Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kialakult az elődöntők párosítása az Australian Openen

2008.05.25. 20:40
Kapcsolódó cikkek (1)
A legjobb négy közé jutás volt a tét szerdán Melbourne-ben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon a női egyesek mezőnyében. A szerdai negyeddöntőkben a világelső Capriati és a belga Clijsters is viszonylag könnyedén jutott az elődöntőbe.
A múlt hétfő óta ismét világelső, s címvédő Jennifer Capriati mindössze 65 perc alatt győzte le a francia Amélie Mauresmót. Az amerikai játékos egyszer sem veszítette el adogatását, ugyanakkor négyszer elnyerte ellenfeléét. Mauresmo 34 önhibával könnyítette meg riválisa dolgát, míg Capriati csak 20 alkalommal rontott könnyűnek látszó helyzetben.

Jennifer Capriati
az első Grand Slam trófeájával
Az amerikai a találkozó után elmondta, jelenleg jobb formában érzi magát, mint tavaly a verseny ugyanezen szakaszában. Tavaly végül megnyerte az Australian Opent.

A másik találkozón, a belgák házirangadóján is elmaradtak az izgalmak, hiszen Kim Clijsters 74 perc alatt nyert Justine Henin ellen. A győztes 15-ször hibázott, míg honfitársa 30-szor. Clijsters a találkozó után úgy fogalmazott, számára az volt a legnehezebb, hogy a túloldalon az egyik legjobb barátnője állt. Az elődöntőben szeretne visszavágni Capriatinak, a tavalyi Párizsban elszenvedett vereségéért.

A férfiaknál a hétfőn Pete Samprast búcsúztató orosz Marat Szafin mindössze 28 percet töltött a pályán, ekkor a legutóbbi két körben egyformán 5 játszmás mérkőzésen diadalmaskodó dél-afrikai Wayne Ferreira sérülés miatt feladásra kényszerült. A negyeddöntős mezőny legidősebb játékosa nem a találkozón sérült meg, saját elmondása szerint az elmúlt napok ötjátszmás ütközetei vettek ki belőle túl sokat.

Az orosz játékos ellenfele a német Tommy Haas lesz, aki a chilei Riost több, mint három órás - négyszettes - csatában verte. Haas három év után jutott újra elődöntőbe. A másik ágon a svéd Johannson és a cseh Novak játszik a fináléba jutásért.

Női egyes, negyeddöntő:
Capriati (amerikai, 1.)-Mauresmo (francia, 7.) 6:2, 6:2
Clijsters (belga, 4.)-Henin (belga, 6.) 6:2, 6:3

Az elődöntők párosítása:
Hingis (svájci, 3.)-Szeles (amerikai, 8.)
Capriati (amerikai, 1.)-Clijsters (belga, 4.)