Szemfényvesztő vagy kőkemény sportember az ex-ketrecharcos?
További Sport cikkek
- Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett Horvátországban
- Nem jött össze a csodás lezárás, elbúcsúzott a Palota királynője
- Friss hírek érkeztek Ónodi Henrietta állapotáról
- Alig kezdődött el, már véget is ért a transznemű sportoló szereplése a dartsvilágbajnokságon
- Szavaztak a szakszövetségek, a Liverpool és az Internazionale légiósa lett az év labdarúgója Magyarországon
A korábbi ketrecharcos, egy fiatalkori villamosbalesetben súlyos kézsérülést szenvedő Varga Norman egy baráti beszélgetés után határozta el, hogy elfut Budapestről az olimpia színhelyére. Úgy gondolta, hogy saját, Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesületét képviselve futásával a fiatalokat szólítja meg, példát mutatva akaraterőből, kitartásból.
Varga márciustól kampányba kezdett, szponzorokra vadászott. Júniusban azonban kiderült, hogy nincs elég pénz az útra. „Ha el sem indulok rajtam kívül álló okokra hivatkozva, akkor az egész vállalásom szellemisége sérült volna” – magyarázta, miért vágott bele a nehézségek ellenére.
Varga tehát elindult, de csak féltávig volt elég pénzük. „Megkaptam, hogy csak nyaralni mentem szponzorpénzből, de ez tévhit, még adósságba is vertem magam.” Hogy ne kelljen feladniuk, itthonról kértek segítséget. „Olyanoktól kaptunk néhány ezer forintokat, akik fontosnak érezték a futásunkat, de a csepeli önkormányzat is megszavazott közben 200 ezer forintot nekünk.”
Varga Norman névjegye
1987. január 22-én született. 16 éves korában a villamos alá lökték, majdnem elvesztette a bal karját, de orvosai visszavarrták, és megmentették. Varga a sportról sem mondott le, bár azt mondták neki, hogy karja miatt nincs sok esélye, ő mégis dzsúdózni kezdett, majd ketrecharcos lett, ahol kilenc mérkőzést is megnyert. 2009-ben bejelentette, hogy két éven belül részt vesz a Hawaii Iromanen, ahol az első tízbe kerülést tűzte ki célül. Ezt nem valósította meg, de nem mondott le tervéről. 2012-ben öt nap alatt Budapestről Békéscsabáig futott, majd június 2-n Londonba indult el futva. Varga a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke.A futó kísérőautója Ausztriából fordult vissza. Varga szerint a lakókocsit húzó Saab egyszerűen rengeteget fogyasztott, ezért döntöttek úgy, hogy autót cserélnek, és sátorozni fognak. A lakókocsit azonban először vissza kellett húzni Sopronba, ekkor Varga is hazautazott Magyarországra, majd stoppal ment vissza Ausztriába.
Sérülések, maratonok részletekben
Hogy nemcsak a pénzügyi háttérrel voltak gondok, az már az indulás után kiderült. Varga a második-harmadik naptól gyulladt Achillesszel futott másfél héten keresztül. A fájdalom miatt a tervezettnél lassabban haladt, de akkor sem gondolt feladásra, mert ő éppen az akaraterőt próbálta népszerűsíteni.
Varga különösebb futómúlt nélkül indult, csak egy hatkilométeres verseny eredménylistáján találták meg a nevét, sokan ezért is megkérdőjelezik, hogy képes lehetett egymás után 50 maratoni távra, még ha csak részletekben is. A különböző futófórumokon az indulás óta élénk vita folyt erről, volt, hogy Varga válaszolt is, még ha olykor dodonai módon is .
Varga szerint az volt az alapvető probléma, hogy félreértették őt. „Csak a médiából tájékozódtak, nem ismerték a természetét, hogy ott egy kicsit minden el van túlozva.” Varga állítása szerint nem ígérte meg ötven maratoni lefutását, nem akart az ultrafutók babérjaira törni. Háromszor 14 kilométerekre osztotta a napját, egy-egy résztáv között egy-másfél órát pihent és gyúratta magát. Később már a 14 kilométereket sem tartotta, magyarázata szerint azért, mert a kísérőautója nem tudott megállni mindig pont 14-nél forgalmi okok miatt, ezért volt, hogy 11-12-re sikerültek a résztávok.
Az biztos, hogy a futás közben az Indexnek is eljuttatott sajtóközlemények 50 nap, 50 maratonról szóltak, és Varga Facebook-oldala is 50 day, 50 marathons néven működött, és rendszeresen ilyen feliratú transzparensek előtt fotózkodott.
Az is leszűrhető a közleményekből, hogy a 42 kilométer sem jött össze mindig. Első nap Csepelről Biatorbágyig jutott, ez körülbelül 30 kilométer, és nagyjából ennyi a harmadik napján futott Tatabánya-Komárom távolság is. Tehát már az első napokban mínuszban volt, a németországi Augsburgba is három nappal később érkezett, még akkor is, ha az általa eleve tervezett öt pihenőnapot is beleszámítjuk.
