Viharban, ágyúnaszád elől menekülve is pilinckázik a tengeren

A kajakos lupaszigeti indulásakor az Index is ott volt, de azóta sok víz lefolyt a Dunán. Végvári már ötezer kilométert tett meg kajakjával. Leevezett a Dunán, a Fekete-tengeren haladt, a Boszporuszon átkelve a Márvány-tengeren, majd a Dardanellák után az Égei-tengeren kajakozott, Görögországot megkerülve az albán határig jutott.

Végvári az indulás óta nem folyamatosan evez, ha egy-egy szakaszt teljesít, hazajön, és próbálja megteremteni a feltételeit annak, hogy folytathassa az útját. „Mindig annyit megyek, amennyit tudok, nem lóverseny ez. Négy évre terveztem az egész túrát, de a sebességemet sok dolog befolyásolja. Kerültem már akkora viharba, hogy két napig nem tudtam haladni, a sátramat is rám borította a szél. És azon is sok múlik, mennyi időre enged el a család.”

A kajakos napi rutinja nem túl összetett, amikor felkel a nap, ő is nekiindul a vízen, és nagyjából naplementéig evez. Naponta 45-50 kilométert tesz meg.

Két-három hét alatt piszokul elfáradok, napi 10-12 órát evezek, és azért idegileg is megvisel, hogy egy ötven centi széles kajakon pilinckázok a tengeren. Fizikai és szellemi erőkifejtés ez, és óriási kaland is. Mikorra hazajövök, átalakulok, de vágyom is rá, hogy kicsit már mást csináljak.

A kajakos eddig megúszta borulás nélkül, szerinte nagy veszélyek nincsenek egy ilyen úton, de azért figyelni kell. „Nem tagadom, van, hogy elkap a félelem, de ez egészséges dolog. Amikor két nap után csillapodni kezdett egy nagy vihar, nem vártam tovább és elindultam, de csak úgy tudtam elterelni a figyelmemet a háborgó vízről, hogy énekeltem.”

Veszélyhelyzetek azért adódnak. „Pireusznál majdnem elgázolt egy haditengerészeti ágyúnaszád, óriási hullámokat vert, úgy kellett menekülnöm előle” – mondta Végvári, aki már azt is átélte, milyen egész nap vízen iszkolni egy vihar elől. Végül a körülötte csapkodó villámok kényszerítették a partra.

Végvári a tengeren a part mentén halad, de attól akár öt kilométerre is eltávolodhat, de szigetről szigetre ugrálva is kajakozott már. Nincsen kőbe vésve nála, merre halad, bár a nap elején azért felméri, meddig juthat.

„Azt már megtanultam, hogy felesleges nagyon tervezgetni. Amikor az indulás után, Mohácsnál az utolsó kísérő is lecsatlakozott rólam, akkor ébredtem rá, hogy még milyen iszonyú messze van Isztambul is. Belebolondulnék, ha ennyire előre terveznék. De ha már egy métert sem tudnék továbbmenni, már akkor is olyan dolgot tettem, amit senki nem csinált eddig. Ez egy örök nyereség, annyi élmény ért.”

A kajakost a csodálatos helyszínek, tengeri barlangok, sziklák, madarak kárpótolják az erőfeszítésekért. Végvári dokumentálja is, amit lát, de nagyon elkeserítőnek tartja, hogy mennyire szemetesek és mocskosak a partok. Vele is előfordult, hogy a vízen PET-palack szigeten kellett keresztülvergődnie. A korábbi fotóin igyekezett csak a szépet megmutatni, de ma már ez nem érdekli, azt is láttatni akarja, hogy mit teszünk a természettel.

Ha végez a napi adaggal, többnyire kihalt helyekre vadászik a parton, ott veri fel a sátrát. Úgy kétnaponta keres boltot is, hogy feltöltse élelmiszerkészletét. „Vannak olyan napok, hogy nem találkozom egyetlen emberrel sem, na azok a legjobbak” – mondta Végvári, aki ugyanakkor meglepődött azon is, mennyire nyitottak az idegenekkel.

„Iszonyú segítőkészek az emberek, ez lelkileg is feltölt. Akár kéretlenül is segítenek. A hajómmal együtt is rengeteget hurcibáltak már. Volt olyan, hogy egy egész falu visszavárt, mikor megyek a hajómért, amiben télen a tyúkok laktak.”

Végvári időnként rákényszerül, hogy elhagyja a vizet, kénytelen volt megtapasztalni, hogy a határőrök nem tudnak mit kezdeni egy kajakossal. „Amikor Bulgáriából áteveztem Törökországba száz kilométerekig illegális határátlépő voltam, egyszerűen nem tudtam, hol bejelentkezni, Isztambulban napokig kellett bizonygatnom a hivataloknak, hogy én kajakkal érkeztem az országba. Akkor megfogadtam, hogy többet vízen nem lépem át a határt.”

Végvári a török–görög-határt is autóval lépte át, a parton kilométereken keresztül tolta a kajakot egy kiskocsin, majd végül egy autó után kötve jutott át a határon. „A Dardenellákon is átvágtam, nem kicsit néztek őrültnek, hogy a hegy tetején egy kajakot vonszolok. Persze a távnak csak nagyon kis része szól erről.”

Az Európa-kerülő kajakos most itthon van, a WWF-fel közösen dolgozva a magyar vizeket akarja bemutatni. A túráját ősszel folytatja, Albániából Olaszországba kompozik, hogy aztán onnan már kajakkal vágjon neki a hátralévő húszezer kilométernek.