A Dagálynál épülhet uszoda a vizes-vb-re
Magyarország pályázik a 2021-es vizes világbajnokság rendezésére, Budapesten pedig új fedett úszókomplexum épül. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke elmondta, hogy a kormánygarancia birtokában, a múlt héten jelezte a nemzetközi szövetségnek (FINA): Magyarország hivatalosan kandidál a nyolc év múlva esedékes vb-re, amelynek odaítéléséről ez év július 19-én, a barcelonai vb nyitónapján határoz a FINA.
A FINA vezérkarában is tag Gyárfás beszámolt róla, hogy Magyarország mellett szintén az utolsó pillanatban kandidált az Egyesült Arab Emírségek, a további rivális még Dél-Korea, Kína és Japán.
"Nagyon bízom a sikerünkben. Ha nyerünk, lesz uszoda " - jelentette ki Gyárfás, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök vállalt garanciát a vb-rendezésre.
Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke elmondta, hogy már az elmúlt hétvégén Barcelonában egyeztetett a magyar vizes vb ügyében. Leszögezte, hogy a maga lehetőségeivel élve mindent megtesz, hogy a FINA-ban Magyarországra szavazzanak, az esélyekről szólva pedig így fogalmazott: "július 19-ig minden okunk megvan rá, hogy reménykedjünk, utána pedig hogy ünnepeljünk".
Simicskó István sportért felelős államtitkár közölte, hogy a vb-rendezés szándékát a magyar kormány támogatja, és azt is tudatta, hogy a remélt kedvező FINA-döntés esetén az új fedett uszodaegyüttes a fővárosi Dagály strandfürdő tőszomszédságában épülhet fel, de más lehetőség is szóba jöhet.
Gyárfás korábban arról beszélt, hogy a világbajnokságra a Puskás Stadion közelében épülhet 17-18 ezres befogadóképességű uszoda.