Emma
3 °C
10 °C

Hajnal hatig ittak, másnap kikaptak

2014.02.20. 18:20

Ausztriában kitört a botrány, mert miután osztrák hokisok megverték Norvégiát a csoportkörben és továbbjutottak, túlünnepelték magukat, a csapatból többen hajnalig ittak, csak hatkor kerültek haza a szállásra. Másnap 4-0-ra ütötte ki őket Szlovénia.

„Valós esélyünk volt, hogy elérjük a negyeddöntőt, nem tudom, hogy miért történt ez. Ez lett volna a modern osztrák hoki korszakának legfontosabb meccse. Sokkoló volt azután, hogy megvertük Norvégiát" – mondta Manny Viverios szövetségi kapitány.

A kapitány úgy tudta, a játékosok enni mentek a norvégok elleni győzelem után, és azután rögtön visszatérnek a szállásra. Nem mindenkit tett így. Viveiros egyelőre nem tudja, pontosan kik vettek részt az ivászatban, de azt mondta, nyilvánosságra hozza a neveket. Nagyot csalódott a csapatkapitány Thomas Vanekban is, neki kellett volna visszafognia társait.

Vanek és két másik NHL-hokis, Michael Grabner és Michael Raffl nyílt levélben kért elnézést a vereség után. Elismerték, hogy nem volt profi a viselkedésük, csak a torna végén bulizhattak volna, de szerintük nem a túlzott ünneplés volt a vereség oka.

A Szlovénia elleni mérkőzés után Viverios úgy értékelt, hogy csapata mintha ott se lett volna a jégen. Szerinte hatással lehetett a játékosok teljesítményére a hajnalig tartó bulizás, még akkor is, ha utána tudtak pihenni. „Ez volt a negyedik meccsünk egy héten belül, három olyan csapattal is játszottunk, amik a világ legjobbjai. Ez rengeteg energiát kivett belőlünk. A regeneráció miatt is csak egy rövid edzés volt a Szlovénia elleni meccs előtt."