Polgár Judit nagykanizsai aranyra vágyik

2006.11.09. 10:42
Jó néhány éves kihagyás után Polgár Judit újra Magyarországon sakkozik, a csapatbajnoki aranyéremre törő Nagykanizsa igazolta le az első táblára. A kétgyerekes családanya még nem kötött végleges szerződést, de tetszett neki a klub hozzáállása, ezért is vállalta el a felkérést. A világon a második legjobban rangsorolt magyar nagymester mindig a győzelemre törő játékstílusán ezúttal sem akar változtatni.

A harmincéves Polgár Judit immár tizennyolc éve vezeti toronymagasan a női világranglistát, megközelíteni is csak nővére, Zsuzsa tudta. Klasszis teljesítményének értéket növeli, hogy két szülés után sem hagyott fel a játékkal, mi több, pár hete egy hollandiai versenyen világossal és sötéttel is legyőzte a bolgár világbajnok Veszelin Topalovot.

Első tábla - első hely

Polgár Magyarországon már jó ideje nem ült asztalhoz, a nagykanizsaiak csábító ajánlatára viszont nem tudott nemet mondani, így a csapatbajnokságon láthatjuk őt.

"Véglegesen még nem egyeztünk meg arról, hány meccset vállalok, mert még nem tudom, miként alakul a nemzetközi versenyprogramom. Annyi viszont biztos, ott leszek az első táblánál, és az a vágyam, hogy elsők legyünk" - kezdte mondandóját Polgár.

Áldozatkész férj

Kifejtette, Olivér és Hanna megszületése után rászorult arra, hogy hatékonyabb - elmondása szerint okosabb - időbeosztással készüljön a versenyekre, hat vagy hét napot készül egyfolytában, aztán kettőt pihenéssel tölt. Feltéve, ha a gyerekei hagyják.

"A férjem sokat vállal magára a nevelésből, mindenben besegít, nagyon sok terhet levesz a vállamról. Korábban napi hat vagy nyolc órát játszottam, elemeztem, törtem a fejem, ennyire most nem telik az időmből, vissza kellett vennem. Az éjszakák és a nappalok a szülés után átalakultak" - ismerte el.

Nem akart kiesni a ritmusból

Hozzátette, mindig is jellemző volt rá a bátor játék, ezen nem változtathat, még akkor sem, ha ennek lett az áldozata a legutóbbi hollandiai tornán, ahol ugyan a bolgár világbajnok Veszelin Topalovot kétszer is nagyszerű kombinációval győzte le, a végső siker kicsúszott a kezéből.

"Az azeri Mamedgyarov ellen úgy tűnt, a kockáztatás ellenére is látom a döntetlen lehetőségét, könnyen hozhatom is, de csalódnom kellett. Becsülöm én a fél pontot is, de az egyet többre, ezért is vállaltam a szükségesnél nagyobb rizikót. Illetve attól is féltem, ha egyszerűen és kényelmesen döntetlenre játszom, akkor kiesek a ritmusból. Akkor talán Topalovot sem sikerült volna másodszorra legyőznöm" - értékelt az elmúlt évszázad legjobb sakkozónőjének választott Polgár.

Zalai csata az aranyéremért

A nagykanizsai klub képviseletében Kassai Zoltán elmondta, ők is nagyon bíznak abban, hogy végre teljesül a nagy álom, és az ezüstérmek után megszerzik a legfényesebb érmet. A nyolcvanadik alkalommal megrendezendő csapatbajnokság pikantériája, hogy az egyesület nagy riválisa a zalai megyeszékhely, a Zalaegerszeg csapata lesz. Itt is neves nagymesterek játszanak, elég csak Sax Gyula vagy Gyimesi Zoltán nevét megemlíteni.

"Én már félpontos győzelemmel is kiegyeznénk" - vallotta be Flumbort András, a csapat edzője és játékosa is egyben.

Magyarországra hoznák a vb-selejtezőt

Nádasi Tamás a nagykanizsaiak főszponzora, egyben az Aquaprofit Zrt. tulajdonosa elárulta, hogy megpróbálják Magyarországra hozni Polgár Judit és az orosz Barejev világbajnoki selejtező-mérkőzést. Amennyiben Polgár Judit ezt megnyeri, a Lékó Péter-Gurevics (török) párharc továbbjutójával találkozik a vb-részvételért.

A nyolcas világbajnokságot amúgy jövő ősszel Mexikóban rendezik meg, és Judit testvére, Zsuzsa már járt a helyszínen, segíteni fogja a szervezők munkáját.

Polgár Zsuzsa a békemozgalom harcosa

"Biztos vagyok benne, fantasztikus esemény lesz, mert imádják a sakkot az országban, és a szervezők már most biztosították a díjalapot" - mondta az Egyesült Államokban élő legidősebb Polgár-nővér, aki aktívan már nem akar játszani.

A sportág népszerűsítéséért azonban minden tőle telhetőt megtesz, pár hónapja az orosz politikus Mihail Gorbacsovval együtt elindította a "Sakkozz a békéért!" mozgalmat.