Armstrong 1 hét alatt 2 versenyen teker

2009.03.20. 17:15 Módosítva: 2009.03.21. 12:24
Lance Armstrong szombaton visszatérése után először versenyez Európában, ráadásul a következő 7 napban kettőn is részt vesz: először az egynapos Milánó-San Remón indul, majd hétfőtől már Spanyolországban teker az egyhetes Castilla-Leónon. Utóbbin Alberto Contadorral együtt.

A hétszeres Tour-győztes eddig két többnapos versenyen,a januári ausztrál körversenyen, és a februári kaliforniai körversenyen vett részt idén, utóbbin hetedik helyen végzett összetettben, ami figyelemre méltó, hiszen egy erős mezőnyben bizonyított, hogy három és fél év kihagyás után is számolni kell vele. A Milánó-San Remo a maga 298 kilométerével a leghosszabb klasszikus egynapos verseny, ráadásul az idén már a 100. alkalommal rendezik meg. 1907-ben volt az első, és csak a második világháború miatt maradt el kétszer.

Milánó-San Remo

Az idei útvonal megegyezik a tavalyival, és várhatóan a sprinterek, illetve az egynapos menők közül kerülhet ki a győztes. A címvédő Fabian Cancellara nem lesz ott a mezőnyben, de így sincs hiány nagy nevekben: Boonen, Cavendish, Hushovd, Basso és Hincapie is teker Lance Armstronggal együtt.

Armstrong negyedszer vesz részt a Milánó-San Remón, utoljára 2002-ben volt ott. Akkor 44. lett, ami ezúttal is megfelelő eredmény lenne neki, hiszen a győzelemre aligha lehet esélyese, és nem is célja: ez csak egy újabb állomás a felkészülésében a májusi Giro d'Italia és a júliusi Tour de France előtt.

Akárcsak a jövőheti Castilla-León ötnapos körverseny, amelynek érdekessége, hogy először fog versenyen együtt szerepelni Armstrong és Alberto Contador. Ősszel, amikor Armstrong bejelentette, hogy az Astana, vagyis Contador csapatában tér vissza, a spanyol tehetség, aki tavaly megnyerte a Girót és a Vueltát is, távozással fenyegette meg az Astanát.

Castilla-León

24. alkalommal rendezik meg március 23-27. között a Castilla-León körversenyt. Az elmúlt két évben Alberto Contador győzött, és ezúttal is jó esélye lehet az összetett sikerre. Hogy az Astana Contadorral, Armstronggal és Leipheimerrel milyen taktikát választ, nem tudni, de legnagyobb vetélytársai a Tour-címvédő Carlos Sastre és a doppingbotrányba keveredett Alejandro Velverde lehetnek.

Végül garanciát kapott, hogy továbbra is ő lesz a csapat első számú embere, így maradt. Biztos, hogy a kasztíliai körverseny egyfajta próbája lesz annak, hogy a két sztár mennyire képes együtt és egymásért dolgozni versenykörülmények között.

A tervek szerint mindketten ott lesznek a júliusi Touron, amelyen nem mindegy, hogy végül ki lesz az Astana első számú embere. És bár Arsmtrong is elismeri, hogy jelenleg Contador a világ legjobbja, az amerikai, ha képes lesz olyan formába lendülni, nem fog könnyen lemondani egy esetleges újabb Tour de France-győzelemről, amelyre egyébként Contador az egyik legesélyesebb.