Póta Georgina Eb-ezüstérmes

GettyImages-460448676
2015.10.04. 14:53 Módosítva: 2015.10.04. 17:30

Póta Georgina és Elizabeta Samara ezüstérmet szerzett a női párosok versenyében a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokságon. A vasárnapi döntőben az ázsiai származású Hu Melek, Shen Yanfei török, spanyol kettőstől 4-1-re kaptak ki, írta az MTI.

A páros döntő előtt Samara egyesben is döntőzött, így ő már a második meccsén állt asztalhoz.

A mérkőzést a rivális kezdte jobban, az első szettben Pótáék csak futottak az eredmény után, illetve futottak volna, de a játszma percek alatt véget ért, s máris a rendkívül gyorsan játszó ellenfélnél volt az előny. A második felvonás már jobban indult a magyar, román kettős szempontjából, 3-0-ra elhúzott, Hu és Shen azonban ezután fordított, s csakúgy, mint az első játszmában, innentől már uralta a játékot.

Kétszettes hátrányban Póta és Samara mindent megpróbált, a harmadik játszmában 8-8-ig fej fej mellett haladtak a felek, de a hajrá megint a pontosan és gyorsan játszó riválisé volt, amely ezzel már 3-0-s előnybe került. Ugyan a negyedik szett elején Pótáék 3-0-ra elléptek, a folytatás ugyanúgy alakult, mint a második játékrész, fordított a török, spanyol duó, s ekkor időt kért Téglás Péter szövetségi kapitány. Először úgy tűnt, ez sem használ, ugyanis a folytatásban is Huék domináltak és négy meccslabdához jutottak. A végső siker kapujában azonban megtorpantak, Pótáék ezt kihasználva fordítottak, s végül bravúrral sikerült szépíteniük.

Az ötödik játszmában aztán 3-1-ről gyorsan 3-9 lett "oda", s innen már nem volt visszaút a magyar, román kettős számára. Az ellenfél összességében simán nyerte a döntőt.

A 30 éves Póta Georgina 2007-ben csapatban, 2008-ban pedig Tóth Krisztinával párosban lett Európa-bajnok, azaz ezúttal pályafutása harmadik Eb-aranyát szerezhette volna meg.

Póta egyesben a negyeddöntőben búcsúzott - éppen Samarától kapott ki -, s az Eb legeredményesebb magyar versenyzője volt.

Női páros, döntő: Hu Melek, Shen Yanfei (török, spanyol)-Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, román) 4-1 (4, 7, 9, -11, 4)

Női egyes, elődöntő: Samara-Polina Mihajlova (orosz) 4-1 (10, -6, 12, 6, 4), Li Jie (holland)-Yu Fu (portugál) 4-1 (9, -6, 8, 8, 6)

Férfi egyes, elődöntő: Dimitrij Ovtcharov (német)-Tiago Apolonia (portugál) 4-0 (5, 11, 9, 7), Marcos Freitas (portugál)-Par Gerell (svéd) 4-3 (-6, 3, -8, -8, 4, 11, 8)