Hiába várták
A futók közül többen azt is gyanúsnak találják, hogy Varga szinte észrevétlenül falta a kilométereket: többen csatlakoztak volna hozzá, de lepattintotta az alkalmi futótársakat. Komáromban az ultratriatlonokon és futásokon már bizonyított Szőnyi Ferenc Racemachine várta egy csapat gyerekkel. A város fogadást, szállást intézett Vargának, de ő nem érkezett meg, sem telefonhívásra, sem emailre nem reagáltak a csapatából. A következő napon az egyik komáromi képviselő Győrig autózott, hogy megtalálja Vargáékat, és csak visszafelé, Gönyűnél vette észre a futó lakóautóját, de Varga akkor sem volt a közelben. A Komárom után nyolc kilométerre lévő Ácson még látták.
Varga azt mondja, hogy aki akart, tudott vele futni, csak három-négy sikertelen esetről tud. „Volt egy futó, aki Budaörsön várt rám, de elkerülhettük egymást, valaki emailben ajánlotta fel, hogy kísér, és hogy adjam meg az útvonalat, ahol haladok. Ezt nem tudtam, mert mi is sokszor futás közben találtuk ki, merre menjünk, csak érintőpontokat adhattam meg. Számtalan helyen viszont önkormányzatok, iskolák segítségével működött a dolog. Érdekes, ők fel tudták venni velünk a kapcsolatot.”
A technika ördögei
Az eredeti terv szerint Varga videostreamen, élőben végigközvetítette volna a futását, de ez is meghiúsult, mert nem tudtak nekik megfelelő sávszélességet biztosítani a partnerek. A futását a kísérő kerékpárjára szerelt gps-es jeladóval is követték, de a szponzora néhány nap után lekapcsolta a szolgáltatást. „A biciklit folyamatosan követtük, pontos pozícióját szerepeltettük a weboldalakon, egész addig, amíg pénzügyi okokra hivatkozva már olyan kavarodás volt azzal, éppen hol vagy, hogy amellett döntöttünk, szakmai szempontból nem tudjuk felvállalni a hitelességét a megjelenített pozíciónak, ezért lekapcsoltuk a szolgáltatást (erről a stáboddal is egyeztettünk). Azt, hogy miért nem történt kommunikáció, arról az első időszakban, hogy van gps szerelve a biciklire, nem a mi felelősségünk nyilatkozni, azt viszont kérem, hogy a továbbiakban a projekteddel kapcsolatban társaságunk negatív színben történő feltüntetésétől tartózkodj" – írta egy posztot kommentálva Németh Pál, a Lambda-Com Kft. Üzletágfejlesztési és kommunikációs igazgatója.
Varga egy közleményben erre azt írta, hibázott, mert nem tudta biztosítani, hogy a kísérő kerékpár végig mellette legyen. Hogy miért, azt nem indokolta. (Ahol egy futó elfér, ott általában egy kerékpáros is talál helyet.)
Izomszakadással, hátizsákkal is
Többen azt is furcsállták, hogy a közzétett fotói alapján egyáltalán nem tűnt megviseltnek, látszólag nem fogyott a sorozatterhelés alatt, és nem barnult le a közel két hónap alatt sem, hiába tartózkodott a nap nagy részében a szabadban. „Nagyon tudatosan figyelek az egészségemre, könnyen előjönnek az anyajegyeim, ezért igyekeztem mindig pólóban futni, ráadásul az út nagy részén borús, felhős időben futottam, ezért sem barnultam” – adott magyarázatot Varga.
Az egyik ultrafutó, Ispánki Zoltán szerint az is minimum furcsa, hogy a soproni autócsere miatt két napig egyedül, 20 kilós hátizsákkal futó Varga nagyobb távokat tett meg, mint korábban, amikor nem kellett plusz súlyt cipelnie, és egy sérült Achilesszel senki sem készít tengerparti homokban futós pr-képeket.
Egy közlemény később Varga izomszakadásáról számolt be, de egy izomszakadással nemhogy futni, de még sántikálni is nehéz. Ispánkiék kétségeiknek Varga Facebook-falán is hangot adtak, de így idő után kitiltották őket.
Varga azt mondta, eleinte válaszolt a kérdésekre, hogy tisztázza a félreértéseket, de egy idő után elege lett a becsületsértő és trágár hozzászólásokból, és kitiltott néhány posztolót. Ispánki is így járt, de állítja, nem ment át személyeskedésbe. Mára Varga az oldalt is elérhetetlenné tette, mert nem akarta, hogy egy szerinte húsz-harmincfős csoport negatív hozzáállása alapján ítéljék meg a teljesítményét. Azóta Varga Normant gyalázó és parodizáló oldal is indult.
Varga nem tér ki a kritikák elől, azt mondta, a futása során rögzített anyagokból előadásokat szervez, az egyiket az őt támadó ultrafutóknak szánja, vállalja, hogy személyesen válaszol a kérdéseikre.
Varga Normannak a csepeli önkormányzat díszpolgári kitüntetést adott át szeptember 27-én.