Natália
-3 °C
8 °C

A monszun elmosta az úszó-Eb-t

2006.08.02. 09:45
Nem tudott javítani hétfői eredményén és csak hatodik lett a százméteres hátúszás döntőjében Cseh László a margitszigeti vizes-Európa-bajnokságon. Bodor Boldizsár hetedik lett száz mellen, Kovács Ágnes tovább javított és a negyedik legjobb idővel jutott a száz női mell döntőjébe.

A 100 méter hátúszás hétfői elődöntőjében Cseh László némileg elmaradt a várakozásoktól és csak a hatodikként kvalifikálta magát. Az osztrák Markus Rogan és az orosz Vjacsanyin jelentősen megelőzte a magyar klasszist.

Csak pillanatokig tartotta a lépést

Kedden sem sikerült javítania. Az első ötven méteren még úgy tűnt, hogy a hetes pályáról rajtolva is együtt tud menni a legesélyesebbekkel, aztán a fordulót követően egyre jobban lemaradt. Belül Vjacsanyin és Rogan vívott nagy csatát és Cseh hiába hajrázott jól, csak a hatodik helyre ért be. Az Európa-bajnoki cím Vjacsanyiné lett.


Cseh jól hajrázott

Csehnek nem ez a legjobb száma, sőt, még kedden vár rá újabb kihívás: a 200 méter vegyesúszás elődöntője.

Cseh a 200 vegyesen dominált

A százméteres mellúszás döntőjében a hétfői kellemes meglepetés, Bodor Richárd nagyobb meglepetést nem tudott úszni kedden, de így is nagyon jól versenyzett. A pécsi fiatal ötvennél negyedikként fordult, 75-nél ráúszott az élen haladókra. A végét viszont már nem bírta, így hetedik lett és sajnos elmaradt a várt országoscsúcs-javítás is. A leggyorsabban az orosz Roman Szludnov teljesítette a távot, másodikként a norvég Alexander Daleonen, harmadikként pedig az ukrán Oleg Liszogor csapott a célba.

A 200 méter vegyesen Cseh László javított: a legjobb idővel jutott a szerdai döntőbe. A szintén érdekelt Kerékjártó Tamás negyedikként lett finalista.

És jött az eső

Kovács Ágnes a folyamatos javítás jegyében teljesített a női 100 m mell elődöntőjében. Már délelőtt ragyogó formában úszott, amikor 1:08.98 perc alatt tudta le a távot, az esti versenyben pedig még közelebb került fél évtizeddel ezelőtti legjobbjához (1:07.79). Olyannyira, hogy az 1:08.51 perccel összesítésben a negyedik legjobbként került be a szerda esti döntőbe, ahol akár eggyel még előrébb is rukkolhat.


A többi, nem magyar érdekeltségű számban ukrán és svéd diadal történt. Az ukrán Szerhij Breusz a férfiak 50 méteres pillangóúszását nyerte, svéd versenyzőnek jutott az arany-, illetve az ezüstérem a nők 50 méteres pillangóúszásában.

Aztán jött az újabb mondszunszerű eső és szombat után ezúttal is elmosta a hátrelévő versenyeket. Pillanatok alatt szinte sötét lett és rövid idő alatt bokáig érő csapőadék hullott le. Amúgy a 200 méter férfi hát volt az utolsó lebonyolítható szám.

Eredmények

50 m férfi pillangó, Európa-bajnok: Szerhij Breusz (Ukrajna) 23.41 mp 2. Duje Draganja (Horvátország) 23.62 3. Jakob Andkjaer (Dánia) és Andrij Szerdinov (Ukrajna) 23.77-23.77 5. Frederick Bousquet (Franciaország) 23.82 6. Matti Rajakyla (Finnország) 24.00 7. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 24.18 8. Simao Pedro Gomes Morgado (Portugália) 24.26

férfi 100 m mell, Európa-bajnok: Roman Szludnov (Oroszország) 1:00.61 perc 2. Alexander Daleonen (Norvégia) 1:00.63 3. Oleg Liszogor (Ukrajna) 1:00.64 4. Chris Cook (nagy-Britannia) 1:00.99 5. Valerij Dimo (Ukrajna) 1:01.07 6. Hugues Duboscq (Franciaország) 1:01.14 7. BODOR RICHÁRD 1:01.36 8. James Gibson (Nagy-Britannia) 1:01.46

Férfi 100 m hát, Európa-bajnok: Arkagyij Vjacsanyin (Oroszország) 53.50 mp 2. Markus Rogan (Ausztria) 54.07 3. Ariszteidisz Grigoriadisz (Görögország) 54.34 4. Liam Tancock (Nagy-Britannia) 54.51 5. Matthew Clay (Nagy-Britannia) 54.52 6. CSEH LÁSZLÓ 54.56 7. Helge Meeuw (Németország) 54.59 8. Steffen Driesen (Németország) 54.84

50 m női pillangó, Európa-bajnok: Therese Alshammar (Svédország) 26.06 mp 2. Anna-karin Kammerling (Svédország) 26.23 3. Chantal Groot (Hollandia) 26.49 4. Inge Dekker (Hollandia) 26.67 5. Fabienne Nadarajah (Ausztria) 26.79 6. Daniela Smulski (Németország) 26.87 7. Elena gemo (Olaszország) 27.05 8. Aleksandra Urbanczyk (Lengyelország) 27.09

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!