1, 6:2
Brandi (Puerto Ricó-i)-Fedossova (francia) 1:6, 6:3, 6:2

FÉRFIAK:
Szafin (orosz, 3.)-Sluiter (holland) 6:1, 4:6, 6:4, 6:2
Davigyenko (orosz, 12.)-Tuksar (horvát) 6:2, 6:4, 6:3
Ferrero (spanyol, 32.)-Beck (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3
Vliegen (belga)-Dupuis (francia) 6:4, 6:1, 6:2
Dlouhy (cseh)-Enqvist (svéd) 6:2, 7:6 (7-3), 6:1
Norman (belga)-Lisnard (francia) 6:1, 6:1, 6:4
Andrejev (orosz)-Björkman (svéd) 2:6, 6:2, 6:2, 7:5
Nieminen (finn)-Agassi (amerikai, 6.) 7:5, 4:6, 6:7 (6-8), 6:1, 6:0
Puerta (argentin)-Ljubicic (horvát, 13.) 7:5, 7:5, 6:2
Robredo (spanyol, 15.)-Luczak (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:3, 6:3
Mathieu (francia)-Lopez (spanyol, 24.) 6:2, 6:0, 6:7 (5-7), 6:4
Kiefer (német, 28.)-Karlovic (horvát) 6:3, 6:3, 6:4
Juzsnij (orosz, 29.)-Muller (luxemburgi) 6:4, 6:1, 6:0
O. Rochus (belga) - Garcia-Lopez (spanyol) 7:6 (7-4), 7:5, 4:6, 6:3
Li (dél-koreai)-Calatrava (spanyol) 6:4, 2:6, 5:7, 7:6 (7-4), 6:4
Melzer (osztrák)-Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:2, 7:6 (7-4)
Hernych (cseh)-Santoro (francia) 7:6 (7-4), 3:6, 6:1, 4:6, 6:4