Jenő
3 °C
8 °C

Cologna a rövidnadrágos sífutást is nyerte

2014.02.14. 13:05

Félelmetesen nagy formában van Dario Cologna, a síatlon után egy újabb sífutószámot, a 15 kilométeres klasszikust is megnyerte. A svájci kiemelkedett a mezőnyből, a másodikra közel fél percet vert.

A sérülésből visszajövő Cologna az utolsó, illetve neki első világkupán harmadik lett ugyanebben a számban, de két hét alatt még nagyobb formába került. A síatlonban is magabiztos volt, de az egyéni indításosban még ijesztőbb volt a fölénye.

Az idő most is enyhe volt, 10-11 fokban tartották a versenyt, szinte mindenki rövidujjú pólóban indult, de a norvég Chris Andre Jespersen még jobban nekivetkőzött, nadrágból is rövidet választott, mintha csak nyári rollersíversenyen lenne. Választása nem volt véletlen, a nők szerdai versenye után a norvégok a meleg teljesítményromboló hatásáról beszéltek. Előre elhatározták, hogy a férfiakat kevesebb ruhában indítják majd.

Az egyenkéntiben az elsők között nem startolt el igazán nagy név, mégis egy alacsony rajtszámú versenyzőről szólt a táv első harmada. A Balotellinek becézett finn Iivo Niskanen az első ellenőrzőpontnál vezetett, öt kilométernél pedig a legjobb idővel állt. A 22 éves Niskanennek nincs sok túl tapasztalata a felnőtt mezőnyben, egy világkupa nyolcadik hely volt a maximum, amit eddig ki tudott hozni magából.

Cologna nyerte az első sífutószámot, de voltak azért kétségek formájával, a sprintben is elindult, de ott két bukás után feladta a versenyt. A svájci a 15 kilométeren is bekezdett, de öt kilométer után tudot igazán megindulni, nyolcnál még éppen csak előzni tudta Niskanent, de ezután már minden mérőponton elsőként haladt át. Végül 39 másodperccel verte Niskanent. Már csak azt kellett kivárnia, mi történik mögötte.

Illetve arra sem igazán, mert a második helyet éppen a vele együtt célba érő Johan Olsson szerezte meg. A svéd fél perccel indult Cologna előtt, így jó motivációt is adott a svájcinak, aki üldözhetett. A favoritok közül senki nem volt túl veszélyes, a norvégok nem azért futottak rosszab részidőket az elején, mert tartalékoltak, hanem egyszerűen nem tudtak jobbat. Cologna másfél perccel verte Sundbyt és Rönninget. A rövidnadrágos Jespersennek is egy percet adott. A cseh Lukas Bauer sem tudta felülmúlni önmagát, ő is közel perces hátránnyal és az ötödik helyen fejezte be.

A harmadik helyre Olson mögé egy másik svéd, Daniel Richardsson fért be, aki az utolsó öt kilométeren 18 másodpercet hozott Niskanenen és végül egy szerencsés hajrával két tizeddel a finn elé csúszott be. A svédeknek nagyon jól sikerült a formaidőzítésük, a síatlonban két ezüstöt szereztek, a 10 kilométeren Charlotte Kalla lett második, a sprintben pedig a második, harmadik helyet szerezték meg.

Cologna Szocsiban második bajnok címét szerezte, összesen már harmadik aranyánál tart. Sokrétűségét jól mutatja, hogy négy évvel ezelőtt szabadstílusban nyerte a 15 kilométert. A sífutásban az olimpia programban a számok forgóban vannak, a sprintet, az egyéni indításost, a női 30 illetve a férfi 50 kilométert is hol klasszikusban, hol szabadstílusban rendezik.

A mezőnynek magyar indulója is volt, Szabó Milán a 78. helyen végzett a 87 célbaérő közül.